Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Európa öt országából érkeztek fiatalok Veszprémbe, hogy a város jövőjén dolgozzanak

2026. június 20. 15:43 // Forrás: Kép: szervezők
Háromnapos nemzetközi ifjúsági rendezvénynek adott otthont Veszprém, ahol öt európai ország fiataljai közösen kerestek megoldásokat a fenntarthatóságot érintő helyi kihívásokra. A GO_GREEN Erasmus+ projekt keretében megvalósult városi fenntarthatósági hackathon résztvevői a program végén konkrét fejlesztési ötleteket mutattak be szakmai zsűri előtt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A rendezvényt a Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség koordinálta magyar partnerként. A projektben Írország, Spanyolország, Szlovénia, Észak-Macedónia, Bulgária és Magyarország vett részt. A külföldi partnerek országonként két-két fiatalt delegáltak a veszprémi programra, akik helyi szakemberekkel és mentorokkal dolgoztak együtt. A három nap során a résztvevők nemcsak előadásokon és szakmai programokon vettek részt, hanem személyesen is megismerhették Veszprém fenntarthatósági törekvéseit. Ellátogattak többek között az ActiCity épületébe, megismerkedtek a közösségi komposztálás és a közösségi kertek működésével, a V-Bike rendszerrel, a városi méhészettel, valamint a város zöld fejlesztéseivel. Barát Gabriella, a Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség munkatársa és a projekt magyarországi koordinátora elmondta: a cél az volt, hogy a fiatalok valós helyi problémákra keressenek gyakorlati megoldásokat. A csapatok nem előre kialakított formában érkeztek, hanem a program első szakaszában maguk választották ki azt a témát, amellyel foglalkozni szeretnének. A szervezők arra is figyeltek, hogy a különböző országokból érkező fiatalok vegyes csoportokban dolgozzanak, így a szakmai munka mellett új nemzetközi kapcsolatok is születtek.

Négy problémára kerestek választ

A hackathon végére négy projektötlet készült el. Az egyik csapat a generációk közötti kapcsolatok erősítésére és a közösségfejlesztésre dolgozott ki javaslatot. A második csoport olyan kezdeményezést mutatott be, amely az autós közlekedés csökkentését célozza, miközben a gyaloglást és a kerékpározást ösztönözné. A harmadik csapat az élelmiszer-pazarlás mérséklésére keresett megoldást. Elképzelésük szerint a helyi éttermekből, pékségekből és üzletekből összegyűjtött zöldség- és gyümölcsmaradékokat állati takarmányként lehetne hasznosítani. A negyedik projekt a vízmegtartás kérdésével foglalkozott, amely az egyre gyakoribb aszályos időszakok miatt különösen aktuális témának számít. A projektötleteket szakmai zsűri értékelte. A zsűriben helyet kapott Dr. Temesvári Balázs, Köller Tamás, Kovács Áron, valamint egy magyar fiatal is, aki korábban az írországi hackathon győztes csapatának tagja volt.

Nemcsak egy rendezvény, hanem egy hosszabb program része

A veszprémi esemény a GO_GREEN Erasmus+ projekt egyik állomása volt. A kezdeményezés célja egy olyan, mentorálásra és együttműködésre épülő tanulási modell kidolgozása, amely a fiatalok számára vállalkozói, közösségi és környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos készségeket ad át. A projekt központi eleme a „Pyramid of Learning” (PoL) elnevezésű kompetenciafejlesztési rendszer, amely képzéseket, hackathonokat, közösségépítő programokat és ifjúsági szakemberek számára készült módszertani eszközöket is magában foglal. A nemzetközi együttműködés vezető partnere az ír Donegal Youth Service Ltd. A veszprémi program megvalósításában a Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség mellett a VVI Kft., a DEMO Egyesület, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint az ActiCity is közreműködött. A szervezésben és a szakmai programok lebonyolításában több helyi szakember, köztük Dr. Temesvári Balázs, Bélafi László és Köller Tamás is szerepet vállalt. A résztvevők szerint Veszprém több olyan jó gyakorlattal is rendelkezik a fenntarthatóság területén, amely más európai városok számára is követhető példát jelenthet.

Rompos Gergő
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.