Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Navracsics Judit

Mindig képes volt megújulni az idén 35 éves Humántudományi Kar Pannon Egyetem Mindig képes volt megújulni az idén 35 éves Humántudományi Kar Június 27-én a Pannon Egyetem Humántudományi Karának diplomaátadó rendezvényén egyben történelmi pillanatot is ünnepeltek, méghozzá a HTK megalakulásának 35. évfordulóját. Nemcsak a kar történetének mérföldköveit idézték fel, hanem a tudományos és közösségi megújulás fontosságára is emlékeztették a résztvevőket. 2025. június 30. 9:13 Évről-évre eredményesebb a Veszprémi Érseki Főiskola Évről-évre eredményesebb a Veszprémi Érseki Főiskola Július hatodikán tartotta diplomaátadó ünnepélyét a Veszprémi Érseki Főiskola. A 2023/2024-es tanévben ötvenkét hallgató szerzett oklevelet, ebből kilencen alapképzési, és negyvenhárman szakirányú továbbképzési szakon.  A rendezvényen – tanszékvezetői és szakfelelősi megbízásának lejártával – megköszönték dr. habil. Leveleki Magdolna főiskolai tanár, a Szociális Tanulmányok Tanszék vezetőjének munkáját, akire részmunkaidejű oktatóként továbbra is számítanak. 2024. július 7. 14:55 Megtartotta diplomaátadó ünnepségét a Humántudományi Kar Megtartotta diplomaátadó ünnepségét a Humántudományi Kar A Pannon Egyetem Humántudományi Karán péntek délelőtt tartották az idei diplomaátadó ünnepséget, amely kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen búcsút vettek a leköszönő rektortól, dr. Gelencsér Andrástól és a kar dékánjától, dr. Navracsics Judittól.   2024. június 29. 14:44 A digitális világot hozták közelebb az óvodásokhoz, analóg módszerekkel A digitális világot hozták közelebb az óvodásokhoz, analóg módszerekkel A 2023/2024-es tanév tavaszi szemeszterében egy úttörő projektbe kezdett a Pannon Egyetem a Veszprémi Ringató Körzeti Óvodával, hiszen a Pannon Egyetem Humántudományi Kar Digitális Módszertani Intézete és a Ringató Óvoda kooperációban indult a Digitális Témahéten. 2024. május 1. 7:23 Tanuló galériát adtak át a Humántudományi Karon Tanuló galériát adtak át a Humántudományi Karon Kedd délelőtt az N épület első emeletén hivatalosan is átadták a tanuló galériát, amely a HTK új kiállító- és közösségi tere. 2024. március 26. 22:37 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 A valóság nem ellenség, nézzünk szembe vele! A valóság nem ellenség, nézzünk szembe vele! Csütörtök délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia – Veszprémi Akadémiai Bizottsága adott otthont a Pannon Egyetem Humántudományi Kar, azon belül is a Társadalomtudományi Intézet szervezésében megvalósuló, A valóság nem ellenség konferencia megnyitójának, s magának a rendezvénynek, mely központi témája az éghajlatváltozás, s annak társadalmi aspektusai. 2023. november 23. 12:07 A sport, a tudomány és a művészet találkozott az év utolsó KultúrKlubján A sport, a tudomány és a művészet találkozott az év utolsó KultúrKlubján A Pannon KultúrKlub harmadik évadjának utolsó eseményét tartották hétfőn este a Papírkutyában,Veszprémből indultak címmel. Stílszerűen Navracsics Judit, a Humántudományi Kar dékánja vezette a beszélgetést, ahogy a legelsőt is. Vendégei Kiss Balázs, olimpiai bajnok kalapácsvető, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, valamint Gózon Ákos, az Élet és Tudomány főszerkesztője voltak. Szó volt múltról, sikerekről, nehézségekről, David Attenborough-nak címzett levélről, és arról, milyen a kilátás a dobogó legtetejéről... 2023. november 14. 10:34 Lehetőséget adnak a jövő veszprémi óvodapedagógusainak Lehetőséget adnak a jövő veszprémi óvodapedagógusainak Együttműködési keretmegállapodást kötött a Pannon Egyetem és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata annak érdekében, hogy a fenntartó az egyetem hallgatói számára szakmai gyakorlatot biztosítson az óvodákban.   