Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C

Porga Gyula

A sport és a tanulás erősítik egymást A sport és a tanulás erősítik egymást Jó hangulatú beszélgetésen vehettek részt, akik szombaton kora délután a Vasas Sportpályára látogattak. A Fiatalok Napján sportról, karrierről és tanulásról beszélt Rasovszky Kristóf, Nagy László, Porga Gyula, Orbán Éva és Szentgyörgyi Rómeó. 2019. szeptember 21. 14:23 Porga: Veszprém jól sáfárkodott a lehetőségeivel Porga: Veszprém jól sáfárkodott a lehetőségeivel Az elmúlt 9 évben olyan sikeres beruházások és fejlesztések történtek Veszprémben, melyek alapjaiban határozzák meg a város mai identitását és pozícióját. Van még feladat- mondta Porga Gyula polgármester egy csütörtök esti választási fórumon. 2019. szeptember 19. 20:08 Egymilliárd forintból épül kerékpárút Veszprém és Zirc között Egymilliárd forintból épül kerékpárút Veszprém és Zirc között A három szakaszból álló majdani kerékpárút középső részét, a Gyulafirátótot Eplénnyel összekötő szakaszt már építi a VERGA. 2019. szeptember 18. 12:50 Új fejezet kezdődik a rátóti óvoda történetében Új fejezet kezdődik a rátóti óvoda történetében Átadták a Kastélykert óvoda új épületét kedden Gyulafirátóton. 2019. szeptember 17. 1:00 Hogy a kicsikből is nagy legyen Hogy a kicsikből is nagy legyen Nagy cégek közreműködésével indítottak beszállítói és külpiaci mentorprogramot a kkv-knak Veszprém megyében. 2019. szeptember 16. 11:55 Építeni vagy háborúzni? Építeni vagy háborúzni? A Fidesz-KDNP szerint ez a 2019-es önkormányzati választás tétje. A témában Porga Gyula polgármester, Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöke és Kósa Lajos, a Fidesz-KDNP kampányfőnöke tartott sajtótájékoztatót vasárnap. 2019. szeptember 15. 13:53 Tacskók vették be a völgyet Tacskók vették be a völgyet Ötödik alkalommal rendezték meg szombaton a Tacsi Talit Veszprémben a Kolostorok és kertekben. A négylábúak találkozójára az ország másik feléből is érkeztek. 2019. szeptember 15. 4:00 Egészségváros: Több mint hatmillió forintot gyűjtöttek a megyei kórháznak Egészségváros: Több mint hatmillió forintot gyűjtöttek a megyei kórháznak Az egészség sugárútjává változott szombaton a Kossuth utca: a Richter Egészségváros jóvoltából egész napos ingyenes szűrővizsgálatokkal, játékos vetélkedőkkel, informatív előadásokkal és koncertekkel várták a veszprémieket, akik jelenlétükkel a kórháznak is segíthettek adományt gyűjteni. 2019. szeptember 14. 14:33 Szép hagyományt indított útjára Veszprém Szép hagyományt indított útjára Veszprém A sepsiszentgyörgyiektől vette át azt a szép tradíciót a város, melynek keretében a polgármester minden évben meghívja a gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat egy vacsorára. 2019. szeptember 13. 13:18 Rétvári: Bízni kell a veszprémi emberekben Rétvári: Bízni kell a veszprémi emberekben Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára látogatott Veszprémbe kedden, és a Hangvillában tartott előadást. Az államtitkár a kormányzati munka mellett az önkormányzati választások tétjéről és Porga Gyula munkásságáról is beszélt. 2019. szeptember 11. 18:43 Jókor lenni kiváló helyen Jókor lenni kiváló helyen Szerda délelőtt a Modern Filológiai és Társadalamtudományi Kar tanévnyitójával hivatalosan is megkezdődött a 2019/20-as tanév a Pannon Egyetemen. A hallgatók a lehető legjobb időpontban, az Európa Kulturális Főváros program felkészülési éveiben végezhetik itt tanulmányaikat. 2019. szeptember 11. 3:00 Sportosabb a Csillag Úti Óvoda Sportosabb a Csillag Úti Óvoda Multifunkciós mini pályát és sporteszközöket adtak át a Csillag Úti Óvodában hétfőn az Ovi-Sport Alapítvány komplex programjának részeként, amelynek célja az egészséges fejlődés, mindennapos testmozgás támogatása. 2019. szeptember 9. 13:09 A Zonta 25 éve mutat jó példát Veszprémben A Zonta 25 éve mutat jó példát Veszprémben Működésének 25. jubileumát ünnepli szombaton a veszprémi Zonta Club — a jubileum kettős: a nemzetközi szervezetet száz éve hozták létre. 2019. szeptember 7. 13:08 Jubileumát ünnepelte a VKTT Egyesített Szociális Intézmény I. Idősek Otthona Jubileumát ünnepelte a VKTT Egyesített Szociális Intézmény I. Idősek Otthona Pénteken ünnepelte fennállásának húszéves évfordulóját a Török Ignác utcai intézmény. Pro Meritis díjat vehetett át Égi Gabriella intézményvezető-helyettes. 2019. szeptember 6. 15:10
... 34 35 36 37 38
közélet
Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. Karikó Katalin diákévei a Lovassyban A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban. Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt - közölte a szövetség társelnöke hétfőn. Ismeretlen vállalkozó, önkormányzati képviselő és helyi lakosok is tettek a Füredidomb zöldítéséért Tizenkilenc facsemetét ültetettek el hétvégén a Füredidomb három helyszínén. Az zöldítő programban Kovács Áron, a városrész önkormányzati képviselője mellett helyi civilek és egy neve elhallgatását kérő vállalkozó is részt vett. Evidencia, amiért mégis minden nap tenni kell Magától értetődő, hogy megünnepeljük a születésnapokat, az évfordulókat, a nagy életeseményeket – ünnepelni azonban mást is lehet. Például a barátságot. Így tett az Országos Lengyel Önkormányzat is szombaton, amikor a magyar–lengyel barátság és a lengyel függetlenség napja alkalmából szerveztek koncertet a Hangvillában. A „nem átlagos emberek” gáláját tartották pénteken Közel hetven elismerést adtak át a veszprémi sportolóknak az idén nívójában mérföldkövekkel  magasabb szintre emelt veszprémi sportgálán péntek este. Voltak olyan díjazottak is, akiket többször is a színpadra szólítottak, a legidősebb aktív sportoló pedig 90 éves volt. Emléktáblát kapott „Ubul”, aki nem tett le semmit az asztalra, de el sem vett onnan Baranya János, vagy ahogy sokan ismerték, Ubul tavaly távozott az élők sorából, mostantól pedig egy krómacéltábla őrzi örök emlékét Veszprémben a Kossuth utca egyik padján. Ubul életében nem tett kimagasló dolgokat, mégis tízezren ismerték Veszprémben, emléktáblája is közadakozásból készült el. Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben Veszprém népességének 27%-a nyugdíjas, ez körülbelül 16 ezer idős embert jelent, akik közül 1400-an tagjai valamelyik nyugdíjas klubnak. De mi a helyzet a többiekkel? Az ő megszólításuk és felkarolásuk is szerepel a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének céljai közt a következő időszakban, akiket most már egy frissen megalapított tanácsadó testület is segít ebben a munkában. Varga Judit Veszprémben: a változás szele elkezdett fújni A veszprémiek nem csak országos, hanem helyi ügyekben is ismerik a konzultáció fontosságát, hiszen a városvezetés már több alkalommal kikérte ebben a formában a véleményüket, most pedig az ország hosszútávú jövőképéről alkothatnak véleményt – mondta Porga Gyula polgármester csütörtökön, amikor fogadta Varga Juditot, korábbi igazságügyi minisztert, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnökét Veszprémben, aki lakossági fórumra érkezett ide, hogy népes közönség előtt is beszámoljon a most elindundó, a nemzeti szuveneritás védelméről szóló nemzeti konzultáció részleteiről.
sport
Véget ért Szmetán Péter idénye A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Fejér-B.Á.L. Veszprém jobbszélsője, Szmetán Péter a PLER-Budapest elleni szombati bajnoki mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett. Megkezdődött jegyértékesítés a jövő évi női kézilabda Eb-re Egy évvel a rajt előtt megkezdődött a jegyértékesítés a női kézilabda Európa-bajnokságra, amelyet Magyarország, Svájc és Ausztria közösen rendez. Félrediagnosztizálták a korábbi veszprémi kézilabdázó sérülését Félrediagnosztizálták Stranigg János sérülését, ezért idén biztosan nem mutatkozhat be a francia férfi kézilabdaligában szereplő US Créteil csapatában. „Ha a szurkolók velünk vannak, nyolcan lépünk pályára!” Csúcsrangadóval folytatódik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája: a Telekom Veszprém csütörtökön este (18.30) az azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel csoportvezető spanyol Barcát látja vendégül az Arénában. Az olimpiai selejtezőt érő negyeddöntőért száll harcba a női kézilabda-válogatott Az olimpiai selejtezős részvételt jelentő negyeddöntőbe jutásért száll harcba a magyar női kézilabda-válogatott a szerdán kezdődő dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokságon. Legyőzte és megelőzte a Veszprémet a Nyíregyháza Visszacsúszott az NB I-es tabella negyedik helyére az 1. Futsal Club Veszprém, miután a hétfői játéknap igencsak hullámzó mérkőzésén 6-4-re kikapott a Nyíregyháza vendégeként. Elszakadt Éles Benedek térdszalagja Elszakadt a keresztszalagja Éles Benedeknek, a német másodosztályban szereplő GWD Minden kézilabdázójának. Carlos Ortega: A szezon legnehezebb mérkőzése következik! Carlos Ortega, a spanyol Barca vezetőedzője exkluzív interjút adott portálunknak egykori csapata, a házigazda Telekom Veszprém elleni csütörtök esti (18.45) BL-rangadó előtt. Ortega kiemelte, volt játékosa, Momir Ilics remek munkát végez, támadásban jelenleg nincs ellenfele az „Építőknek”. Gyász: a mérkőzés lefújása után vesztette életét a Várpalotai BSK játékosa A szombati Balatonalmádi SE–Várpalotai BSK vármegye III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzés után az öltözőben rosszul lett a vendégcsapat 55 éves játékosa, Vékony Csaba, akinek életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. Hosszú Katinka visszatér és megcélozza a hatodik olimpiáját Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen - írta hétfőn az Index.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.