Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 6. Miklós
Veszprém
-1°C
2023. december 6. Miklós
Veszprém
-1°C

fiatalok

A veszprémi fiatalok megcáfolták azt, hogy generációjuk érdektelen lenne a politika és közélet iránt A veszprémi fiatalok megcáfolták azt, hogy generációjuk érdektelen lenne a politika és közélet iránt Orbán Balázs, miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár volt a veszprémi fiatalok vendége péntek este. Az első alkalommal megrendezett Fiatalok estjén az átalakuló világrendről és a nemzetstratégia kialakításáról is szó esett. Az előadó aktuálpolitika helyett főleg világszintű folyamatokra irányította a figyelmet, amiben az összegyűlt helyi fiatalok interakítv módon partnerek is voltak. 2022. január 22. 11:47 A veszprémi Európa Ifjúsági Főváros projekt nem vész el, csak átalakul fiatalok A veszprémi Európa Ifjúsági Főváros projekt nem vész el, csak átalakul Több, mint egy év előkészítő munka után a múlt héten prezentálta a veszprémi csapat Brüsszelben az Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 címről döntő zsűri előtt a koncepcióját. A végeredmény kihirdetésénél végül nem Veszprém, hanem Gent városa örülhetett, de a veszprémi ifjúságfejlesztési koncepciót sem fogják széttépni. Hegedűs Barbara, alpolgármestert, a veszprémi csapat vezetőjét kérdeztük a tanulságokról és a projekt jövőjéről. 2021. november 23. 21:18 Tisztújítást tartott a Fidelitas, Bóka Bence is az alelnökök között szerepel Tisztújítást tartott a Fidelitas, Bóka Bence is az alelnökök között szerepel A Fidelitas elnöke továbbra is Illés Boglárka maradt. Az ifjúsági szervezet szombati, XVIII. tisztújító kongresszusán újabb két évre megválasztotta az eddigi vezetőjét - olvasható a szervezet Facebook-oldalán. 2021. november 20. 21:06 Gent nyerte Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 címet, Veszprém ezúttal alulmaradt a megmérettetésben Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 Gent nyerte Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 címet, Veszprém ezúttal alulmaradt a megmérettetésben Csütörtök délután az Európai Ifjúsági Fórum (European Youth Forum) által kijelölt nemzetközi zsűri Gent városát tartotta érdemesnek, hogy 2024-ben Európa Ifjúsági Fővárosa legyen, így Veszprém ebben a versenyben alulmaradt európai riválisaival szemben. 2021. november 18. 16:00 Ma eldől, hogy Veszprém lesz-e 2024-ben Európa ifjúsági fővárosa Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 Ma eldől, hogy Veszprém lesz-e 2024-ben Európa ifjúsági fővárosa A veszprémi delegáció már Brüsszelben van, ahol várhatóan ma délután kihirdetik, hogy melyik város viselheti 2024-ben az Európa Ifjúsági Fővárosa címet. 2021. november 18. 9:57 Katonásan küzdöttek a fiatalok Magyar Honvédség Katonásan küzdöttek a fiatalok A Magyar Honvédség és a társadalmi kapcsolatainak erősítése, a honvédelmi nevelés, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése érdekében hagyományosan megrendezi az Országos Haditorna Versenyt fiatalok bevonásával. A Veszprém megyei döntőt kedden tartották a megyeszékhelyen, amelyet a várpalotai PSZC Faller Technikum diákjai nyertek meg. 2021. október 20. 8:58 Bővíti köreit a Veszprémi Ifjúsági Kerekasztal Bővíti köreit a Veszprémi Ifjúsági Kerekasztal A jövőben a szervezetek képviselőin túl egyéni fiatalok is bekapcsolódhatnak a kerekasztal üléseibe annak érdekében, hogy még hatékonyabban vonják be az ifjúságot a városi döntéshozatalba. 2021. október 20. 10:32 Megújulhat a Kálvin János park gördeszkapályája Jutasi úti lakótelep Megújulhat a Kálvin János park gördeszkapályája A Kálvin János park közösségi tervezése szeptember óta zajlik az EKF program keretében. Az egyik fontos meglátás szerint bővülhetne a jelenlegi gördeszkapálya is, ezért online kérdőívet indítottak arról, milyen irányba fejlődjön a projekt. 2021. október 19. 