2023. szeptember 5. 22:23 Elindult a Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál veszprémi rendezvénye kultúra Elindult a Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál veszprémi rendezvénye A négynapos fesztiválon hat dokumentumfilmet nézhetnek meg, akik a Cinema Citybe látogatnak. A csütörtöki nyitónap után még pénteken, szombaton és vasárnap is várják az érdeklődőket. 2023. január 27. 11:19 Átvehették diplomájukat az Érseki Főiskola végzősei oktatás Átvehették diplomájukat az Érseki Főiskola végzősei Ünnepélyes keretek között vehették át oklevelüket szombat délelőtt a Veszprémi Érseki Főiskola frissen diplomázott hallgatói. 2022. július 2. 16:25 Átvehették diplomájukat a Pannon Egyetem MFTK végzősei oktatás Átvehették diplomájukat a Pannon Egyetem MFTK végzősei A Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar szerda délelőtt tartotta diplomaátadóját a B épület aulájában. 2022. június 29. 16:02 Bemutatták a Pannon Egyetem oktatói által szerkesztett Trianon-kötetet közélet Bemutatták a Pannon Egyetem oktatói által szerkesztett Trianon-kötetet Két évvel ezelőtt volt a Trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója, ennek apropójából tartottak konferenciát 2020-ban az egyetemen. Az elhangzott előadásokból végül könyv is született, ennek a bemutatóján jártunk. 2022. május 14. 22:42 Nagy sikerrel indult a Pannon KultúrKlub második évada kultúra Nagy sikerrel indult a Pannon KultúrKlub második évada A tavaly debütáló Pannon KultúrKlub elnevezésű programsorozat idén ismét megrendezi eseményeit a Papírkutyában, az új évadban a korábbihoz képest kétszer annyi, vagyis nyolc beszélgetős estre számíthatunk. 2022. március 14. 12:24
1 2
közélet
Molnár Gábor vette át a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetését 2026. július 16-ától Molnár Gábor rendőr dandártábornok látja el megbízással a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetői feladatait. Veszprém is főszerepet kap a Forma–1-en: a rajtceremónián lép fel a Veszprém–Bakony Táncegyüttes A MotoGP után újabb világeseményre kapott meghívást a Veszprém–Bakony Táncegyüttes. Ezúttal a Forma–1 Magyar Nagydíj rajtceremóniáján lépnek fel. Kádár Ignác művészeti vezetővel beszélgettünk. Le kell cserélni Veszprém székely testvérvárosának kétnyelvű utcanévtábláit Jogerős bírósági döntés kötelezi Veszprém testvérvárosának, Sepsiszentgyörgynek önkormányzatát, hogy lecserélje a város összes kétnyelvű utcanévtábláját és botlatókövét. Új rendőrfőkapitány a vármegye élén Pósfai Gábor belügyminiszter többek között vármegyénket is érintő rendőrségi vezetőváltásról döntött.  Új polgári politikai közösség kezdett formálódni Ferencz Orsolya, korábbi űrkutatási miniszteri biztos lényegében körülírta, csak nem mondta ki azt, hogy nagy erőkkel dolgoznak egy olyan, a jobboldali és a polgári értékeket felkaroló politikai közösség létrehozásán, amely sem a Fideszről, sem a Tiszáról nem szól, ellenben arról a több millió emberről igen, akik még hisznek a polgári Magyarországban. A politikus posztját az elsők között Navracsics Tibor osztotta tovább azzal a kommentárral, hogy „Ferencz Orsolya most is pontosan fogalmazott.” Szijjártó Péter lemond parlamenti mandátumáról Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán. Újabb stratégiai megállapodásokat kötött a Pannon Egyetem Két új stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetem kedden: a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházzal és a Mecsekérc Zrt.