Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A Covid utáni első koncert az igazi hősöknek szól majd a Hangvillában A Covid utáni első koncert az igazi hősöknek szól majd a Hangvillában Új értelmezést nyert a „hős” jelző, a békeidőben tanúsított hőstetteket a Hangvilla most egy különleges ajándékkal hálálja meg. Május végén, a Covid-járvány után először tartanak zenei rendezvényt a kulturális központban, a vendégkör viszont speciális lesz. Erről, valamint a kulturális szféra járvány utáni új kihívásairól is beszélgettünk a Hangvilla igazgatójával. 2021. május 6. 21:20 Elmarad a Gizella-napok Elmarad a Gizella-napok Közösségi oldalán jelentette be az egyébként nem meglepő hírt a Veszprémi Programiroda: idén sem rendezik meg a Gizella-napokat a járványhelyzet miatt. 2021. május 5. 13:50 Hollywood nyomában Magyarországon Hollywood nyomában Magyarországon Vörös veréb, Fekete özvegy, Vaják. Csak néhány azok közül a hollywoodi produkciók közül, amelyeket részben vagy egészben kis hazánkban forgattak. Az elmúlt években Magyarország egyre népszerűbb lett a filmesek körében, a mozgókép és az utazás szerelmeseinek pedig izgalmas felfedezést jelenthet felkeresni a forgatási helyszíneket. 2021. május 3. 4:00 Navracsics Tibor: az EKF programsorozat a régiós identitás erősítéséről is szól Navracsics Tibor: az EKF programsorozat a régiós identitás erősítéséről is szól Veszprém Európa Kulturális Fővárosaként (EKF) 2023-ban nem csupán a látogatóknak szeretné megmutatni a Bakony-Balaton térség szépségeit, hanem a programsorozat a régiós identitást is erősíteni akarja. Ezt a kettős célt szolgálja az is, hogy június 23. és 26. között Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi ad otthont a Magyar Mozgókép Fesztiválnak - mondta el az MTI-nek a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programért felelős kormánybiztos. 2021. május 1. 11:26 Bestiarium Vespremiensis Vendégkönyv Bestiarium Vespremiensis Sárkány vagy oroszlán? – szólt imigyen a bestiális kérdés, ami a távoli múltból visszasejlik. - Kilián László írása. 2021. május 9. 8:27 Régészeti feltárás kezdődik a Tihanyi Királykriptában Régészeti feltárás kezdődik a Tihanyi Királykriptában Április 30-án régészeti feltárás kezdődik a tihanyi apátság Királykriptájában. Az egy hónapig tartó munkálatokról, a kutatás fejleményeiről minden hét pénteken kisfilm formájában számolnak be a szakemberek a Tihanyi Bencés Apátság YouTube-csatornáján. A feltárt Királykriptát az ásatások befejeztével a nagyközönség is megtekintheti. 2021. április 30. 10:37 Június végén lesz a magyar mozgókép új ünnepe Június végén lesz a magyar mozgókép új ünnepe Új névvel, új helyszíneken, új időpontban, megújult külsővel és premierekkel rendezik meg a hazai filmek seregszemléjét. A Magyar Mozgókép Fesztivál a vízparti szezon elején, 2021. június 23-26. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. 2021. április 29. 11:40 Balatoni kerítések nyomában Balatoni kerítések nyomában Formákon túl címmel indul a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hatásterületeit bemutató kampány első epizódja. A sorozat célja, hogy bemutassa az EKF program olyan területeit, amelyek csak lazán kötődnek a klasszikus kulturális területhez, de mégis szerves részét képezik annak. A sorozat első része az 1960-as és ’70-es években épült nyaralók, érdekes formájú kerítésein keresztül az építészet területére enged betekintést. 2021. április 28. 14:22 A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját Chloé Zhao A nomádok földje című alkotása nyerte el vasárnap a legjobb film díját a 93. Oscar-gálán Los Angelesben. A tízezer tagot számláló amerikai filmakadémia vasárnapi gáláján több nőt és nem fehér alkotót díjaztak, mint valaha. 2021. április 26. 8:20 A klubok mélyéből előbújva, álomhelyszínen zenél a DJ Veszprémben Európa Kulturális Fővárosa A klubok mélyéből előbújva, álomhelyszínen zenél a DJ Veszprémben Egy DJ-t leginkább a klubok keverőpultjai mögött tudunk elképzelni, ahogy elektronikus zene formájában lépésről lépésre, órákon átívelve felépíti az esti buli hangulatát. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros projekt keretében azonban nemrég a szabad ég alá, a Sintérdombra települt ki Peter Makto a Be Massive Horizon tagja, hogy egy nem mindennapi zenei produkciót mutasson be látványos képi világgal kiegészítve. 2021. április 25. 11:04 Caro Emerald helyett Rúzsa Magdolna jön Paloznakra Caro Emerald helyett Rúzsa Magdolna jön Paloznakra Rúzsa Magdolna ad koncertet az eredeti programtervben szereplő Caro Emerald helyett a július végi Paloznaki Jazzpikniken. A holland énekesnő minden idei koncertjét lemondta a pandémiára hivatkozva. 2021. április 21. 15:34 Az alkotás számos formája megtalált kultúra Az alkotás számos formája megtalált Máté P. Gábor veszprémi színművésznek főként alkotással telt eddigi kényszerpihenője, hiszen filmet forgatott, színdarabokat, dalszövegeket írt, és egy nagy múltú tábor újra szervezésére vállalkozott. 2021. április 22. 21:17 Egyre több régi anyakönyv válik online kutathatóvá Egyre több régi anyakönyv válik online kutathatóvá Folyamatosan fejleszti online kutatási kínálatát a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár. Az aktuális lehetőségekről és a közeljövőben várható fejlesztésekről kedd délután számoltak be. 2021. április 20. 21:06 Egyházi épületek a Szemle fókuszában Egyházi épületek a Szemle fókuszában Megjelent a Veszprémi Szemle idei első száma, a nyomtatott példányokat április 23-án pénteken 15:00-16:30 óra között lehet átvenni a megyei könyvtárnál. 2021. április 19. 21:14
... 145 146 147 148 149 ...
