Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
10°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
10°C

kultúra

Éneklés és imádság – együtt közösségben Éneklés és imádság – együtt közösségben A Veszprémi Főegyházmegye 2023. szeptember 28. és október 1. között rendezi meg, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával, az idei év egyik kiemelkedő és különleges programját, a Nemzetközi Ifjúsági Katolikus Kórustalálkozót a Pueri Cantores jegyében.   2023. szeptember 1. 14:40 Megjelent Tés dala, az Átölelt vidék Tés Megjelent Tés dala, az Átölelt vidék Augusztus 22-én debütált a közösségi médiában Tés régen dédelgetett álma, a vidék szeretetét megéneklő dal, az Átölelt vidék videoklipje. 2023. augusztus 31. 9:20 A nyár utolsó napján indul az első INOTA Fesztivál Európa Kulturális Fővárosa A nyár utolsó napján indul az első INOTA Fesztivál Szakmai konferenciával nyit csütörtökön, és családbarát vasárnappal zárul az első INOTA Fesztivál, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt eseménye az azonos nevű hőerőműben - a kettő között pedig száznál is több zenészt, dj-t, fényművészt és vizuális alkotót, illetve többezer fesztiválozót várnak a szervezők. 2023. augusztus 30. 13:54 Mi az értelme a jeltolmácsnak egy koncerten? Gyárkert Mi az értelme a jeltolmácsnak egy koncerten? Volt néhány gyárkertes koncert idén, amikor a színpad egyik szélén a zenekar tagjai mellett feltűnt még egy ember, aki ugyanúgy együtt élt a koncerttel, de teljesen más volt a szerepe, mint a zenekarok tagjainak. Ő jelnyelven tolmácsolta a zeneszámok sokszor nem is egyszerű szövegét. De miért járnak egyáltalán hallássérültek a koncertekre? A jelenség nem rendkívüli, és ahogy Kodály Zoltán is mondta: a zene mindenkié. 2023. augusztus 31. 16:37 Egy mentálisan erős városhoz óriási szükség van a közösségek és a kultúra erejére Egy mentálisan erős városhoz óriási szükség van a közösségek és a kultúra erejére Leendő közművelődési szakembereknek rendeztek háromnapos fesztivált Veszprémben és Felsőörsön, ahol interaktív programokon és pódiumbeszélgetéseken kaphattak átfogóbb képet arról, miért olyan fontos ez a szakma a kollektív jólét szempontjából. 2023. augusztus 30. 11:38 Megkezdődött a Balatoni Filmzene Fesztivál Megkezdődött a Balatoni Filmzene Fesztivál A nagyszínpadon mintegy háromszáz néző előtt Nino Rota és Ennio Morricone filmzenéivel, a Balaton-parton Müller Péter Sziámi és a Felevad Duó, a Fugato Orchestra, az MH Veszprém Légierő Zenekar kora esti fellépéseivel, a Káptalanfüredi Strandon pedig magyar és beat filmzenékkel kezdődött meg a Balatoni Filmzene Fesztivál Balatonalmádiban. A Magtár Kulturális Központban a Danubia Zenekar Cinema Paradiso című estjét Marcello Rota vezényelte, szólót énekelt Cristina Mosca. Olyan jól ismert filmek zenéi szólaltak meg élőben, mint a Keresztapa, A profi, vagy a Volt egyszer egy vadnyugat. 2023. augusztus 26. 16:58 A csillagos ég mindenkié – Ladányi Tamás asztrofotósnak nyílt kiállítása A csillagos ég mindenkié – Ladányi Tamás asztrofotósnak nyílt kiállítása Szombat délelőtt az Agórában nyílt meg Ladányi Tamás kiállítása, melynek címe Veszprém felett az ég. A rendezvény a Magyar Fotográfia Napja alkalmából egész nap várja az érdeklődőket, az erről szóló konferencia mélyebben is láttatja a fotográfia mesterségét. 2023. augusztus 26. 16:13 A józan ész mentsvára épül Felsőörsön A józan ész mentsvára épül Felsőörsön Adott egy kis balatoni település a maga történelmével, hagyományaival és közösségével. Több száz ilyen található a környéken, de Felsőörs mégis eltér tőlük. A faluban egy olyan közösség épül már több, mint tíz éve, akik nem szeretnének megállni a településtáblánál, amikor a hétköznapi kihívásokra keresik a válaszokat. Olyannyira nem, hogy időről időre eljutnak a világ nagy problémáinak boncolgatásához, miközben a józan észre alapozva hisznek a megoldásokban is. Ebben pedig egyik legfontosabb eszközük a Felsőörsi Disputa. 2023. augusztus 26. 11:24 A boldogság évadát nyitotta meg a Veszprémi Petőfi Színház színház A boldogság évadát nyitotta meg a Veszprémi Petőfi Színház A 2023/24-es színházi évad a boldogság jelzőt kapta, szerda délután hivatalosan és ünnepélyesen is megnyitották az új évadot a Veszprémi Petőfi Színházban. 