Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Petőfi Színház

Fehérre meszelt falak: megmenthetők a Petőfi színház kerámiái? Fehérre meszelt falak: megmenthetők a Petőfi színház kerámiái? A Petőfi színház nyolcvanas évekbeli felújításáról szólt volna a Magyar Művészeti Akadémia szerdai eseménye, azonban csakhamar az előttünk álló rekonstrukcióra terelődött a szó. A tervek ellen több művész is felszólalt a lakossági fórummá avanzsált beszélgetős esten. 2024. január 19. 11:24 Elhunyt Bakody József, a Petőfi színház művésze Elhunyt Bakody József, a Petőfi színház művésze Bakody József Aase-díjas színművész életének 86. évében az égi társulathoz költözött.  2023. december 13. 13:34 Művészet a szabadban kultúra Művészet a szabadban Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész „20. századi portrék” című szabadtéri kiállításának, melyet negyven darab különleges portrészobor alkot, immár a színházkert ad otthont. Szerda délután nyitották meg a kőből faragott műalkotásokból álló kiállítást, amit a város egy magángyűjteményből, a Körmendi Galériától vásárolta meg.   2023. november 29. 16:28 Nehezített pályán is kiemelkedő teljesítmény Nehezített pályán is kiemelkedő teljesítmény Megtartotta hagyományos évadzáró társulati ülését a Veszprémi Petőfi Színház, ahol díjakat is adtak át. 2023. június 28. 16:02 Két újabb épülettel lett gazdagabb a Veszprémi Petőfi Színház Modern Városok Program Két újabb épülettel lett gazdagabb a Veszprémi Petőfi Színház Elkészült a Veszprémi Petőfi Színház új épületegyüttese az Óvári Ferenc utcában, ami számos színházi háttérmunkának ad otthont, de bizonyos része a közönségnek is nyitott lesz. 2023. június 7. 17:26 Operett és kortárs dráma is szerepel a Petőfi színház következő évadának műsorán Operett és kortárs dráma is szerepel a Petőfi színház következő évadának műsorán Öt-öt nagyszínházi és játékszíni, valamint két-két gyermek és ifjúsági előadással készül a következő évadra a Veszprémi Petőfi Színház. 2023. május 8. 21:51 Tánclépések egymás felé színház Tánclépések egymás felé Szombattól látható Mark St. Germain Táncórák című kamaradrámája a Latinovits-Bujtor Játékszínben. 2023. május 6. 11:51 Petőfivel és a Himnusz jubileumával készülnek a veszprémi színházak a magyar kultúra napjára Petőfivel és a Himnusz jubileumával készülnek a veszprémi színházak a magyar kultúra napjára Petőfi műveit dolgozzák fel a Pannon Várszínházban, közösségi Himnusz-szavalást rendeznek a Petőfi színházban vasárnap. 2023. január 16. 15:00 Több mint háromezer rajz érkezett a felhívásra Petőfi Színház Több mint háromezer rajz érkezett a felhívásra Eredményt hirdettek a Városi Nyilvánosságért Alapítvány által életre hívott Legyen mindenkinek szép a karácsonya rajzpályázaton pénteken. Az általános iskolás gyerekek által készített rajzokat olyanokhoz juttatják majd el, akik egyedül töltik a karácsonyt. 2022. december 10. 4:00 A Veszprémi Petőfi Színház vifijére bárki csatlakozhat A Veszprémi Petőfi Színház vifijére bárki csatlakozhat Fiataloknak szóló összművészeti fesztivált szervezett a Veszprémi Petőfi Színház, ahol a színjátszás mellett a zene, tánc és a képzőművészet is teret kapott. A programok szombaton kezdődtek a színházban és vasárnap folytatódnak több helyszínen is. 2022. szeptember 3. 23:38 Atombunker épül a Játékszínben Atombunker épül a Játékszínben Az atomháború ellen épített bunkerben játszódik a Márai Színház és a Veszprémi Petőfi Színház együttműködésében októberben színpadra állítandó kamaradarab, a 80 vödör levegő. 2022. augusztus 24. 14:47 Évadot zárt a Petőfi színház Évadot zárt a Petőfi színház Kedden tartották a társulat évadzáró ülését, ahol díjakat is átadtak. 2022. június 29. 12:11 Főszerepben az operett Petőfi Színház Főszerepben az operett Pénteken kezdődik az ötödik alkalommal megrendezett Rátonyi Róbert Operettfesztivál. 2022. június 14. 15:06 Csaknem egymillió forintot gyűjtöttek össze a színház jótékonysági estjén Csaknem egymillió forintot gyűjtöttek össze a színház jótékonysági estjén Jótékonysági estet rendezett hétfőn a Petőfi színház. Az összegyűlt 952 500 forint adománnyal a Veszprémbe érkező menekülteket segítik. 2022. március 16. 9:20
1 2 3 4 5 ...
közélet
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
sport
Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint. Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint a felújított Hungaroring lenyűgöző, ők pedig készen állnak arra, hogy a mogyoródi F1-es futam hosszabb távú jövőjéről egyeztessenek az illetékesekkel.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.