Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
10°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
10°C

kultúra

„Már akkor is többféle Petőfi volt, amikor élt” Life&Style „Már akkor is többféle Petőfi volt, amikor élt” A Pannon Várszínház január végén mutatta be Háy János Én vagyok én című szerepjátékát, mely Petőfi Sándort, Haverját, és Szendrey Júliát hozza karnyújtásnyira a közönség elé. A Vándorfi László rendezésében színpadra állított darab már országhatáron túlra is ellátogatott, hiszen meghívást kapott a brüsszeli Liszt Intézetbe. A sikeres előadást most a veszprémi közönség ismét láthatja, hiszen március végén hatszor is játszák. A rendezővel, Vándorfi Lászlóval, a Szendreyt alakító Kárpáti Barbarával, valamint a Petőfit megformáló Szelle Dáviddal beszélgettünk. 2023. április 10. 22:16 A csipketojások őseink egyszerűen szép világát is megmutatják Life&Style A csipketojások őseink egyszerűen szép világát is megmutatják Talán mindannyiunknak vannak emlékei dolgos nagypapákról és nagymamákról, akik látszólag egyszerűen éltek hétköznapi találékony, alkotó emberekként, közben mégis csodákat teremtettek. Egy kicsit ebbe a világba visznek vissza Bácsi Gabriella csipketojásai is: a nagy műgonddal díszített tojások emlékeztetnek, őseink tudása, öröksége mekkora érték. 2023. április 8. 17:50 Megtartották a veszprémi székesegyházban a nagypénteki szertartást húsvét Megtartották a veszprémi székesegyházban a nagypénteki szertartást Nagypénteken este Krisztus kereszthalálára emlékeztünk. Veszprémben a Szent Mihály Főszékesegyházban az ehhez kapcsolódó szertartást Udvardy György érsek vezette, amely három részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozásból. Az igeliturgia során a Passiót a Szent Mihály Kamarakórus énekelte Kulcsár Dávid káplán atyával. 2023. április 8. 12:18 „Az írói létben sokkal nagyobb szabadságot élek meg, mint eddig bármikor” Life&Style „Az írói létben sokkal nagyobb szabadságot élek meg, mint eddig bármikor” Karády Anna – a füredi-lány sorozat szerzője – a jog világából egyik pillanatról a másikra csöppent az irodalomi életbe: író lett. A balatonfüredi írónő alig három éve ragadott tollat. Megkérdeztük tőle, miként válik valaki íróvá úgy, hogy korábban arra erős jelek nem utaltak. Mint kiderült, egy erdei séta volt az, ami hirtelen mindent megváltoztatott… 2023. április 7. 18:55 „Évekig építettem a házam egy erdőben, elkészült, s most szabadabb vagyok, mint valaha” Life&Style „Évekig építettem a házam egy erdőben, elkészült, s most szabadabb vagyok, mint valaha” Vecsei H. Miklós színművész a veszprémi Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivál oszlopos résztvevője, fellépője volt. Ekkor kaptunk a lehetőségen, hogy leüljünk vele beszélgetni; ritka, hogy ráér, hiszen egyfolytában alkot, dolgozik. Egy hosszúkávé azért belefért. Sokan nem csupán a színészethez és az íráshoz, de a zenéhez és a rendezéshez is kötik nevét, valamint a mára rendkívül nagy népszerűségnek örvendő POKET zsebkönyvek megvalósításához. Mégsem esett szó POKET-ről, sem olvasás népszerűsítésről, viszont mélyebben beleláthattunk az alkotó gondolkodásmódjába… 2023. április 7. 18:55 Udvardy György: Építkezni szeretnék és ehhez hívom az embereket Udvardy György Udvardy György: Építkezni szeretnék és ehhez hívom az embereket Egyházi vezetőként számos világi feladatot is el kell látnia, miközben egy közösség pásztoraként küzd a nemtelen támadások ellen. Udvardy György, veszprémi érsekkel beszélgettünk a várnegyed felújításáról, a kívülről érkező támadásokról, valamint arról, mit üzen a XXI. század emberének Krisztus kereszthalála és feltámadása. 2023. április 7. 12:03 Megelevenített szenvedéstörténet, avagy a passiójátékok története Megelevenített szenvedéstörténet, avagy a passiójátékok története Négy evangélista, Máté, Márk, Lukács és János is leírja Jézus szenvedéstörténetét egészen a feltámadásig. Ezek a bibliai történetek szolgálnak alapjául a ma ismert és ismét fénykorát élő passiójátékoknak. A tradíció már több száz éves, Magyarországon pedig pont 101 éve mutatták be az első ilyen előadást, amit azóta több másik követett. Cikkünkben bemutatjuk a passiójátékok történetét. 2023. április 7. 9:56 Erre indulj, ha tojás helyett inkább tulipánt gyűjtenél húsvétkor Erre indulj, ha tojás helyett inkább tulipánt gyűjtenél húsvétkor Évente több százezren látogatnak el a szélmalmok és tulipánok országába, hogy a világ leghíresebb virágoskertjében gyönyörködjenek. A tulipánláz néhány éve hazánkba is elért, azóta pedig sorra nyílnak a termelői kertek, ahol áprilisban színpompás tulipánágyások között sétálhatunk, illetve a szedd magad akció jegyében egy-egy csokorral is hazavihetünk a virágokból. Mutatjuk, merre induljatok a Dunántúlon, ha a hétvégén csokitojások helyett vagy mellé tulipánt is begyűjtenétek. 