Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dózsaváros

Helyzetjelentés a Dózsavárosból Helyzetjelentés a Dózsavárosból Hegedűs Barbarát, Veszprém alpolgármesterét és a Dózsaváros, valamint Jutaspuszta és Csererdő önkormányzati képviselőjét fogadóórája után értük el, aki a jelenleg is zajló beruházások mellett a jövőben fejlesztésekről is beszélt, külön kitérve a Szent István utcában zajló felújítás végére is. 2024. szeptember 3. 19:45 Még az eső ellen is hatásos volt a dózsavárosiak jó kedve Dózsaváros Még az eső ellen is hatásos volt a dózsavárosiak jó kedve Nyárbúcsúztatóból már sokat tartottak, de nyárköszöntőből ez volt az első, amit szombaton szerveztek meg a Dózsavárosban a Martinovics téren. 2024. május 26. 14:35 A városrészekben is várják a karácsonyt A városrészekben is várják a karácsonyt Adományokat gyűjtöttek a Cholnokyn, ünnepséget rendeztek a Dózsában, Kádártán is várják az ünnepet. 2023. december 17. 15:22 Új utakon a Dózsavárosban Dózsaváros Új utakon a Dózsavárosban Ismét ülésezett a Dózsavárosi tanács, ahol több megvalósult, befejezett és tervezett útfejlesztés is téma volt. A Martinovics tér befejeződött, felkészül a Veszprémvölgyi utca. 2023. október 7. 12:24 Olyan jó nyárbúcsúztatót tartottak, hogy a nyár is úgy döntött, tovább időzik itt Dózsaváros Olyan jó nyárbúcsúztatót tartottak, hogy a nyár is úgy döntött, tovább időzik itt Évről évre vidám forgataggal zárják le a nyarat a dózsavárosiak, idén azonban az évszak úgy gondolta, neki annyira tetszik ez a hagyomány, hogy marad még egy kicsit. 2023. szeptember 10. 13:46 Harminc éve a Dózsavárosért Harminc éve a Dózsavárosért Immáron harminc éve annak, hogy megalapították a Dózsavárosi Baráti Kört, azóta pedig a város egyik legaktívabb civil egyesületévé nőtte ki magát. 2023. június 18. 10:41 A Dózsaváros német gyökerei felett őrködik az iskola A Dózsaváros német gyökerei felett őrködik az iskola A német nemzetiségi tagozat fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte pénteken a Dózsa iskola. 2023. április 28. 21:18 Megérkezett a dózsavárosi gólya Megérkezett a dózsavárosi gólya Az évek alatt már-már veszprémi látványosságok lettek az Árpád utcában fészkelő gólyák, akik pár napja visszatértek vándorlásukból a Királynék városába 2023. április 2. 15:16 Együtt báloztak a szülők az óvodában Együtt báloztak a szülők az óvodában Néhány év Covid-kényszerszünet után szombat este ismét megtartották a dózsavárosi Vadvirág Óvoda jótékonysági bálját, amelyen a befolyt összeget az intézmény környezetének szebbé tételére fordítják majd. 2023. március 12. 0:57 Vidám farsangolás a Dózsavárosban Vidám farsangolás a Dózsavárosban Batyusbál, élőzene, több generáció együtt és egy kis EKF... ezek voltak az ismérvei a Dózsavárosi Baráti Kör által szervezett farsangi bálnak szombat este a városrész általános iskolájában. 2023. február 5. 0:49 A családi ünnep a tágabb közösségeket is összehozza A családi ünnep a tágabb közösségeket is összehozza Karácsonyi ünnepségeket szerveztek több veszprémi városrészben, így a Cholnokyn és a Dózsavárosban is pénteken. 2022. december 18. 10:23 Elbúcsúztatták a nyarat a Dózsavárosban közélet Elbúcsúztatták a nyarat a Dózsavárosban Színes programokkal várták szombat délután azokat, akik jó hangulatban, színvonalas műsorokkal akarták elbúcsúztatni a nyarat. 2022. szeptember 17. 20:25 Hozzáláttak a Dózsavárosi Könyvtár felújításához felújítás Hozzáláttak a Dózsavárosi Könyvtár felújításához A héten átadták a munkaterületet, jövő márciusra megújul a Dózsavárosi Könyvtár. 2022. július 15. 15:48 Júniusban elkezdődik a dózsavárosi könyvtár felújítása Júniusban elkezdődik a dózsavárosi könyvtár felújítása Ismét ülésezett a dózsavárosi tanács, ahol többek közt a városrészben működő klubkönyvtár felújítása is napirendre került, ami még ebben a hónapban elkezdődhet. 2022. június 13. 12:00
közélet
