Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Tánclépések egymás felé

2023. május 6. 11:51
Szombattól látható Mark St. Germain Táncórák című kamaradrámája a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

A dráma két, egymás szomszédságában élő, mégis idegen ember kapcsolatának alakulását meséli el: az autizmussal élő, aspergeres egyetemi professzor egy jelentősebb összeget fizet a baleset miatt sérült Broadway-táncosnak egy táncóráért. Tehát két, a társadalom által kirekesztett ember találkozása ez, hiszen még mindig nem tudjuk helyén kezelni az autizmussal élő embertársainkat, ahogy a gyengébb, sérült társainkra sem figyelünk kellőképpen oda – vázolta a darab alaphelyzetét és fő konfliktusát Gál Tamás Jászai Mari-díjas színművész, az előadás rendezője. Hozzátette: optimisták lehetünk amiatt, mert pozitív irányba haladunk ezen a téren. 

Gál TamásGál Tamás

Amikor arról kérdeztük, rendezőként mi motiválta, milyen mondanivalót kívánt közvetíteni, Gál Tamás megjegyezte: ő alapvetően színész, rendezést csak akkor vállal, ha valami nagyon érdekli – ez a történet pedig elvarázsolta. Unokatestvére súlyos autizmussal él, nem is kommunikál, mégis erős kapocs alakult ki közöttük, testvérként nőttek fel, így a személyes tapasztalatok miatt is megérintette a történet.

Szabó Viktor és Kiss SzilviaSzabó Viktor és Kiss Szilvia

A kétszemélyes drámában Szabó Viktort láthatjuk Ever, míg Kiss Szilviát Senga szerepében.

A Csavar Színház és a Veszprémi Petőfi Színház koprodukciójában megvalósuló előadást a veszprémi közönség mellett a Komáromi Jókai Színház nézői is láthatják majd a közeljövőben. 

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.