Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Magyarországi turnéra indul a Háromszék Táncegyüttes

2023. október 18. 21:42
Októberben többállomásos magyarországi turnéra készül a Háromszék Táncegyüttes. Az idén 200 éve született Madách Imre műve nyomán készült Tragédia c. táncszínházi produkciót premierként négy megyeszékhelyen láthatja majd a közönség. Október 25-28. között a Nemzeti Táncszínház társszervezésében, Debrecenben, Kecskeméten, Budapesten, illetve Veszprémben mutatják be a Könczei Árpád által rendezett előadást.

A határontúli együttes célja az erdélyi népzene- és néptánckultúra gyűjtése, megőrzése és továbbadása, valamint művészi értékű színpadi bemutatása, olyan előadások létrehozásán keresztül, amelyek méltón képviselik az erdélyi magyar néptáncművészetet.  A Madách-emlékév kapcsán bemutatásra kerülő összművészeti alkotásban– zene, tánc, mozdulat, látvány, film – a férfi-nő kapcsolatról, az egyén és tömeg viszonyáról, a hitről, a szerelemről és a szabadságról mesélnek.  A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Madách-emlékév és a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében valósul meg.

TURNÉPROGRAM:

  • Október 25. (szerda), 19:00 - Debrecen (HU), Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
Online jegyvásárlás: csokonaiszinhaz.hu
  • Október 26. (csütörtök), 19:00 - Kecskemét (HU), Hírös Agóra Kulturális Központ, Színházterem
Online jegyvásárlás: hírösagóra.jegy.hu
  • Október 27. (péntek), 19:00 - Budapest (HU), Nemzeti Táncszínház, Nagyterem
Online jegyvásárlás: nemzetitáncszínház.jegy.hu
  • Október 28. (szombat), 19:00 - Veszprém (HU), Veszprémi Petőfi Színház
Online jegyvásárlás: petofiszinhaz.hu

 

 

Galéria
Háromszék Táncegyüttes
vehir.hu
további cikkek
68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve kultúra 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. tegnap 13:11 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.