Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
6°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
6°C

fiatalok

Harminc éve indult újra a Davidikum története Harminc éve indult újra a Davidikum története Közös ünnepléssel emlékeztek meg a veszprémi Davidikum középiskolás lakói és nevelői arról, hogy éppen harminc évvel ezelőtt, a rendszerváltás után kezdődött el újra az egyház égisze alatt a kollégiumi élet az intézményben. Az ünnepségen egykori lakók is jelen voltak, akik felelevenítettek vicces, olykor tanulságos élményeket is. 2023. április 17. 22:16 Majkával és Azahriah-val érkezik a harmincadik VEN VEN Majkával és Azahriah-val érkezik a harmincadik VEN Nyilvánossá vált az idei Veszprémi Egyetemi Napok utolsó fellépője is, így már teljes a lista, hogy kik érkeznek április végén a jubiláló fesztiválra. A koncertszervők mellett viszont pedig az egyetemisták is javában készülnek, akik a hagyományoknak megfelelően idén is négy csapatba szerveződtek, négy különböző tematika mentén. 2023. március 22. 11:23 Erősítették a csapatszellemet a jobboldali fiatalok fiatalok Erősítették a csapatszellemet a jobboldali fiatalok A Fidelitas, valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) tagjai találkoztak helyi és országos politikusokkal a héten Veszprémben. A találkozón a veszprémi fiatalokat érintő ötletek és kritikák is megfogalmazódtak. 2023. március 3. 15:25 Alelnököt választott az Ifjúsági Kerekasztal Alelnököt választott az Ifjúsági Kerekasztal Kovács Örs korábban a VEDIÖK elnökeként, jelenleg pedig Veszprém ifjúsági tanácsadójaként eddig is azon dolgozott, hogy a fiatalok minél inkább szót kapjanak az őket érintő döntésekben, a továbbiakban pedig az Ifjúsági Kerekasztal alelnökeként is ezen munkálkodhat. 2023. február 1. 4:00 Teret a tehetségnek Veszprémi Középiskolai Kollégium Teret a tehetségnek Teret a tehetségnek címmel rendezte meg a Veszprémi Középiskolai Kollégium az ’És Te mit viszel magaddal’, alapítványi projekt évzáró gáláját, Némethné Takács Cecília intézményvezető-helyettes ötlete nyomán. Az EKF támogatással megvalósult projekt, a kollégium falain túlmutató pályázat kiírásával indult a tanév elején, amelyet Miklós Judit mestertanár állított össze. Képzőművészet, iparművészet, fotóművészet, irodalom és zene kategóriákban jelentkezhettek az érdeklődők. 2022. december 22. 11:36 Fiatalok bevonásával újítják meg az ifjúsági koncepciót Fiatalok bevonásával újítják meg az ifjúsági koncepciót A város 52 578 euró vissza nem térítendő támogatáshoz jutott európai uniós forrásból – az összeget a közelmúltban indult, ReYouth című projektre fordítják, amelyben összekötik a fiatalokat a döntéshozókkal és bevonják őket az önkormányzat ifjúsági koncepciójának megújításába. 2022. november 15. 4:00 És te mit viszel magaddal? - összművészeti pályázat fiataloknak És te mit viszel magaddal? - összművészeti pályázat fiataloknak A Veszprémi Középiskolai Kollégium és a Kollégium Alapítvány a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával művészeti pályázatot hirdet az alábbi kategóriákban: irodalom, zeneművészet, képzőművészet, iparművészet, fotóművészet. A pályaművek inspirációs alapját a Bakony és Balaton értékei, az EKF régióban megélt élmények dokumentálása, feldolgozása adhatja. 2022. november 4. 9:20 Az online térben várja a fiatalokat a Pannon UniFest Pannon Unifest Az online térben várja a fiatalokat a Pannon UniFest Az idei évben rendhagyó módon a VIII. Pannon UniFest az online térbe költözik, földrajzi korlátok nélkül lehet jelentkezni az ifjúsági összművészeti fesztiválra. A jelentkezési határidő november 4. 2022. október 27. 11:17 Amikor egy iskolában több kreatív civil egyesület összefog, létrejön a Támogató iskola Amikor egy iskolában több kreatív civil egyesület összefog, létrejön a Támogató iskola Kísérleti projektnek indul, de vesztenivalója így sincsen a VSZC Jendrassik-Venesz Technikumban életre hívott új kezdeményezésnek. A Támogató iskola nevű projektben több helyi civil szervezet hangolja össze a kreatív munkáját annak érdekében, hogy erősítsék a tanár-diák közösségeket, valamint még jobb körülményeket teremtsenek az iskolában. 