Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

augusztus 20

Augusztus 20-a után sem zár be a Balaton közérdekű Augusztus 20-a után sem zár be a Balaton Régen az augusztus 20-i dátum egyfajta lélektani határ volt a Balatonnál: a strandbüfék, fagyizók, üzletek jelentős része bezárt. „Ma már ez nem így van, egyre inkább egy hosszabb, rugalmasabb balatoni szezon rajzolódik ki” – mondja Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. 2026. augusztus 24. 9:52 Ők kapták idén a legmagasabb állami kitüntetéseket augusztus 20 Ők kapták idén a legmagasabb állami kitüntetéseket Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adtak át augusztus 20-án az Országház Kupolacsarnokában. Magyarország köztársasági elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - a tudomány, a kultúra, a művészet, az oktatás, az egészségügy, a társadalmi felzárkóztatás, a honvédelem és számos más terület kiemelkedő képviselőinek munkáját ismerte el a következő kitüntetésekkel: 2026. augusztus 21. 10:56 Baka András: egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg közélet Baka András: egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg Az államalapítás ünnepén arra a felismerésre emlékezünk, hogy egy ország jövőjét nemcsak vezetők, hanem erős, tartós intézmények teremtik meg - mondta csütörtök esti ünnepi beszédében a köztársasági elnök. A közmédiáról hangsúlyosan szólva Baka András megjegyezte: ma nekünk is ilyen intézményeket kell építenünk, olyanokat, amelyek nem a mindenkori hatalmat, hanem a polgárokat szolgálják. 2026. augusztus 21. 9:49 Megnyílt az Országház a nagyközönség előtt közélet Megnyílt az Országház a nagyközönség előtt Megnyílt az Országház a nagyközönség előtt csütörtökön az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából. 2026. augusztus 20. 20:09 Porga Gyula augusztus 20-án: Veszprém ereje az együttműködésben van közélet Porga Gyula augusztus 20-án: Veszprém ereje az együttműködésben van Az államalapítás ünnepén Veszprémben is megemlékeztek Szent István örökségéről. Porga Gyula polgármester ünnepi beszédében a szövetségek, az együttműködés és a hosszú távú gondolkodás fontosságát emelte ki, történelmi példáktól egészen Veszprém elmúlt éveinek közösségi sikereiig. A beszédet a Budapest Folk Duo műsora, majd koszorúzás követte. 2026. augusztus 20. 19:56 Tízmillióból újult meg a gyulafirátóti Kastélykert – kenyérünneppel vették birtokba a helyiek közélet Tízmillióból újult meg a gyulafirátóti Kastélykert – kenyérünneppel vették birtokba a helyiek A tavalyi veszprémi részvételi költségvetés egyik nyertes ötlete vált valóra Gyulafirátóton: megújult a régi óvoda Kastélykertként ismert udvara. Az új közösségi teret augusztus 20-án, a második alkalommal megrendezett kenyérünnepen adták át, ahol az új kenyér megáldása mellett a néhány nappal korábbi gyulafirátóti tűz is szóba került. 2026. augusztus 20. 16:04 Állami kitüntetéseket adtak át közélet Állami kitüntetéseket adtak át Állami elismeréseket és kitüntetéseket adott át Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön az Országházban 2026. augusztus 20. 13:12 Harminc éve a történelmi folytonosság őrzője a Veszprémi Pantheon kultúra Harminc éve a történelmi folytonosság őrzője a Veszprémi Pantheon Három évtizeddel ezelőtt, a magyar honfoglalás 1100. évfordulóján született meg az a tér, amely egy egyedülálló közösségi zarándokhelyet teremtett a Tűztorony tövében. Szerdán a Veszprémi Pantheon kerek jubileumát ünnepelve Sótonyi Mónika alpolgármester helyezett el koszorút a millecentenáriumi emléktáblánál, hangsúlyozva a város egykori szellemi nagyságai és a jelenkor embere közötti élő kapcsolat fontosságát. 2026. augusztus 20. 10:49 Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt közélet Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnökének jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, csütörtök reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. 2026. augusztus 20. 9:17 Cserhalmi György kapja meg a Magyar Érdemrend nagykeresztjét közélet Cserhalmi György kapja meg a Magyar Érdemrend nagykeresztjét Cserhalmi György Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze kapja meg a Magyar Érdemrend nagykeresztjét az augusztus 20-i nemzeti ünnepen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán. 2026. augusztus 19. 12:49 Három település összefogásával koordinált fény- és tűzijátékot tartanak a Balatonnál augusztus 20 Három település összefogásával koordinált fény- és tűzijátékot tartanak a Balatonnál A Balatonnál szinte minden nagyobb településen lesz tűzijáték a nemzeti ünnepen, a Strand Fesztiválon Zamárdiban, a Balatonfüredi Borheteken, valamint a tihanyi apátságnál a három település összefogásával a tó legnagyobb ünnepi látványosságát rendezik meg. Tűzijáték helyett Veszprémben rockopera, Székesfehérváron LED-es zsonglőrprodukció, Hévízen pedig négynapos fesztivál várja a közönséget. 2026. augusztus 18. 17:18 Szent István-túra és interaktív múzeumi foglalkozás Gizella nyomában az augusztus 20-23-i hétvégén kultúra Szent István-túra és interaktív múzeumi foglalkozás Gizella nyomában az augusztus 20-23-i hétvégén Különleges programokkal várja a látogatókat az államalapítás ünnepén és az azt követő hétvégén a veszprémi várnegyed. Zenei és liturgikus rendezvények mellett, lesznek várséták, múzeumi foglalkozások és interaktív nyomozás is. A Szent György Kápolnában pedig, ahol a legenda szerint Szent Imre herceg tisztasági fogadalmat tett – Szent István király fiának címzett intelmeit lehet majd meghallgathatni. 