Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Tisztújítást tartott a Fidelitas, Bóka Bence is az alelnökök között szerepel

2021. november 20. 21:06 // Forrás: MTI
A Fidelitas elnöke továbbra is Illés Boglárka maradt. Az ifjúsági szervezet szombati, XVIII. tisztújító kongresszusán újabb két évre megválasztotta az eddigi vezetőjét - olvasható a szervezet Facebook-oldalán.

Beszámolójukból kiderül, hogy a Fidelitas legfőbb döntéshozó testülete hét országos alelnököt bízott meg az egyes szakterületek vezetésével.

A megválasztott alelnökök: Baczkó Norbert, Biró Marcell, Bóka Bence, Farkas Dániel, Hack Angelika Lilien, Kiss Norbert és Szabó Krisztián Szilárd.

A Fidesz ifjúsági szervezete szombaton tartotta tisztújító kongresszusát.

A rendezvényen beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a Fidelitas korábbi elnöke és több más politikus.

A kongresszus résztvevőit videóüzenetben köszöntötte a kormány több tagja és a párt két európai parlamenti képviselője is.

Bóka Bence a budapesti tisztújításon beszédében azt mondta, a legfontosabb küldetése, hogy a csoportok és tagjaik még jobban megismerjék egymást, barátságokat kössenek, és mélyítsék kapcsolatukat. az előttünk álló hónapok egy nagyon nehéz feladat elé állítanak minket. Hozzátette, azt már most látják, hogy a baloldal semmitől sem fog visszariadni. Lesznek támadások, lesznek rágalmazások, de a legfontosabb, hogy a Fidelitas tagjai ne veszítsék el saját magukba és egymásba vetett hitüket.

Az ifjúsági szervezet elnökségében korábban Hegedűs Barbara képviselte Veszprémet.

 

Nyitókép: Fidelitas Facebook-oldal

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.