-vel. A partnerségek közös célja, hogy még szorosabb kapcsolatot teremtsenek a felsőoktatás és a munkaerőpiac között, erősítsék a régió szakember-utánpótlását, valamint támogassák a gyakorlatorientált képzést és az innovációt. Ágyi poloskák jelentek meg a veszprémi kórház szülészetén Először internetes fórumokban jelent meg a hír, hogy a Csolnoky Ferenc Kórház Szülészet–Nőgyógyászati Osztályán ágyi poloskákat észleltek, azóta pedig a kórház is reagált a hírre, akik megerősítették az értesülést, ezzel együtt megkezdték az ilyenkor szokásos protokollt. Belenézhetnek majd az üzeneteinkbe? Ezt jelenti valójában az uniós Chat Control Az elmúlt napokban ismét előkerült az Európai Unió egyik legvitatottabb terve, amelyet a közbeszéd egyszerűen csak Chat Controlként emleget. A szabályozást a gyermekek online szexuális kizsákmányolása elleni fellépéssel indokolják, kritikusai szerint viszont olyan rendszer alapjait teremtheti meg, amely minden felhasználó magánbeszélgetéseit automatikusan ellenőrzi. A helyzet ennél valamivel bonyolultabb. A teljes szabályozást még nem fogadták el, és egyelőre az sem biztos, milyen formában léphet majd életbe. Döntsünk együtt százmillió forint sorsáról! – Elindult a részvételi költségvetés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2026-ban is meghirdeti részvételi költségvetési programját, amelynek célja, hogy a veszprémiek közvetlenül is részt vehessenek városuk fejlesztésében. A kezdeményezés keretében a lakosok saját ötleteikkel járulhatnak hozzá Veszprém jövőjének alakításához, a legtöbb támogatást elnyerő javaslatok megvalósítására pedig az önkormányzat a 2027. évi költségvetésben összesen 100 millió forintot biztosít.
sport
Vb-2026: a trófea mellé gyűrűt is kap a világbajnok A labdarúgó-világbajnokság győztese ezúttal nemcsak trófeát, hanem gyűrűt is kap a diadalért - jelentette be a nemzetközi szövetség (FIFA). Megegyezett egymással a szegedi kézilabdaklub és az áprilisban távozott Jim Gottfridsson Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub és az áprilisban távozott svéd Jim Gottfridsson kölcsönös megállapodással rendezte a közöttük fennállt helyzetet. Férfi kézilabda EL: dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a Tatabánya Dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a MOL Tatabánya KC a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda junior Eb: első alkalommal döntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát a romániai korosztályos Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében. Szoboszlai meghosszabbította szerződését a Liverpoollal Szoboszlai Dominik meghosszabbította szerződését az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb ötödik helyezett Liverpool FC-vel. Férfi kézilabda junior Eb: elődöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott elődöntőbe jutott a romániai Európa-bajnokságon, mivel 27-25-re nyert Németország ellen a csütörtöki negyeddöntőben. Ezen a héten elmarad, új időpontban rendezik meg a 44. Lidl Balaton-átúszást A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a szervező, Budapest Sportiroda a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével úgy döntött, hogy a 44. Lidl Balaton-átúszást a 2026. július 18-19-i hétvégén NEM tartja meg. Ezen a hétvégén elmarad a 44. Lidl Balaton-átúszás, új időpontban rendezik meg A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a Budapest Sportiroda, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal egyeztetve úgy döntött, hogy a 44. Lidl Balaton-átúszást nem tartják meg a 2026. július 18–19-i hétvégén. A címvédő Argentína a hajrában fordított az angolok ellen, és a döntőbe jutott A címvédő argentin válogatott hátrányba került a második félidő elején, végül azonban 2-1-re legyőzte az angol csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Edzésben a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A Magyar Kupa-címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém megkezdte felkészülését az NB I 2026/2027-es idényére. A klub két új játékos érkezését is bejelentette, miközben a szakmai stáb összetételére is fény derült.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.