Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A ,,piros iskola” 45 éve

2024. március 13. 21:37
A veszprémi „piros iskola” – vagyis a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola – 45 évének történetét foglalta össze az iskola egykori diákja és jelenlegi tanára, Rybár Olivér egy kötetben, amelyet szerda délelőtt mutattak be az iskola falai között.
 

Egy hasonló kötet ötlete már 2018-ban, az iskola 40. fennállását ünnepelve többekben felmerült, de végül 2022-ben kezdett el Olivér anyagot gyűjteni a most bemutatott könyvhöz. Végül olyan iskolatörténeti mű született, amely átfogó képet ad az iskola múltjáról és egy valódi, nosztalgikus élményt nyújt olvasóinak.

Barták Péterné Marica és Rybár OlivérBarták Péterné Marica és Rybár Olivér

A jeles eseményt Ovádi Péter országgyűlési képviselő és kormánybiztos nyitotta meg, aki elmondta: a megjelent kötet kiemelten fontos, mert nemcsak történelmi értékkel bír, de segít az ott tanulók és dolgozók közötti kapcsolatok megerősítésében, valamint lehetőséget nyújt személyes emlékek és élmények megőrzésére. A kormánybiztosnak is több személyes élménye fűződik az iskolához, „dózsásként” részese volt az iskolák közötti sporteseményeknek, de elmondása szerint:

,,a Báthoryba, ahogy egy igazi sportiskolához illik, nem győzni jártunk.”

Ovádi PéterOvádi Péter

Ovádi Péter szerint egy ilyen könyv inspirációt adhat a jelenlegi iskolai közösségnek, és hozzájárulhat a helyi kulturális és oktatási örökség megőrzéséhez.

,,Az iskola olyan proaktív és innovatív intézmény, amely 45 éve - köszönhetően nagyszerű pedagógusainak - kiemelten fontos és szerves része a város életének. Rybár Olivér pedig tökéletesen foglalta össze ezt a nagyszerű időszakot, amelyre egész Veszprém méltán büszke lehet, ahogy az iskola névadójára Báthory István, erdélyi fejedelemre is Magyarország.”

Brányi Mária és Ovádi PéterBrányi Mária és Ovádi Péter

A kormánybiztos szavait követően Brányi Mária alpolgármester osztotta meg a gondolatait, aki elmondta: a városrész fejlődéséhez az iskola nagymértékben hozzájárult. A Báthoryba nemcsak azok a diákok iratkoznak be, akik körzetileg is az intézményhez tartoznak, hanem sokan vágynak ide a speciális képzések, vagy a rangos nevelői gárda munkája miatt. Az alpolgármester szerint az „örökös boldog iskola” kifejezés, amely a kötetben is megtalálható, tökéletesen mutatja be az iskola ars poeticáját, és ennél jobb üzenete nem is lehetne egy oktatási intézménynek.

A kötet bemutatását megelőzően Stigelmaier Józsefné, a körzet önkormányzati képviselője Rybár Olivér munkásságát méltatta, aki fiatal kora ellenére is komoly eredményeket ért már el, és akinek 2023-ban Veszprém önkormányzata a város kulturális életében végzett példaértékű munkája, kimagasló értékfeltáró és értékmegőrző tevékenysége elismeréseként Cholnoky-emlékdíjat adományozott.

A kötet szerkesztője pedagógus munkája mellett kutatásaiban is kimagasló eredményeket ért el, ,,A veszprémi Báthory iskola története” pedig ennek a munkásságnak tökéletes jelképe, amely nemcsak az iskola életének aktív résztvevői számára fontos mű, hanem azoknak is, akik érdeklődnek a város történelme és kulturális értékei iránt.

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
A valóság kollázsokon keresztül Művészetek Háza A valóság kollázsokon keresztül „A valóságot egyfajta kollázsként fogom fel. A hagyományos, narratív univerzumban mindig volt egy első és utolsó fejezet, a történetet pedig valamilyen tanulság zárta le. Ezzel szemben áll az utóbbi évtizedek társadalmi valósága, amelyet a digitális világ közvetít, és amelyben az események egyidejűleg történnek, anélkül, hogy lenne kezdetük és végük.” – Vallja Fenyvesi Ottó, költő, író, képzőművész, aki most utóbbi művészeti ágban végzett alkotótevékenységének eredményeit mutatta be a Művészetek Háza Várgalériában nyílt kiállításán. Az említett kollázsok pedig képzőművészeti alkotás testét öltve, betűk és újságkivágások látszólag kaotikus halmazain keresztül mutatnak görbe tükröt a társadalomnak, pont, ahogyan Fenyvesi Ottó látja azt lovasi alkotóházából. 2025. július 5. 15:33 Egy barátság a formák csendjében kultúra Egy barátság a formák csendjében Barcsay Jenő és barátja, tanítványa, Deim Pál munkáiból nyílt kiállítás a Vass László Gyűjteményben szombaton. 2025. július 5. 22:03 Híd a vállalkozók és a kormányzat között Híd a vállalkozók és a kormányzat között A helyi vállalkozásokkal való közvetlen párbeszéd fontosságát hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara péntek reggeli üzleti fórumán. A rendezvény célja az volt, hogy hidat képezzen a gazdaság szereplői és a kormányzat között, és lehetőséget biztosítson a térségi együttműködések megerősítésére. 2025. július 4. 16:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.