Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Biztonságossá, sőt, otthonossá lett a gyermekkönyvtár

2023. június 9. 22:21
Csütörtök délután óvodások műsorával nyitotta meg hivatalosan is kapuit az Eötvös Károly Megyei Könyvtár gyermek részlege.

Porga Gyula polgármester az átadón mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta, a már-már használhatatlanná vált tér felújítása új lehetőségeket nyit a gyermekkönyvtárban, amit mielőbb be kell lakni. A falak már penészesek voltak, veszélyeztetve ezzel a legkisebbeket.

A hely egyébként 1997-98-ban volt utoljára felújítva, így mostanra valóban méltatlanná vált annak használata. Baranyai Tamás, az intézmény igazgatója elmondta, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azonnal az ügy mellé állt, ezzel pedig az olvasás népszerűsítése is még reálisabb cél az intézményben.

Navracsics Tibor elmondta, egy város nem csupán személyekből, helyszínekből, de közösségekből is áll. Tagjai jelentik a kultúrát, aminek idén Veszprém a fővárosa.

A könyvtár már számos új funkcióval bővült, amióta a meglévő kulturális intézmények infrastrukturális állapotát fejlesztik.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. tegnap 15:43 Dübörgő hangok, tomboló fények és formák Művészetek Háza Dübörgő hangok, tomboló fények és formák Valami megmagyarázhatatlan elemi erő tör elő, ami képes a hangokon keresztül mozgásra bírni a különböző fényeket és az abból kirajzolódó formákat, ráadásul nem is akárhogyan – tombolva, dübörögve. Valami ehhez hasonló érzés tölthette el azokat, akik ott voltak szombaton kora este a Fixirben, a várban Kitzinger Gábor, Noisebox című audiovizuális installációjának megnyitóján. 2025. július 14. 16:45 Magyar–olasz művészi párbeszéd kortárs grafikában Művészetek Háza Magyar–olasz művészi párbeszéd kortárs grafikában Huszonhét olasz és huszonhét magyar grafikai művész „face to face” jelent meg az alkotásaikkal a Művészetek Háza Dubniczay-palotában lévő kiállítóterében. Mindez annak a nemzetközi kezdeményezésnek köszönhető, ami már tizenegy éve ácsolja a hidat az olasz és más országok, idén Magyarország képzőművészete között. 2025. július 12. 23:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.