2023. április 8. 17:57 Otthon bogarászhatjuk Petőfi kézírását Otthon bogarászhatjuk Petőfi kézírását Digitalizálta és bárki számára elérhetővé tette Petőfi Sándor hagyatékának kéziratait az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK). 2023. április 8. 19:35 Fényben úszik a székesegyház várfelújítás Fényben úszik a székesegyház Nagycsütörtökön először nyitotta meg a kapuit a hívők előtt a Szent Mihály Főszékesegyház, mióta két éve elkezdődtek a felújítási munkálatok. A délelőtti szentmisén, amelyet Udvardy György érsek mutatott be a főegyházmegye papsága is részt vett, akik megújították fogadalmukat a győztes Szent Mihály arkangyalt ábrázoló üvegablak fényében. Cikkünkben képgalérián is bemutatjuk a székesegyházat. 2023. április 6. 13:53 Premier előtti képek a megújult székesegyházból várfelújítás Premier előtti képek a megújult székesegyházból A várnegyed felújításának kezdete óta most nagycsütörtökön láthatják először a hívők, hogy hogyan változott át Veszprém történelmi egyházi épülete. A sokak által nagyon várt alkalom előtt most bemutatunk néhány képet és érdességet az üvegablakokról, a szentélyről és az orgonáról is. 2023. április 4. 10:54 Hosszasan tekergett a biciklis techno-felvonulás Interurbán Hosszasan tekergett a biciklis techno-felvonulás A liverpooli Dogshow DJ-duó szombaton különleges kerékpáros felvonulásra invitálta a veszprémieket: a sort a két zenész vezette, akik kerékpáros utánfutóra szerelt hangszereiken játszottak. A bolondos megmozduláshoz rengetegen csatlakoztak. 2023. április 3. 15:54 Lezárták az időkapszulát, ezek a tárgyak fognak akár 100 évet is pihenni a székesegyház falában Lezárták az időkapszulát, ezek a tárgyak fognak akár 100 évet is pihenni a székesegyház falában Már liturgia végzésére is alkalmas a Szent Mihály-főszékesegyház, nagycsütörtöktől a hívők is látogathatják, a húsvéti szertartásokat is tartják. Ebből az alkalomból időkapszulákat helyezett el Udvardy György érsek, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Takács Szabolcs főispán és Porga Gyula polgármester. 2023. április 3. 12:21 Virágvasárnapi passiójáték segített hangolódni a húsvétra Virágvasárnapi passiójáték segített hangolódni a húsvétra Vasárnap délután a Margit-romoknál gyülekezett a passiójátékra érkező embertömeg. Rendkívül nagy érdeklődés övezte az eseményt. 2023. április 3. 16:04
... 89 90 91 92 93 ...
közélet
Ilyen volt Veszprém legenergikusabb napja Galériánkban megmutatjuk a Kihívások Napjának legemlékezetesebb pillanatait. Kemencét építettek a jutaspusztaiak A polgármester támogatásával és a helyiek társadalmi munkájával készült el, amit szombaton fel is avattak a városrészben. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása.
sport
Férfi kézilabda vb-selejtező: a szerbekkel találkozik a magyar válogatott A szerb csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a férfi kézilabda-világbajnokság selejtezőjében. Női kézilabda BL: hatgólos előnyt szerzett idegenben a Ferencváros A Ferencváros 31-25-re legyőzte idegenben a Szikora Melindát foglalkoztató Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, vasárnap. A dunaszerdahelyi Élő Beatrix 11 gólt lőtt Élő Beatrix 11 góllal járult hozzá a már biztosan bajnok Dunaszerdahely 39-22-es győzelméhez a TJ Sokol Poruba otthonában a szlovák-cseh közös női kézilabda-bajnokság, a MOL Extraliga szombati játéknapján. Az Esztergom 11 gólos előnyben a magyar negyeddöntőben Az újonc Esztergom 36-25-re legyőzte a pályaválasztó Mosonmagyaróvárt a női kézilabda Európa Liga negyeddöntőjének szombati, első mérkőzésén, Győrben. Fedett pályás atlétikai vb: döntős a férfi 4x400 méteres váltó Országos csúccsal döntőbe jutott a Kovács Árpád, Wahl Zoltán, Steigerwald Ernő, Csahóczi Csanád összeállítású magyar 4x400 méteres váltó a lengyelországi Torunban zajló fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Magabiztos diadalt aratott az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK magabiztos, 102-73-as győzelmet aratott a Peka Bau-MEAFC Wolves ellen a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakaszának 24. fordulójában, szombaton a Vetési Albert Gimnáziumban. Női kézilabda BL: ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila hatodik 400 méteren Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.