közélet
Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. Életveszélyessé vált, elbontják a Halom-hegyi kilátót A Halom-hegyi kilátó és a hozzá tartozó Vulkán-tanösvény faszerkezetű műtárgyai élet- és balesetveszélyessé váltak – közölte Mencshely község önkormányzata. Merre tart a vármegye gazdasága? – Szakmai fórumra várják a veszprémi vállalkozókat A helyi gazdaság legfrissebb trendjei, generációváltás és kapcsolatépítés – ezek állnak a február 11-i Veszprémi Üzleti Fórum középpontjában, amely kiváló terepet biztosít a veszprémi cégvezetőknek a tájékozódásra az üzleti világban. Több mint húszezer segítségnyújtás és lelki megújulás a Karitásznál A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász évértékelő sajtótájékoztatóján Ghiczy László igazgató és Szíjártó László lelki igazgató számolt be a 2025-ös esztendő eredményeiről. Az elhangzottak alapján a szervezet nemcsak anyagi és természetbeni juttatásokkal, hanem az önkéntesek lelki gondozásával is válaszolt az év kihívásaira. Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés Nyilvánvaló szamárságnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök a 13. és 14. havi nyugdíj elvonására irányuló felvetéseket pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Megújult a traumatológiai osztály a Csolnoky Ferenc Kórházban Három hónap alatt, több mint 200 millió forintos fejlesztéssel megújult a Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztálya. A fejlesztés elsősorban azokat a kórtermeket és kiszolgáló helyiségeket érintette, amelyeket közvetlenül a betegek használnak, így a felújítás célja nem csupán esztétikai, hanem kifejezetten gyógyulást támogató környezet kialakítása volt.  A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt. Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről. Lövöldözés volt egy szlovákiai iskolában Airsoft fegyverrel lövöldözött egy tanuló egy vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) iskolában szerdán, az incidensben két másik iskolás könnyebb - helyszíni ellátást igénylő - sérülést szenvedett - jelentette hatósági közlésekre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Megkezdte az NVI a választási értesítők postázását a 2026-os országgyűlési választásokra Az értesítőket az NVI nem csupán postán, hanem a választópolgár elektronikus tárhelyére is megküldi, amennyiben rendelkezik ilyennel.
sport
Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Futsal Magyar Kupa: hosszabbítás után négyes döntőben a Veszprém! A tavalyi ezüstérmes VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrányból fordítva, kétszer öt perc hosszabbítás után 4-3-ra nyert a vendég ÁSF Nyíregyháza ellen a férfi futsal Magyar Kupa péntek esti negyeddöntőjében, így kiharcolta a négyes döntőben való szereplést. Milánó 2026: pénteken két helyen is fellobban a láng Pénteken este, a világ egyik leghíresebb futballstadionjában, a San Siróban sorra kerülő nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XXV. téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell Cseh Sándor szövetségi kapitány szerint kis szerencsével akár meg is nyerhette volna a funchali női vízilabda Európa-bajnokságot a magyar válogatott, amely meglátása szerint az elmúlt másfél évben napról napra jobban játszott, de még tovább fejlődhet. Büntetőpárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől. Lukács Péter 11 gólt lőtt Lukács Péter 11 góllal járult hozzá a listavezető Elverum HB 34-28-as hazai győzelméhez a Naerbö IL ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Magabiztos diadalt aratott a One Veszprém HC A címvédő One Veszprém HC 43-19-re nyert a vendég Budakalász ellen a naptári év első bajnoki mérkőzésén. A Ferencvárosban folytatja a veszprémi nevelésű labdarúgó A magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata leigazolta a kupagyőztes Pakstól Osváth Attilát. Elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy hosszan tartó betegség után, mindössze 42 éves korában elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.