Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C

fiatalok

Klubot alapítottak a veszprémi fiatalok Klubot alapítottak a veszprémi fiatalok Előbb-utóbb azok a fiatalok fogják formálni Veszprém mindennapjait, akik most még az ifjabb generációhoz tartoznak. Közülük néhányan klubot alapítottak, hogy már most hatékonyabban részt tudjanak venni a város fejlesztésében. Az alapítók szerda délután mutatták be terveiket. 2019. augusztus 14. 5:10 A helyi fiatalok Veszprémben képzelik el a jövőt A helyi fiatalok Veszprémben képzelik el a jövőt Sok-sok más, értékes információ mellett erre is fény derült csütörtökön este a Lélektér Alapítvány által immár harmadik alkalommal életre hívott „ping-pongozz a döntéshozókkal” eseményen, amelyen a helyi fiatalok beszélgethettek Ovádi Péterrel, Veszprém országgyűlési képviselőjével, Hegedűs Barbarával, a Fidesz helyi frakcióvezetőjével és nem utolsósorban dr. Illés Boglárkával, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárával. 2019. július 5. 12:00 „Veszprémben a jövőd” - szakképzettséget szerző fiatalok kaptak mentori segítséget „Veszprémben a jövőd” - szakképzettséget szerző fiatalok kaptak mentori segítséget 2019 júniusával zárult a „Veszprémben a jövőd” nevet viselő mentorprogram, amelyet szolnoki mintára – „Szolnokon a jövőd” - pilot projekt jelleggel, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának finanszírozásával indított útjára a „Veszprémi Járási Foglalkoztatási Paktum”. A program a JOST Hungária Kft. és a Savencia F&D Zrt. vállalati partnerségével, valamint a Veszprémi Szakképzési Centrum közreműködésével valósult meg. A mentori feladatok az Életet Segítő Alapítvány látta el, a program elindítását és megvalósulását a Pro Veszprém NP Kft. koordinálta. 2019. július 5. 9:02 Mintaprogram mintaéve – Kelet- és Nyugatmagyarországi együttműködés pályakezdő fiatalok munkahelyi integrációjáért Mintaprogram mintaéve – Kelet- és Nyugatmagyarországi együttműködés pályakezdő fiatalok munkahelyi integrációjáért Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere, valamint a szolnoki Impulzus Egyesület - mint a „Szolnokon a jövőd” Mentorprogram projektgazdái – tapasztalatcserére invitálták a mintaprogramot veszprémi sajátosságokra adatpáló „Veszprémben a jövőd” Mentorprogram megvalósítóit. 2019. április 10. 12:57 Hasznos tudnivalók a tehetséggondozásról Hasznos tudnivalók a tehetséggondozásról Számos intézményben találunk lehetőséget arra, hogy fiatal tehetségeinket, társadalmunk különleges tagjait képességeiknek megfelelően neveljük, segítsük. De mit is takar pontosan a tehetség fogalma? Hogyan ismerhetjük fel, és melyik életkorban érdemes foglalkozni a tehetséggondozással? Minderre milyen lehetőségek vannak? Minden röviden, amit a tehetséggondozásról tudni érdemes. 2019. március 3. 4:00 Minden emberi lénynek szüksége van a sikerre Minden emberi lénynek szüksége van a sikerre „Anya siet, apa nagyon fáradt…” Azon a ködös vasárnapon, amikor e sorokat kiírtam magamból, túlontúl sok gondolat lepte el testem fellegét. Nem is gondolat, sokkal inkább emlékkép. Szellemek a fakó múltból, akik életüket „áldozták” egy nemes célért, hogy tanítsák, vezessék világunk csodáját: az ártatlan emberi lényt. 2019. március 2. 21:39 Életelixír Életelixír A világ kezdete óta kutatjuk az örök fiatalság titkát. Elixíreket kevertünk, mozgáskultúrákat találtunk ki, egészséges étrendre esküdtünk. Pedig valójában ennél sokkal-sokkal egyszerűbb a titok. Egy pszichológus ismerősöm szerint akkor őrizhetjük meg a fiatalságunkat, ha hétköznapjainkban merünk flúgosak lenni, ha kimondjuk és vállaljuk a véleményünket. 2019. március 2. 