A régi zeneiskolában, a nemrég a színháznak átadott, frissen felújított épületben rendezték meg azt a beszélgetést szerdán, amelyen Szendrő Péter építész és Szenes István belsőépítész a színház nyolcvanas években elvégzett rekonstrukcióját idézték volna fel. Amikor azonban szóba kerültek a falakat borító egyedi kerámia csempék, a diskurzus éles fordulatot vett.
Mi történt a nyolcvanas években?
A színház épülete a hetvenes évekre gyakorlatilag alkalmatlanná vált a korszerű előadások rendezésére – idézték fel az építészek az akkori körülményeket. Az épület már csak nyomokban tartalmazta az eredeti tervező, Medgyaszai István elképzeléseit, az évtizedek során számos alkalommal toldozgatták-foltozgatták. Ekkor még az is felmerült, hogy az épületet moziként működtetik tovább, a színház pedig egy vadonatúj ingatlanba költözött volna – ez a megoldás meglepő módon akár még gazdaságosabb is lehetett volna, a végső szót azonban a politika mondta ki.
Szenes István és Szendrő Péter (Fotó: Szalai Csaba)
Bár a tervezők szerették volna a környező épületekben elhelyezni a színpadot kiszolgáló helyiségeket, akkor erre nem adódott lehetőség, így a korszerű kiszolgáló üzemhez szükséges 2400 négyzetmétert végül a Színházkertből hasították le: a Megyeház tér utcaszintje magasabb, mint a park, így a műhelyeket az utcaszinthez igazítva el lehetett rejteni. Az akkori síkpadlós előadótermet ekkor építették át döntött nézőtérré, oldották meg a helyiség szellőzését. Ekkor kerültek fel a falakra a mindannyiunk által ismert Zsolnay kerámia csempék.
A csempék műalkotások, értéket képviselnek
Szenes István felidézte, hogy szerették volna Medgyaszai szellemiségében megvalósítani az átalakítást, ugyanakkor igazodni a kor igényeihez. Az eredeti állapotról csak néhány, kézzel rajzolt terv állt rendelkezésre, ebből próbálták megfejteni, milyen elképzelései lehettek bő hetven évvel korábban a tervezőnek a burkolatra, lámpákra vonatkozóan.
A terveken szereplő belsőépítészeti megoldások soha nem valósultak meg, a színház belső tere eredetileg azért lett puritán, minimalista, mert egész egyszerűen elfogyott a pénz, amit a veszprémi polgárok közadakozással gyűjtöttek.
Szendrő kifejtette: úgy gondolták, hogy Medgyaszai eredeti, ám anyagi okokból meg nem valósult elképzeléseit követik azzal, hogy díszes burkolatot adnak a korábban fehérre meszelt falaknak. A kerámia csempék megtervezésére Szekeres Károly keramikus művészt kérték fel, aki a színház épületén kívül is megjelenő – Medgyaszai által tervezett – motívumot használta fel kiindulási pontként.
Fotó: Domján Attila / vehir archív
“Az eredeti ház hangulatát és motívumait igyekeztünk visszahozni, tisztelettel nyúltunk Medgyaszai örökségéhez” – fogalmazott Szenes István. – “Nem biztos, hogy korszerű egy százéves épületet az eredeti formájára visszaállítani, ehhez mi annyit próbáltunk hozzátenni, ami a mai ember elvárásainak megfelel, hogy ezzel emeljük a színvonalat.”
Fehérre meszelt falak és tapéta: mit hoz a jövő?
A csempék kapcsán a szó csakhamar az előttünk álló felújításra terelődött, a tervek szerint ugyanis eltűnnének az előcsarnokban és a nézőtéren a falakat borító iparművészeti alkotások, a nézőket fehér falak és tapéta fogadná. A rendezvényen egymásnak adták a mikrofont a város életében fontos szerepet játszó kulturális szakemberek, hogy kifejezzék nemtetszésüket.