16:18 Keddtől újra lehet pályázni az ingyenes uniós vasúti bérletekre Keddtől újra lehet pályázni az ingyenes uniós vasúti bérletekre Keddtől a 18 és 20 év közötti európai fiatalok újra pályázhatnak az ingyenes vasúti bérletekre, az Európai Unió DiscoverEU nevű programja keretében idén 60 ezer vasúti utazási igazolványt oszt ki - közölte az Európai Bizottság hétfőn. 2021. október 11. 14:12 Együtt nyitott közösségi teret a Pannon Egyetem és az EKF program Pannon Egyetem Együtt nyitott közösségi teret a Pannon Egyetem és az EKF program Az egyetem E-épületében kialakított Pannon Köztér a veszprémi fiatalok és a hallgatók közti kapcsolatokat erősítené. 2021. szeptember 30. 14:40 Kötetlenül és fiatalosan a döntéshozókkal Kötetlenül és fiatalosan a döntéshozókkal Kötetlenül és baráti hangulatban szórakozhattak együtt a fiatalok a helyi döntéshozókkal, ahol feltehették az őket érintő legfontosabb kérdéseket is. 2021. szeptember 19. 10:57 Fiatalok tanácskoztak arról, mi számít részvételnek és mikor beszélhetünk döntésről Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 Fiatalok tanácskoztak arról, mi számít részvételnek és mikor beszélhetünk döntésről Folytatódott az előkészítése annak a veszprémi projektnek, amely az Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 címet célozta meg. Szerda délután a fiatalokból összeállt kerekasztal a döntéshozatali részvétel kérdéskörét vitatta meg. 2021. augusztus 12. 13:00 Szájdoboló fiatalok a Kossuth utcán Szájdoboló fiatalok a Kossuth utcán Bár elképzelhető, hogy sokaknak csak furcsa hangzású dobszólóra emlékeztetett az a performansz, ami szombat kora este megtöltötte a Kossuth utcán a Hotel mögötti lépcsők környékét, valójában a veszprémi fiatalok tartották az úgynevezett beatbox-versenyüket. A beatboxnak, azaz szájdobolásnak jóval nagyobb kultúrája van bizonyos underground körökben, mint elsőre gondolnánk. 2021. augusztus 8. 11:56 Rácz Zsófia: a fiatalok készek önzetlenül segíteni önkéntesség Rácz Zsófia: a fiatalok készek önzetlenül segíteni A fiatalokért felelős helyettes államtitkárt a múltheti veszprémi látogatása során kérdeztük az önkéntességről. Szerinte a nagyvállalatok körében is egyre népszerűbb az önkéntesség támogatása. 2021. május 5. 10:55
... 2 3 4 5 6 ...
közélet
Könnyebb beilleszkedést tesz lehetővé a Szakképzési Centrum a felsőoktatásba A Pannon Egyetem és a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikuma szorosabbra fűzte kapcsolatát azzal, hogy kiegészítették már meglévő megállapodásukat. amely eddig alapvetően a vegyipari, informatikai és távközlés területén megvalósult képzéseket foglalta magába.  A Pannon Egyetem a Humántudományi Karon meghirdetett óvodapedagógus,tanító és pedagógia alapszakokat hozzákapcsolja a technikumban folytatott kisgyermekgondozó- és nevelő képzéshez.   Pedagógus béremelést jelentett be Pintér A cél a gyermekek tudásszintjének növelése, hogy versenyképesek legyenek az Európai Unió területén - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn az Országgyűlés kulturális bizottsága előtti éves meghallgatásán. Hogyan lázadhat egy jobboldali fiatal a konzervatív kormány mellett? Újabb veszprémi politikus neve jelent meg az országos politikában. Halmay Gábor, a Dózsaváros és a Jeruzsálemhegy egyik önkormányzati képviselője az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) ügyvezető alelnöke lett. Azt mondja, a konzervatív beállítottságú fiataloknak számos személyes támadással kell szembenézniük, de van egy nagy különbség liberális társaikhoz képes. Vajon mennyire trendi a fiatalok körében konzervatívnak lenni? Mi lesz a lázadó énjükkel ebben a politikai szervezetben? Ezekről is beszélgettünk. Megnyitott az eplényi sípálya Megnyitott az eplényi sípálya, a téli sportok kedvelői egyelőre az A1-es pályát és a tanulópályát használhatják - közölte a Síaréna Vibe Park közösségi oldalán hétfőn. Az énekes madarakat lehet, a vízi madarakat tilos etetni! Kezdődik a 