2026. augusztus 18. 11:30 Így ünnepel Veszprém augusztus 20-án: Szent István-napi programokkal készül a város közélet Így ünnepel Veszprém augusztus 20-án: Szent István-napi programokkal készül a város Hamarosan ismét nemzeti ünnepünk kerül a középpontba, augusztus 20-án Veszprémben is ünnepi programokkal várják a város lakóit. A Szent István-napi rendezvényekre minden veszprémit szeretettel vár az önkormányzat. 2026. augusztus 13. 12:05 Szent Istvántól a tűzijátékig kultúra Szent Istvántól a tűzijátékig Augusztus 20. ma már szinte egyet jelent a magyar államisággal. Tűzijáték, kenyérszegés, ünnepi zászlók, Szent Jobb-körmenet és az állami kitüntetések átadása, amikor egyetlen napba sűrűsödik történelem, hagyomány és modern nemzeti ünnep. Pedig az évszázadok során egészen más és más jelentést hordozott. 2026. augusztus 20. 1:42
1 2 3 4
közélet
Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton. Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. Megint nagyot ugrottak az üzemanyagárak: a dízel már közelít a 700 forinthoz Újabb drágulással indult a csütörtök a hazai benzinkutakon. A 95-ös benzin országos átlagára egyetlen nap alatt 7 forinttal, a gázolajé pedig 10 forinttal emelkedett. Szeptember 3-án így már átlagosan 609 forintot kérnek egy liter benzinért, a dízel ára pedig 688 forintra nőtt. Trump felkerült az egydollárosra – száz éve nem volt példa hasonlóra az Egyesült Államokban Donald Trump portréja került az amerikai pénzverde új, egydolláros emlékérméjére, amelyet az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulója alkalmából adtak ki. Száz éve nem szerepelt hivatalban lévő vagy élő elnök amerikai fizetőeszközön, az első készletek pedig órák alatt elfogytak a pénzverde weboldaláról. Motoros rendőrök segítették a mentők útját az M0-son Különleges segítséget kaptak a Pesterzsébeti Mentőállomás munkatársai az M0-s autóúton, miközben egy sürgős esethez vonultak. A megkülönböztető jelzést használó mentőegységre három motoros rendőr figyelt fel, akik azonnal a mentő elé és mögé soroltak. Négy perc alatt vitték el a 3000 éves aranykincset egy spanyol múzeumból Négy perc kellett ahhoz, hogy tolvajok kifosszák a spanyolországi Villena múzeumát, ahonnan Európa egyik legjelentősebb bronzkori kincsegyüttesének nagy részét vitték el. A több mint háromezer éves tárgyak között aranyból, ezüstből és meteoritvasból készült darabok is vannak. A rendőrség előre megtervezett akcióra gyanakszik, miközben már azt is vizsgálják, megfelelő volt-e a múzeum védelme. Veszprém az ország második legfejlettebb megyeszékhelye A 2026-os Településindex szerint Veszprém már Magyarország második legfejlettebb megyeszékhelye, Balatonfüred pedig a saját településkategóriájában országosan is az első helyet szerezte meg. A vármegye több települése is kiemelkedő fejlődést mutatott az elmúlt években.
sport
Varga Barnabás duplázott, az AEK öt góllal nyert Varga Barnabás két gólt szerzett az Arisz ellen a görög labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, Vitális Milán gólpasszt adott, csapatuk, az AEK Athén pedig 5-0-ra győzött. Kétgólos hátrányból állt fel, mégis pont nélkül maradt a VSC Kétgólos hátrányból még egyenlített a VSC Veszprém a Bicskei TC otthonában, a hazaiak azonban a 87. percben megszerezték a győztes találatot az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak a hajrában emberhátrányba is kerültek, így végül pont nélkül távoztak Bicskéről. Női kosárlabda-vb: Nigéria legyőzésével a továbbjutás küszöbén a magyarok A magyar női kosárlabda-válogatott 71-67-re legyőzte Nigériát szombaton a berlini világbajnokság második fordulójában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. Premier League: megvan a Liverpool idénybeli első győzelme A Szoboszlai Dominikkel és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC kétgólos győzelmet aratott az újonc Ipswich Town vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Női kosárlabda-vb: elmaradt a bravúr, vereséggel kezdtek a magyarok Berlinben A magyar női kosárlabda-válogatott súlyos vereséggel kezdte meg szereplését a berlini világbajnokságon, mivel pénteken 99-53-ra kikapott az olimpiai ezüstérmes franciáktól. Lipl és Bognár duplájával őrizte meg hibátlan mérlegét a Vehír Veszprém A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-1-re múlta felül a vendég TFSE Tent-Team együttesét a férfi futsal NB I alapszakaszának negyedik fordulójában. A kék-fehérek továbbra is a bajnokság egyetlen százszázalékos csapataként állnak a tabella élén. A világbajnok vitorlázó Vadnai Jonatánt köszöntötték Balatonfüreden Vadnai Jonatánt, az ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály friss világbajnok vitorlázóját köszöntötték péntek este Balatonfüreden a Kékszalag Portban. Nielsen tíz védéssel, Imre hat góllal debütált az NB I-ben Két nap leforgása alatt a második bajnokiján is könnyedén nyert a One Veszprém, amely péntek este egy híján húsz góllal verte a vendég NEKA együttesét a férfi kézilabda élvonalban. Elstartolt a 31. Balaton Boat Show Balatonkenesén Magyarország egyetlen vízen és vízparton rendezett hajós és aktív turisztikai kiállításán több mint 70 kiállító és több mint 80 vitorlás, elektromos hajó és motorcsónak várja a látogatókat.  Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.