4:00 Fiatal felnőttek a pszichológus szemével Fiatal felnőttek a pszichológus szemével A 18-25 éves fiatalokra nagy befolyással van a szülői háttér – melyet a gyermek születésétől kezdve kell megalapozni, és a hosszú nevelési folyamatot nem kamaszkorban kell elkezdeni –, emellett meghatározó a személyiség, a környezet, a baráti kör, az internet, valamint a közösségi oldalak hatása – véli Kerkápoly Csabáné pszichológus. 2019. február 24. 1:30 Még egyszer európai fővárossá válna Veszprém Még egyszer európai fővárossá válna Veszprém Fiatal tehetségeknek is helyet adó zenei főhadiszállás az egykori VMK-ban, Veszprémi Hang Bank és városi zajokból születő zenék, a város arculatának (újra)tervezése fiatal művészek bevonásával. Ilyen és ehhez hasonló projektek valósulhatnának meg, ha 2022-ben Veszprém lehetne Európa Ifjúsági Fővárosa. 2019. január 31. 4:00 Nemzetközi diákcsere-program résztvevői a Kossuth utcán Nemzetközi diákcsere-program résztvevői a Kossuth utcán Szerda délután nemzetközi csapat szervezett flashmobot a Kossuth utcán. 2018. november 1. 12:00 Birtokba vették a várost a középiskolások Birtokba vették a várost a középiskolások Harmadik alkalommal rendezték meg a Fiatalok Napját hétfő délután az Óváros téren, ahol játékok, sportprogramok és ügyességi vetélkedők várták a középiskolás fiatalokat. 2018. szeptember 18. 4:00 Több mint állás – együttállás: Mentorálással a pályakezdőkért Több mint állás – együttállás: Mentorálással a pályakezdőkért Két hónapja vette kezdetét városunkban a „Veszprémben a jövőd” nevet viselő mentorprogram, amely arra hivatott, hogy pályakezdő fiatalok munkahelyi beilleszkedését támogassa, átsegítve Őket azon a kezdeti időszakon, amikor gondtalan tinédzserből dolgozó felnőtté válnak, annak minden szépségével és kihívásával együtt. 2018. augusztus 7. 14:43 Az internethasználat veszélyeire figyelmeztettek Az internethasználat veszélyeire figyelmeztettek A tudatos és biztonságos internethasználat jegyében rendezett programot középiskolás fiataloknak szerdán a Lélektér Alapítvány. 2018. június 13. 12:44 Fiatalok az internetes zaklatás ellen Fiatalok az internetes zaklatás ellen A Lélektér Alapítvány által koordinált Erasmus+ program keretében Magyarországra érkező külföldi diákok rendeztek flashmobot az ún. cyber bullying, azaz internetes zaklatás ellen hétfő délután a Szent Imre téren. 2017. október 17. 4:00
... 5 6 7 8 9 ...
közélet
Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. Karikó Katalin diákévei a Lovassyban A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban. Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt - közölte a szövetség társelnöke hétfőn. Ismeretlen vállalkozó, önkormányzati képviselő és helyi lakosok is tettek a Füredidomb zöldítéséért Tizenkilenc facsemetét ültetettek el hétvégén a Füredidomb három helyszínén. Az zöldítő programban Kovács Áron, a városrész önkormányzati képviselője mellett helyi civilek és egy neve elhallgatását kérő vállalkozó is részt vett. Evidencia, amiért mégis minden nap tenni kell Magától értetődő, hogy megünnepeljük a születésnapokat, az évfordulókat, a nagy életeseményeket – ünnepelni azonban mást is lehet. Például a barátságot. Így tett az Országos Lengyel Önkormányzat is szombaton, amikor a magyar–lengyel barátság és a lengyel függetlenség napja alkalmából szerveztek koncertet a Hangvillában. A „nem átlagos emberek” gáláját tartották pénteken Közel hetven elismerést adtak át a veszprémi sportolóknak az idén nívójában mérföldkövekkel  magasabb szintre emelt veszprémi sportgálán péntek este. Voltak olyan díjazottak is, akiket többször is a színpadra szólítottak, a legidősebb aktív sportoló pedig 90 éves volt. Emléktáblát kapott „Ubul”, aki nem tett le semmit az asztalra, de el sem vett onnan Baranya János, vagy ahogy sokan ismerték, Ubul tavaly távozott az élők sorából, mostantól pedig egy krómacéltábla őrzi örök emlékét Veszprémben a Kossuth utca egyik padján. Ubul életében nem tett kimagasló dolgokat, mégis tízezren ismerték Veszprémben, emléktáblája is közadakozásból készült el. Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben Veszprém népességének 27%-a nyugdíjas, ez körülbelül 16 ezer idős embert jelent, akik közül 1400-an tagjai valamelyik nyugdíjas klubnak. De mi a helyzet a többiekkel? Az ő megszólításuk és felkarolásuk is szerepel a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének céljai közt a következő időszakban, akiket most már egy frissen megalapított tanácsadó testület is segít ebben a munkában. Varga Judit Veszprémben: a változás szele elkezdett fújni A veszprémiek nem csak országos, hanem helyi ügyekben is ismerik a konzultáció fontosságát, hiszen a városvezetés már több alkalommal kikérte ebben a formában a véleményüket, most pedig az ország hosszútávú jövőképéről alkothatnak véleményt – mondta Porga Gyula polgármester csütörtökön, amikor fogadta Varga Juditot, korábbi igazságügyi minisztert, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnökét Veszprémben, aki lakossági fórumra érkezett ide, hogy népes közönség előtt is beszámoljon a most elindundó, a nemzeti szuveneritás védelméről szóló nemzeti konzultáció részleteiről.
sport
Véget ért Szmetán Péter idénye A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Fejér-B.Á.L. Veszprém jobbszélsője, Szmetán Péter a PLER-Budapest elleni szombati bajnoki mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett. Megkezdődött jegyértékesítés a jövő évi női kézilabda Eb-re Egy évvel a rajt előtt megkezdődött a jegyértékesítés a női kézilabda Európa-bajnokságra, amelyet Magyarország, Svájc és Ausztria közösen rendez. Félrediagnosztizálták a korábbi veszprémi kézilabdázó sérülését Félrediagnosztizálták Stranigg János sérülését, ezért idén biztosan nem mutatkozhat be a francia férfi kézilabdaligában szereplő US Créteil csapatában. „Ha a szurkolók velünk vannak, nyolcan lépünk pályára!” Csúcsrangadóval folytatódik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája: a Telekom Veszprém csütörtökön este (18.30) az azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel csoportvezető spanyol Barcát látja vendégül az Arénában. Az olimpiai selejtezőt érő negyeddöntőért száll harcba a női kézilabda-válogatott Az olimpiai selejtezős részvételt jelentő negyeddöntőbe jutásért száll harcba a magyar női kézilabda-válogatott a szerdán kezdődő dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokságon. Legyőzte és megelőzte a Veszprémet a Nyíregyháza Visszacsúszott az NB I-es tabella negyedik helyére az 1. Futsal Club Veszprém, miután a hétfői játéknap igencsak hullámzó mérkőzésén 6-4-re kikapott a Nyíregyháza vendégeként. Elszakadt Éles Benedek térdszalagja Elszakadt a keresztszalagja Éles Benedeknek, a német másodosztályban szereplő GWD Minden kézilabdázójának. Carlos Ortega: A szezon legnehezebb mérkőzése következik! Carlos Ortega, a spanyol Barca vezetőedzője exkluzív interjút adott portálunknak egykori csapata, a házigazda Telekom Veszprém elleni csütörtök esti (18.45) BL-rangadó előtt. Ortega kiemelte, volt játékosa, Momir Ilics remek munkát végez, támadásban jelenleg nincs ellenfele az „Építőknek”. Gyász: a mérkőzés lefújása után vesztette életét a Várpalotai BSK játékosa A szombati Balatonalmádi SE–Várpalotai BSK vármegye III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzés után az öltözőben rosszul lett a vendégcsapat 55 éves játékosa, Vékony Csaba, akinek életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. Hosszú Katinka visszatér és megcélozza a hatodik olimpiáját Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen - írta hétfőn az Index.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.