134. országos énekesmadár-etetési szezon, amely az első fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, márciusig tart - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében. Minimális áremelkedéssel indult a karácsonyfaszezon Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok - ismertette a múlt héten végzett felmérésének eredményét hétfőn az Agroinform.hu. Átadták a Litéri Református Általános Iskola új épületét Aki iskolát alapít és újít fel, az bízik a jövőben - mondta a Litéri Református Általános Iskola új épületének átadóünnepségén a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A menhelyi állatok is örülnek a karácsonyi ajándéknak A Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya a Civil Közösségi Szolgáltató Központokkal együttműködve idén is megszervezi az Adventi Civil Börzét, idén ráadásul nemcsak a rászorulók karácsonyát tehetjük szebbé, de a gazdátlan állatokét is. Pedagógusnak lenni egy életen át Csütörtökön tartotta az önkormányzat az éves emlékdiploma ünnepséget, melyet azoknak a tiszteletreméltó pedagógusoknak rendeztek, akik oklevelüket ötven, hatvan, sőt hetven éve szerezték meg és harminc éven át pedagógusként dolgoztak.   Gulyás Gergely: a kormány meghosszabbítja a kamatstopokat A kormány meghosszabbítja a kamatstopot mind a kis- és középvállalkozások, mind a családok számára és a diákhitel esetében - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön Budapesten.
sport
Szegedi siker otthon a Kielce ellen A Szeged házigazdaként 26-25-re legyőzte az előző idényben ezüstérmes lengyel Kielcét szerdán a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában. Golovin Vlagyimir: a hibákat nem szabad újra elkövetni Golovin Vlagyimir szerint a magyar válogatott a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében nem követheti el újra azokat a hibákat, amelyeket Montenegró ellen a csoportkör záró fordulójában. Két kora esti és egy esti meccs vár a középdöntőben a magyarokra A magyar válogatott két 18 órás és egy 20.30-as kezdetű találkozón lép pályára a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében. „Futsal Fesztivál” a veszprémi óvodásoknak A Szilágyi Erzsébet Általános Iskola több mint félszáz óvodást látott vendégül a kedd délután rendezett hagyományos beiskolázási programján, amely idén is hatalmas sikert aratott. Továbbjutott a Magyar Kupában a Fejér-B.Á.L. Veszprém A vendéglátó, harmadosztályú Csömör csak az első félidőben tudta megnehezíteni az NB I-es Fejér-B.Á.L. Veszprém dolgát a férfi kézilabda Magyar Kupa keddi mérkőzésén. Danyi Gábor legénysége végül kilenc góllal nyert és bejutott a legjobb tizenhat közé a sorozatban. Marco Rossi a magyar válogatottságról tárgyalt Dárdai Mártonnal Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar válogatottságról tárgyalt Dárdai Mártonnal, a másodosztályú Hertha BSC labdarúgójával, számolt be róla a Bild című német napilap. Pető Tamás: A címvédésre koncentrálunk! A labdarúgó NB III címvédője, a Practical VSC csoportja második helyén telel. A veszprémi klub vezetőedzője, Pető Tamás pozitívan értékelte az őszi szezon tapasztalatait. Golovin Vlagymir: fejben dőltek el a dolgok Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint fejben dőltek el a dolgok, és a második félidő elején a támadójáték akadozására fókuszálva esett vissza a magyar női kézilabda-válogatott addigi kiváló teljesítménye, ezért kapott ki Montenegrótól az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn Helsingborgban. Kikapott Montenegrótól, két pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott 24-18-ra kikapott Montenegrótól az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn Helsingborgban. Tisztes helytállás az NB I-es csapattal szemben NB I-es riválisa ellen sem vallott szégyent, de végül 4-0-ra alulmaradt a VESC női futsalcsapata a Magyar Kupa második fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.