Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C

Elbúcsúztatták a nyarat a Dózsavárosban

2022. szeptember 17. 20:25
Színes programokkal várták szombat délután azokat, akik jó hangulatban, színvonalas műsorokkal akarták elbúcsúztatni a nyarat.

Táncos műsorok és főzőverseny is a térre vonzotta az embereket, a hűvös, esős idő ellenére. Fellépett többek között a Dózsa György Általános Iskola Gyöngyvirág Gyermektánccsoportja, valamint az Őszidő Nyugdíjas Klub is. Minden korosztály megtalálhatta a neki kedvező programot. 

Beszédet mondott Porga Gyula polgármester, aki visszaemlékezve a korábbi nyárbúcsúztatókra megállapította, hogy az időjárás mindig betartja a névben is szereplő nyár búcsúját, ezért talán később kellene megszervezni az eseményt, hogy tovább tartson a jó idő – tette hozzá humorosan. A rendezvény a dózsavárosi közösség erejét szimbolizálja, hisz sikeressége a résztvevők és a szervezők erős összefogását jeleníti meg.

A főzőverseny díjait Halmay Gábor, a városrész képviselője adta át. A közönség különdíját a Közösség Kádártáért Egyesület kapta. A harmadik helyen Dózsavárosi Baráti Kör végzett, a második hely a zsűri döntése alapján a Metálvilla csapatáé, míg a dobogó felső fokára Lenner Zsolt és a szomszédok állt.

Az este további részében az LGT Emlékzenekar felelt a hangulatért.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Megújult a közkedvelt belvárosi pizzéria Megújult a közkedvelt belvárosi pizzéria Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz kapcsolódóan, az „Utcakép Fejlesztési Program” pályázati felhívása keretében újult meg a közkedvelt belvárosi pizzéria. ma 11:58 A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint A magyarok összességében kedvezően fogadják az új palackvisszaváltási rendszer bevezetését, a lakosság háromnegyede igyekezni fog, hogy minden betétdíjas palackot visszaváltson - derül ki a Reacty Digital kutatásából.  tegnap 11:37 Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. 2023. november 28. 15:43 Veszprémi védőháló Böjte Csaba gyermekotthona felett Veszprémi védőháló Böjte Csaba gyermekotthona felett Amikor a világjárvány nem gátolta a szabad mozgást, Veszprémből minden év decemberében elindult egy furgon egyenesen az erdélyi Kovásznába, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított Boldog Apor Vilmos Ház gyermekotthonba megrakodva adományokkal. Romániában jelenleg viharos időszakukat élik Csaba testvér karitatív szervezetei, a veszprémi segítség viszont idén sem marad el. Sőt, a helyi vállalkozók és magánemberek adományait idén már ismét személyesen viszik ki Erdélybe. tegnap 11:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.