Ellepték a korcsolyázók a befagyott Balatont, amíg még lehetett Galériában mutatjuk meg, hogyan telt meg élettel a jég szombaton. Olvadni kezdett a jég, veszélyessé vált a Balaton Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton. Már készülnek a tervek, megújul a rátóti Német utca Csütörtökön lakossági fórumon mutatták be a gyulafirátóti Német utca felújításának terveit. Varga Tamás alpolgármester biztosította a megjelenteket: rendelkezésre áll a szükséges forrás, így megvalósul a régóta várt rekonstrukció. Hétfőn nyílnak a Sportrégió pályázatai Január 26-án, hétfőn délben nyílnak meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázatai. A programsorozat keretében közel másfél milliárd forintból támogatnak a régióban megvalósuló egészség és mozgás fókuszú rendezvényeket, programokat. Lázárinfó Balatonalmádiban: három óra maratoni kérdezz-felelek tabuk nélkül Lehet szimpatizálni, vagy nem szimpatizálni Lázár Jánossal, de az vitathatatlan, hogy az a politikai kommunikáció, amit ő a Lázárinfóval végez, kuriózumnak számít Magyarországon. Bárki, bármiről, tabutéma nélkül kérdezhet, a válasz pedig nem harminc nap múlva írásban érkezik, hanem ott és azonnal a minisztertől. Ezzel a fórummal érkezett Balatonalmádiba is csütörtök délután, ami végül maratoni hosszú, háromórás kérdezz-feleleket jelentett, ahol szóba került sok téma mellett a MÁV, a 8-as és 71-es út helyzete, a balatoni építkezések és Mészáros Lőrinc is. Orbán Viktor: Magyarország ott van a Béketanács alapítói között Ma Davosban az amerikai elnök egy új kezdeményezést indított útjára. Béketanácsnak hívják. Magyarország ott van az alapító országok között, mert Magyarországnak békére van szüksége, hogy fejlődni tudjon - írta a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán. Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. Több mint 45 ezren fordultak tünetekkel orvoshoz a múlt héten A múlt héten 45 700-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön. Ez valamivel több, mint az azt megelőző heti 42 500 beteg. Autós üldözés lett a tiniszerelmből Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat.
sport
Sergio Mullor: ez a történelmi győzelem sok embernek köszönhető A magyar válogatott első csoportmérkőzésén, szombaton 4-2-re legyőzte Lengyelországot, a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Európa-bajnokságon, de a szövetségi kapitány kiemelte, nem csak a játékosok érdeme a siker. Győzelemmel indította a felkészülést a VSC Veszprém Fehérváron Lejátszotta első téli edzőmérkőzését a VSC Veszprém: Gunther Zsolt együttese szombaton idegenben, az NB II-es FC Fehérvár ellen lépett pályára, és Irmes Dávid góljával 1-0-ra nyert. Menetel a VEHIR-VESC Budaörsről is három ponttal távozott a VEHIR-VESC együttese a női röplabda NB I Liga 14. játéknapján.  Férfi kézilabda NB I/B: nyert az akadémia, alulmaradt a VKKFT A Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán négy góllal múlta felül a Békési FKC-t, a Veszprémi Kézilabda KFT viszont súlyos vereségbe futott bele Salgótarjánban a férfi kézilabda NB I/B 14. fordulójában. Rodríguez szerint nagyon nehéz védekezni a szlovénok ellen Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint nagyon nehéz védekezni a magyar férfi kézilabda-válogatott vasárnapi Európa-bajnoki ellenfele, Szlovénia ellen. Ónodi-Jánoskúti: Szlovénia legyőzése lenne az első lépés A jobbátlövő Ónodi-Jánoskúti Máté szerint Szlovénia legyőzése lenne az első lépés a magyar férfi kézilabda-válogatott számára a továbbjutás felé az Európa-bajnokság középdöntőjében. Női kézilabda BL: nem okozott gondot a Ferencvárosnak a Krim Ljubljana A Ferencváros saját közönsége előtt 38-31-re legyőzte a Krim Mercator Ljubljanát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, szombaton. Milánó 2026: letette az esküt a magyar csapat a Sándor-palotában Letette az esküt szombaton a Sándor-palotában a február 6-án kezdődő milánói-cortinai téli olimpiára utazó magyar csapat. Sulyok Tamás köztársasági elnök az eseményen egyebek mellett elmondta, nincs kis csapat, csak magyar csapat van, és nem a létszám, sokkal inkább a minőség számít. Szoboszlai gólt szerzett, Tóth debütált, kikapott a Liverpool a Bournemouth-tól A címvédő Liverpool Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett gólja, illetve gólpassza ellenére az utolsó pillanatban 3-2-es vereséget szenvedett a Bournemouth vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombat esti mérkőzésén, amelyen a hajrában pályára lépett a hazai együttesben a frissen igazolt Tóth Alex is. Futsal Eb: sporttörténeti győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar válogatott első mérkőzésén 4-2-re legyőzte Lengyelországot szombaton, a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Európa-bajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.