2022. október 13. 11:32 A szakképzés nem valaminek a vége, hanem egy fontos állomás a karrierben szakképzés A szakképzés nem valaminek a vége, hanem egy fontos állomás a karrierben A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Pannon Egyetemmel összefogva pályaválasztási és szakmabemutató napot szervez október 18-án a veszprémi felsőoktatási intézmény aulájában. Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők kitértek a szakképzésben rejlő lehetőségekre, a szakmák megbecsülésére, valamint az átjárhatóságra a szakképzés és az egyetemi képzés között. 2022. október 11. 15:31 Haditorna sportversenyt rendeztek középiskolásoknak honvédelem Haditorna sportversenyt rendeztek középiskolásoknak A honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés elősegítése-, valamint a sport és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében, a Magyar Honvédség a 2022/2023-as tanévben ismét meghirdette az Országos Haditorna Versenyt. A Veszprém megyei fordulónak a Honvéd Sporttelep adott otthont szerdán, ahol 15 középiskolás csapat mérte össze erejét. 2022. október 8. 12:00 Kultúra, művészet, kreatív foglalkozások az utcai csatangolás helyett Kultúra, művészet, kreatív foglalkozások az utcai csatangolás helyett Egyszerűen csak kinyitották az ajtót, a gyerekek az utcáról pedig bejöttek. Így indult Haszkovó-lakótelep szívében a Napsugár Klub működése, ahol azóta is a hét öt napján gondoskodnak arról, hogy a lakótelepi fiataloknak hasznos, kreatív alternatívát kínáljanak az utcán való téblábolás helyett. Idén a Veszprém-Balaton 2023 EKF program támogatásának köszönhetően pedig még inkább kibővült kulturális vonalon is ez a fiatalos kínálat. 2022. szeptember 23. 10:59 A fiatalok gondolatai mentén újítják meg Veszprém ifjúsági stratégiáját A fiatalok gondolatai mentén újítják meg Veszprém ifjúsági stratégiáját Egyéves program keretében újítja meg az önkormányzat Veszprém ifjúsági koncepcióját, amelynek első lépéseként kérdőív segítségévek kérik ki a fiatalok véleményét. 2022. szeptember 14. 13:29 A Veszprémi Petőfi Színház vifijére bárki csatlakozhat A Veszprémi Petőfi Színház vifijére bárki csatlakozhat Fiataloknak szóló összművészeti fesztivált szervezett a Veszprémi Petőfi Színház, ahol a színjátszás mellett a zene, tánc és a képzőművészet is teret kapott. A programok szombaton kezdődtek a színházban és vasárnap folytatódnak több helyszínen is. 2022. szeptember 3. 23:38
... 3 4 5 6 7 ...
közélet
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. Hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden. Sikerült aktivizálni a vállalkozókat Megrendezte hagyományos éves beszámoló és küldöttválasztó gyűlését a VOSZ Veszprém vármegyében. Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Publikum Étterem: Magyaros ízek visszahangja egy veszprémi pincében A Szabadság tér egyik csendes pontján működik a hely, ahol pár perc után magától lelassul az ember. A pince hűvöse, a visszafogott fények és a halk jazz olyan közeget teremtenek, ahol a figyelem igazán az asztalra kerül. A Publikum Étterem klasszikus magyar fogásokkal dolgozik, és bár még csak néhány hete működik, már most sokak törzshelye lett. Lesz veszprémi képviselő a Fidesz-frakcióban Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Rétvári Bencét választotta frakcióvezetőnek a KDNP Megalakult hétfőn a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója, a nyolctagú képviselőcsoport vezetőjévé Rétvári Bencét választották.
sport
Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket.  Bajnokok Ligája: a szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua Tyson Fury és Anthony Joshua, a profi boksz korábbi nehézsúlyú világbajnokai novemberben megküzdenek egymással. Kós Hubert idén először versenyez nagymedencében Szerdától szombatig rendezik a Fort Lauderdale Open elnevezésű úszóviadalt, amelyen idén először versenyez nagymedencében az olimpiai bajnok Kós Hubert. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. A Brest lesz a címvédő Győr ellenfele a BL-elődöntőben A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.