Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gyulafirátót

Amerikai katonák segítettek a gyulafirátóti iskolában Amerikai katonák segítettek a gyulafirátóti iskolában A Veszprém mellett állomásozó amerikai hadsereg katonái segítettek a gyulafirátóti általános iskolában kipakolni a pincét. A társadalmi munkában 50 itt állomásozó katona vett részt, a jövőben pedig még több ilyen segítő akciót terveznek Veszprémben. 2021. augusztus 10. 16:00 A lakosságot legkevésbé terhelő megoldást várnak a veszprémi képviselők a kormánytól a rátóti katonai bázis ügyében A lakosságot legkevésbé terhelő megoldást várnak a veszprémi képviselők a kormánytól a rátóti katonai bázis ügyében Egyhangú szavazással kérik a Gyulafirátót mellett létesítendő katonai bázis terveinek újragondolását a kormánytól a veszprémi önkormányzati képviselők. 2021. július 19. 11:32 Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi az ellenzék a rátóti katonai bázis miatt Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi az ellenzék a rátóti katonai bázis miatt Hartmann Ferenc (MSZP-P-LMP) és Katanics Sándor (DK-Szakszervezet) ellenzéki frakcióvezetők kedd délután tartott sajtótájékoztatójukon számoltak be arról, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték a polgármesternél, ahol a Gyulafirátót mellett tervezett katonai bázis helyszínének módosítását tűznék napirendre. 2021. július 6. 17:47 Felújították a Zirci úti keresztet Rátóton Felújították a Zirci úti keresztet Rátóton Kormányzati támogatásból újíttatták fel a több mint száz éves útmenti keresztet a gyulafirátóti németek. 2021. július 1. 12:43 A miniszter válaszolt a rátótiak kérdéseire A miniszter válaszolt a rátótiak kérdéseire Néhány hónappal ezelőtt alaposan felkavarta a kedélyeket, amikor kiderült, hogy Gyulafirátót mellett katonai bázis épül. A járványhelyzet mostanra lehetővé tette, hogy fórumot rendezzenek a témában, így hétfő délután Benkő Tibor honvédelmi miniszter válaszolt a felmerülő kérdésekre. 2021. június 29. 6:05 Vidám volt az első nyári hétvége Gyulafirátóton Vidám volt az első nyári hétvége Gyulafirátóton Harmadik alkalommal rendezték meg a Civil Napot Gyulafirátóton szombaton. 2021. június 6. 16:17 Katonai tábor épül Rátótnál Katonai tábor épül Rátótnál A NATO finanszírozásában épül új katonai tábor Gyulafirátót mellett – írta szerdán a Magyar Hírlap. 2021. február 24. 8:58 Kádártáért és Gyulafirátótért végzett munkát díjazta a város díj Kádártáért és Gyulafirátótért végzett munkát díjazta a város A járványhelyzet miatt idén nem volt lehetőség nagyobb plénum előtt a városi díjak átadására, azok rangjából mégsem csökkent ez az élethelyzet. Év végi összefoglalónkban bemutatjuk azokat a veszprémi személyeket, akiket 2020-ban díjazott a város. Elsőként Kádártáért, valamint Gyulafirátótért végzett munka elismeréséül a Dévai Bíró Mátyás-díj, valamint a Hadnagy László-díj díjazottját. 2020. december 27. 12:05 Ismét van gyógyszertára Gyulafirátótnak egészség Ismét van gyógyszertára Gyulafirátótnak December 7-én nyitott meg Gyulafirátót új patikája, így másfél év kihagyás után ismét be tudják szerezni gyógyszereiket helyben a városrész lakói. 2020. december 12. 11:50 Megújult a gyulafirátóti református templom Gyulafirátót Megújult a gyulafirátóti református templom A felújítási munkálatok tíz éve kezdődtek, azóta fokozatosan teljesen megújult az épület. 2020. szeptember 24. 4:00 Fussunk össze és segítsünk! Fussunk össze és segítsünk! Az Élhetőbb Rátótért Egyesület a Fuss a Jövődért Egyesület közös szervezésében jelmezes jótékonysági futást szervez február 16-án Gyulafirátótón és Kádártán Sefcsikné Solymosi Ildikó többszörös magyar bajnok közép- és hosszútávfutó gyógykezelésének támogatására. 2020. február 3. 22:08 45 éves a Bakonyerdő Pávakör 45 éves a Bakonyerdő Pávakör A gyulafirátóti népdalkör hagyományőrző találkozó keretében ünnepelte alapításának 45. évfordulóját szombat délután a rátóti művelődési házban. 2019. október 5. 18:32 Lámpával biztonságosabb a gyulafirátóti gyalogátkelőhely Lámpával biztonságosabb a gyulafirátóti gyalogátkelőhely Megvalósult Gyulafirátóton a jelzőlámpás gyalogátkelőhely kialakítása a települést átszelő, forgalmas 82-es vonalán húzódó zebránál. 2019. október 4. 11:20 Új fejezet kezdődik a rátóti óvoda történetében Új fejezet kezdődik a rátóti óvoda történetében Átadták a Kastélykert óvoda új épületét kedden Gyulafirátóton. 2019. szeptember 17. 1:00
1 2 3
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart.
sport
Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.