A történet mintegy másfél évtizeddel ezelőtt kezdődött, amikor dr. Rokolya Gábor budapesti közjegyző egy kutatómunka során izgalmas felfedezést tett: kiderült, hogy Széchenyi Ferenc író, jogász és közjegyző egykor a Vígszínház dramaturgjaként is tevékenykedett, mi több, maga is írt egy vígjátékot. Ebből az apropóból született meg az ötlet, hogy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara égisze alatt, közjegyzők szereplésével vigyék színre az Utazás az özvegység felé című darabot. Bár a kezdeményezés egyetlen alkalmi, ideiglenes előadásnak indult, az idő jócskán rácáfolt a kezdeti tervekre. A KÖSZIKE azóta is töretlenül működik, az elmúlt tizenöt évben számos bemutatót tartottak, határainkon túli magyar településeken is felléptek, és a jótékonykodás is szerves részévé vált a társulat életének.
Elsőre talán meglepőnek tűnhet a precíz jogászi munka és a színház párosítása, ám a rendező szerint a két világ gondolatiságában egyáltalán nem áll távol egymástól. A közjegyzői lét valóban a szabályokról és a pontosságról szól, de a színpad is ugyanezt a fajta fegyelmet követeli meg, hiszen, ahogy tartják: egy vígjátékot is csak halálosan komolyan lehet csinálni. Ez a közös metszet az alapja annak a gyümölcsöző együttműködésnek, amely estéről estére megelevenedik a deszkákon. A társulat vezetőjeként arra is kiemelt figyelmet fordít, hogy a színpadon ne legyenek "kikacsintások" a nézőtéren ülő kollégáknak vagy ismerősöknek. Egy szakmabeliekkel teli nézőtér persze ad egy egészséges plusz drukkot, de a játék pontosságán és minőségén ez nem változtathat.
A repertoár kialakítása komoly stratégiai feladat, hiszen egy amatőr társulatnál a darabot kell a meglévő csapathoz igazítani, nem pedig fordítva. Minden évben alapos kutatómunka előzi meg a választást: felmérik, hány szereplő áll rendelkezésre, milyen karaktereket tudnak a leginkább hitelesen életre kelteni, és olyan művet keresnek, amely organikusan illeszkedik a közösséghez. Így esett a választás idén Claude Magnier klasszikusára, az Oscarra. A rendezés során kerülték az erőltetett modernizálást, a jelmezeket inkább kortalanná, stilizálttá tették, bízva abban, hogy a több évtizedes bohózat jól megírt poénjai ma is éppúgy működnek. Az egyetlen jelentős beavatkozás a történet feszesebbé tétele volt: a közönség egyetlen, lendületes felvonásban kapja meg a sűrített színházi élményt.
Ami a próbafolyamatot illeti, a közjegyzők lenyűgöző elhivatottsággal vetik bele magukat a munkába. Szabadidejüket feláldozva, hónapokon át, heti egy alkalommal gyűlnek össze Budapesten – sokan vidékről utaznak fel –, hogy egy igazi kőszínházi metódus szerint dolgozzanak. Legyen szó olvasópróbáról, rendelkező próbáról vagy éppen a tiszta, érthető beszéd megköveteléséről, a léc magasan van. Ez a fajta színházi tréning pedig a civil életben is visszaköszön: a szereplők kommunikációja bátrabbá, nyitottabbá válik, ami a mindennapi ügyfelekkel való kapcsolattartásban is komoly előnyt jelent számukra.
A rendező számára a legnagyobb szakmai és emberi kihívás a keretek folyamatos tágítása, anélkül, hogy az a szereplők komfortérzetének rovására menne. Nem hisz az akaratos, ráerőltetett instrukciókban; ehelyett arra bátorítja a csapatot, hogy maguk feszítsék ki a határaikat. Az amatőr színjátszás legfőbb erénye ugyanis nem a hibátlan technika, hanem a tiszta öröm. Ha a közönség azt látja, hogy a színpadon állók őszintén élvezik a játékot, az előadás már félig nyert ügy. Az Oscar veszprémi bemutatója is ezt az őszinte, felszabadult élményt ígéri: egy estét, ahol a paragrafusokat végre nevetésre cserélik a színpadra lépő jogászok.
A veszprémi előadás szeptember 25-én lesz az Agórában. Bővebb infókat és jegyeket pedig ide kattintva lehet elérni.