2023. augusztus 25. 11:47 Szeptemberben is színes programokkal készül a Művészetek Háza Szeptemberben is színes programokkal készül a Művészetek Háza Sajtótájékoztatón ajánlották a közönség figyelmébe a Művészetek Háza szeptemberi programjait szerdán.  2023. augusztus 23. 22:19 Szeretfilm Stúdió: közönségtalálkozós vetítések a Fotonban Szeretfilm Stúdió: közönségtalálkozós vetítések a Fotonban A veszprémi Fotonban is bemutatkozik a Szeretfilm Stúdió. Máté P. Gábor rendezését, A szerenád című, felnőtteknek szóló mesefilmet 25-én láthatja a közönség, míg Buvári Tamás legújabb filmjét, A másik érintését 26-án vetítik. Előtte Szántó Viktória beszélget az alkotókkal.   2023. augusztus 23. 12:13 Színpadon elevenednek meg a Cholnoky-testvérek Színpadon elevenednek meg a Cholnoky-testvérek Szeptember huszonharmadikán mutatják be a Pannon Várszínház és a Forte Társulat közös produkcióját, Horváth Csaba rendezését, A Cholnoky-kódot. A darabot Egressy Zoltán felkérésre írta, de természetesen nem véletlen, hogy épp a Józsaf Attila-díjas szerzőt találta meg a feladat, hiszen rendkívül közel áll hozzá a Cholnoky-testvérek munkássága. Egressy Zoltánt kérdeztük... 2023. augusztus 22. 22:19 Varga Mihály Veszprémben: ma egy pogányból lett keresztény állam védi legjobban a keresztény értékeket Európában augusztus 20 Varga Mihály Veszprémben: ma egy pogányból lett keresztény állam védi legjobban a keresztény értékeket Európában Talán nem volt az országban még egy olyan szimbolikus hely, ami otthont adott az augusztus 20-ai államalapítási ünnepnek, mint a veszprémi központi ünnepség helyszín. Vasárnap kora este ugyanis a Vár végében álló Szent István és Boldog Gizella szoborpár tövében gyűltek össze az emberek, akik előtt Varga Mihály pénzügyminiszter mondott beszédet. 2023. augusztus 20. 21:02 Megszentelték és megszelték Veszprém kenyerét augusztus 20 Megszentelték és megszelték Veszprém kenyerét Az államalapítási ünnephez kapcsolódva vasárnap délután a Laczkó Dezső Múzeum előtt először megszentelték, majd fel is szelték a város kenyerét.   2023. augusztus 21. 11:29
... 73 74 75 76 77 ...
közélet
Ilyen volt Veszprém legenergikusabb napja Galériánkban megmutatjuk a Kihívások Napjának legemlékezetesebb pillanatait. Kemencét építettek a jutaspusztaiak A polgármester támogatásával és a helyiek társadalmi munkájával készült el, amit szombaton fel is avattak a városrészben. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása.
sport
Férfi kézilabda vb-selejtező: a szerbekkel találkozik a magyar válogatott A szerb csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a férfi kézilabda-világbajnokság selejtezőjében. Női kézilabda BL: hatgólos előnyt szerzett idegenben a Ferencváros A Ferencváros 31-25-re legyőzte idegenben a Szikora Melindát foglalkoztató Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, vasárnap. A dunaszerdahelyi Élő Beatrix 11 gólt lőtt Élő Beatrix 11 góllal járult hozzá a már biztosan bajnok Dunaszerdahely 39-22-es győzelméhez a TJ Sokol Poruba otthonában a szlovák-cseh közös női kézilabda-bajnokság, a MOL Extraliga szombati játéknapján. Az Esztergom 11 gólos előnyben a magyar negyeddöntőben Az újonc Esztergom 36-25-re legyőzte a pályaválasztó Mosonmagyaróvárt a női kézilabda Európa Liga negyeddöntőjének szombati, első mérkőzésén, Győrben. Fedett pályás atlétikai vb: döntős a férfi 4x400 méteres váltó Országos csúccsal döntőbe jutott a Kovács Árpád, Wahl Zoltán, Steigerwald Ernő, Csahóczi Csanád összeállítású magyar 4x400 méteres váltó a lengyelországi Torunban zajló fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Magabiztos diadalt aratott az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK magabiztos, 102-73-as győzelmet aratott a Peka Bau-MEAFC Wolves ellen a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakaszának 24. fordulójában, szombaton a Vetési Albert Gimnáziumban. Női kézilabda BL: ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila hatodik 400 méteren Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.