Pagony Rita keramikus iparművész kijelentette: nem történt stílustörés a nyolcvanas években, a kerámia burkolat iparművészeti alkotás, ami értéket képvisel, és nem hagyható figyelmen kívül a tervezéskor. Csatlakozott ehhez a gondolathoz Tamás Ákos porcelánművész is, a Benedek-hegy kapujában található Krisztus-szobor alkotója. Fontosnak nevezte az enteriőr megőrzését, egy építész nem hozhat ekkora áldozatot az iparművészek kontójára. Nincs elegánsabb, szebb beltér ma Veszprémben, mint a Petőfi színház előcsarnoka és nézőtere. Az egyedi, magastűzű mázas Zsolnay porcelánok időtállóak: ma sem látszik rajtuk az évtizedek nyoma, nem koptak, nem sérültek, nem vesztettek fényükből. A burkolat egyszersmind higiénikus is, hipóval könnyen fertőtleníthető – míg az ide megálmodott tapéta néhány hónap után elszíneződne az érintések nyomán. A művész szerint a tervező Potzner Ferenc “anakronisztikus múltba mereng, olyan állapotot, azt a szegénységet akarja visszahozni, amit a pénzhiány okozott.”
Fotó: Domján Attila / vehir archív
Szenes István elmagyarázta, hogy a műemlék-átépítésben különböző iskolák léteznek: ők a nyolcvanas években azt képviselték, hogy az eredeti tervezői szándék megtartása mellett új hozzáadott értékekkel korszerűbbé tehető a műemlék épület, vannak azonban olyan tervezők is – és Potzner ezek közé tartozik –, akik az eredeti állapot minél hűségesebb helyreállításában hisznek. Hangsúlyozta: tisztelik egymás munkásságát, ám néhány kérdésben nem értenek egyet.
Oberfrank: úgy kell felújítanunk a színházat, hogy utána tükörbe tudjunk nézni
Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója nyílt párbeszédet ígért a tervekkel kapcsolatban, fontosnak tartja, hogy elhangozzanak a vélemények, nem lehet figyelmen kívül hagyni az emberek érzéseit. “Még előttünk van a nagy kérdése és feszültsége annak, hogy a rekonstrukció hogyan fog megvalósulni.”
Az igazgató egyúttal igyekezett elhatárolódni a tervezőtől: arra kérte a jelenlévőket és a veszprémieket, hogy ne mossák egybe a színház társulatát és vezetőségét a felújítás terveivel.
Mint mondta, ő maga rendezőként és színészként az előadásokért, igazgatóként a színház működtetéséért felel, építészeti kérdésekben nem kompetens. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kerámia csempéket mindenképpen le kell szedni a falakról, máskülönben nem lehetne elvégezni a munkákat. A nagy kérdés az, hogy utána vissza tudják-e tenni őket, és ha igen, akkor az eredeti darabokat, vagy újra kell-e gyártani azokat. A direktor kijelentette: úgy kell majd elkölteni a rendelkezésre álló pénzt, hogy utána tükörbe tudjunk nézni.
Oberfrank Pál (fotó: Szalai Csaba)
Megérti az ellenérzéseket Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgató-helyettese is, aki maga is hasonlóan reagált, mikor először szembesült a tervekkel. Rámutatott, hogy a régi zeneiskolában kialakított új jegyiroda falát is ezek a kerámiák díszítik, mert ezek részei a színház arculatának, ismerős közeget teremtenek a betérő jegyvásárlók számára. A kerámia csempék motívumát marketing anyagokban is használják, azok ugyanis egyediek, csak a Petőfi színházra jellemzőek, értéket jelentenek, ezért a végsőkig küzdeni fognak a megtartásukért – jelentette ki az igazgató-helyettes.
Oberfrank előrevetítette, hogy a Magyar Művészeti Akadémia egy későbbi alkalommal Potzner Ferenc tervezőt is meghívja, hogy bemutathassa koncepcióját a nagyközönségnek.
Szenes István a beszélgetés egy korábbi pontján, a nyolcvanas évek nagy rekonstrukciója kapcsán elmesélte, hogy a veszprémiek milyen nagy szeretettel fogadták a színházat felújító csapatot, mennyire becsben tartották őket, és ez olyan pozitív élményt jelentett számukra, amelyre a mai napig szívesen gondolnak vissza. Hamarosan kiderül, vajon Potzner úr is képes lesz-e hasonló emlékeket gyűjteni városunkban.
