Timár Lajos ezredik táncestje
Ezredik alkalommal gyűltek egybe a Népek Táncai Klub régebbi és újabb tagjai, hogy megünnepeljék fennállásuk 28. évfordulóját, s a klubalapító Timár Lajos 81. születésnapját.
Csak nehogy a miniszterelnök még rajzoljon párat áprilisig!
Jegyezzük fel: 2025 novemberében egy egyszerű firkálmány fontosabb volt, mint a magyar társadalomnak új jövőképet ígérő ellenzéki politikus bármelyik mondata.
December 1-ig lehet jelentkezni a központi írásbelire
December 1-ig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken.
Még szeretné elcsípni a Nemzetközi Űrállomást a következő magyar űrhajós
Októberben érkezett a bejelentés: Magyarország űrprogramja folytatódik, és Cserényi Gyula kiképzett kutatóűrhajóst is feljuttatjuk a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Cserényi Balatonfüreden, a II. Hazai Űrkongresszuson beszélt a Kapu Tibor küldetésében betöltött szerepéről, és arról is, ha választhatna a jelenlegi űrállomás és az utódja között, melyiket látogatná meg szívesebben?
Navracsics Tibor: a fejlesztési kérdések pártokon felüli kérdések
A fejlesztési kérdések pártokon felüli kérdések - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Veszprémben a térség polgármesterei részvételével tartott fórumon.
Orbán Viktor: a 14. havi nyugdíj bevezetése gazdaságilag megalapozott
A 14. havi nyugdíj bevezetése és a gyermekek után járó adókedvezmények növelése gazdaságilag megalapozott, jó döntések, amelyeket a baloldal ellenében is meg kell csinálni - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Ki védi az állatvédelmet?
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány podcastjának következő adásának középpontjában az állatvédelem hazai helyzete áll: milyen eredményeket sikerült elérni, és melyek azok a területek, ahol még további lépésekre van szükség. A műsor célja, hogy átfogó képet adjon a 2025-ös év állatvédelmi kihívásairól, valamint a kormányzati, civil és társadalmi szereplők közös felelősségéről az előrelépés érdekében. Valamint többet tudhatunk meg a közelmúltban az autó után kötött Rozi kutya esetéről.
Az energetikai tanúsítvány szerepe az ingatlanpiacon
Navracsics Tibor: a Versenyképes járások program az első év sikere után folytatódik
A Versenyképes járások program az első sikeres év után folytatódik, a családpolitika területén továbbra is a hagyományos családi értékek védelme áll a középpontban - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, valamint Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár csütörtökön Tapolcán.
Egy csapatjáték lesz az Európa Sportrégiója 2026 – januártól lehet pályázni a forrásokra
Januártól megnyílnak a pályázati lehetőségek, a veszprémi és környező települések önkormányzatai, valamint sport- és civil szervezetei közel másfél milliárd forintra pályázhatnak, köszönhetően, hogy 2026-ban a térség viselheti az Európa Sportrégiója címet. A szervezők négy kiemelt témakört határoztak meg, amelyekre az ötleteket várják, egy viszont közös mindegyikben: növeljék a mozgásperceket és vonjanak be minél több embert az egészséges életmódba. Csütörtökön Veszprémben az első pályázati információs fórumon minden fontos részlet kiderült.
