Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Helyzetjelentés a Dózsavárosból

2024. szeptember 3. 19:45
Hegedűs Barbarát, Veszprém alpolgármesterét és a Dózsaváros, valamint Jutaspuszta és Csererdő önkormányzati képviselőjét fogadóórája után értük el, aki a jelenleg is zajló beruházások mellett a jövőben fejlesztésekről is beszélt, külön kitérve a Szent István utcában zajló felújítás végére is.

„A fogadóórákon a napi aktuális kérésekkel szoktak megkeresni az emberek, legfőkképpen a forgalommal és az utak, járdák állapotával kapcsolatos igényekkel, javaslatokkal.” – Mondta Hegedűs Barbara portálunknak, akit a hétfői fogadóórája után kérdeztünk arról, hogy éppen mik foglalkoztatják leginkább a dózsavárosiakat lakhelyükkel kapcsolatban.

Az alpolgármester elmondta, habár minden évben zajlanak felújítások a Dózsavárosban, most éppen a Szent István utcában – erre még később külön kitérünk – de még nem sikerült a végére érni az összes igénynek, viszont az önkormányzatnál folyamatosan napirenden tartják ezeket.

Ilyen az Avar utca, a Nagytó utca, Vértanú utca, valamint több kisebb útszakasz helyzete, de például idén még megcsinálják a járdát a Cseri utcában, valamint az utolsó fázisában ját a Szent István utca teljes rekonstrukciója is. Hogy éppen hol és milyen módon tudnak nekilátni a szükséges felújításoknak, az a költségvetési kerettől függ minden évben, tette hozzá Hegedűs Barbara.

Ezeken kívül a fogadóórákon olyan egyszerű kérések is felmerülnek, mint például egy szemetes, vagy egy közlekedési tábla kihelyezése a szükséges pontokra, ez utóbbiakat a jogos igény megfogalmazása után hamar teljesíteni is tudja az önkormányzat, sokszor a VKSZ Zrt-t bevonva.

Hogy a képviselőjük szerint mennyire elégedettek a helyzetükkel a dózsavárosiak, Hegedűs Barbara azt mondta, mióta képviselő, az utak állapota sarkalatos kérdés az itt élők körében, ezért nincs olyan év, hogy valamelyik szakaszon ne dolgoznának, legyen szó a Dózsavárosról, vagy Csererdőről és Jutaspusztáról, ami önkormányzati választókerület szempontjából szintén hozzá tartozik. Korábban egyöntetű igény volt a könyvtár felújítása is, ez viszont tavaly megtörtént sikeresen. „Jelenleg nem a nagy kérések idejét éljük, azokat a korábbi években sikerült teljesíteni, de hogy fenntartsuk ezt a helyzetet, tovább kell dolgozni és még nagyobb figyelmet szentelni az utakra.

Hegedűs Barbara megemlítette még, hogy időről időre érkeznek olyan felvetések, amelyek elsősorban nem önkormányzati hatáskörbe, hanem az állami, vagy piaci szereplőkhöz tartoznak. Ilyen a drogéria újra nyitása a városrész központjában, esetleg új üzlet beköltözése az üres ingatlanba, vagy éppen a posta megszűnése, ami azóta postapontként újranyitott. Ezekre az igényekre a városvezetésnek legfeljebb úgy lehet ráhatása, hogy az önkormányzati intézményeket és az utakat rendben tartják, amiknek következtében fejlődni tud a helyi közösségi élet, a vállalkozóknak pedig megéri a Dózsavárosba invesztálni. De ugyanitt lehet említeni az itteni iskola egyik épületének a felújítását is, amit a tankerülettel közösen kell megoldania a városnak, a tervek készen vannak, jelenleg a forrást keresik hozzá.

A Szent István utcában jelenleg is folyik a munkaA Szent István utcában jelenleg is folyik a munka

Mindezek mellett Hegedűs Barbara szerint a Dózsaváros fejlődik, sportpályák épültek, parkokat újítottak fel, új lakóházak épültek, az emberek pedig az említett még megoldásra váró feladatok mellett is elégedettek a helyzetükkel.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy áll jelenleg a városrész legnagyobb beruházása, a Szent István utca felújítása, ami miatt már több hónapja kerülő úton járnak az autók is buszok is.

A felújítások jól haladnak, csupán a közműkiváltásoknál merültek fel előre nem várt problémák, amiknek az orvoslása néhány hetet igénybe vett, de novemberben így is elkészül a szakasz és átadják azt újra a forgalomnak.

Hajas Bálint
Szalai Csaba
további cikkek
Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra közélet Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra Meg kell őrizni a magyar bor forgalmát és hírnevét - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének badacsonyi kutatóállomásán tartott Veszprém vármegyei borverseny megnyitóján pénteken. tegnap 17:16 Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben közélet Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben Ketten megsérültek a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. tegnap 16:57 Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért közélet Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett pénteki üzleti reggeli fórum kötetlen eszmecserére biztosított lehetőséget a térség vállalkozásai és döntéshozói között, ahol érdemi diskurzus bontakozott ki a magyar gazdaság aktuális helyzetéről, a vállalati versenyképesség kihívásairól, valamint azokról a kormányzati intézkedésekről, amelyek célja a gazdaságélénkítés és a válságkezelés. tegnap 11:27 Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret közélet Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret A brit repülőtér ma egész napra zár alá kerül, nem indít és nem fogad gépeket. tegnap 9:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.