2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Sokat hozzátett a Kék Madár Alapítvány a város boldogságához

Fennállásuknak harmincadik évfordulóját ünnepelte a Kék Madár Alapítvány az Agórában, csütörtök délután.

A Kék Madár Személyközpontú Pedagógiai Programot gondozó Kék Madár Alapítvány és a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola által szervezett ünnepélyes rendezvényen Porga Gyula polgármester mondott köszöntőt, s feltette a kérdést: pontosan mit is ünneplünk? Szerinte nem csupán a programot, de azt is, hogy harminc év alatt a gyermekek egy olyan rendszer részesei voltak, amitől kaptak valami pluszt, amit más iskola nem tudott volna megadni.

Porga szerint harminc éven át életben tartani valamit nem kis dolog, sőt, igazi kihívás. Hozzátette: a város boldogságához sokat hozzátesz a Kék Madár, és az onnan kikerülő gyereksereg.

Pohl Brigitta, a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola intézményvezetője kifejtette: a program sikerességét mutatja, hogy kiállta az idő próbáját, megalapítása óta eredményes. Erős közösségként működik, igazi meghatározó színfoltja az intézménynek.

Jegesné Rémesi Irén, a Kék Madár Személyközpontú Pedagógiai Program szakmai programvezetője, ötletgazdája is felszólalt. Mint fogalmazott, minden közösség életében eljön a pillanat, amikor visszatekint az elmúlt időszakra, s összegez. Annak idején azzal a hitvallással indult el a program, hogy a gyermekek egyéni erősségeire alapozzanak, s mindezt olyan tanulási környezetben, ahol öröm tanulni.

Az ünnepségen Ernei Tamás Pro Meritis érmet, felesége Báthory-emlékdíjat kapott. Ernei Tamás 25 éve látja el társadalmi munkában a Kék Madár Alapítvány elnöki teendőit. Tamásnak három gyermeke járt a programba, akik már felnőttek, de ő továbbra is lelkes aktivistája az alapítványnak. 

Szabó Eszter
Szalai Csaba

További cikkek

Idén sem marad senki rozé, rizling és jazz nélkül Veszprémben
Idén sem marad senki rozé, rizling és jazz nélkül Veszprémben
A Rozé, Rizling, Jazz Napok Veszprém olyan zenei és gasztronómiai fesztiválja, ami 13. éve úgy része a nyári programdömpingnek, hogy még a világjárvány miatt sem maradt el alkalom. Idén az Európa Kulturális Főváros évében ugyanúgy a jól bevált recept szerint készültek a szervezők, de néhány újítás így is bekerült a programok közé. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök este a Városháza előtti téren.
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön.
Emlékpark lett a Szél utcai zsidó temetőből
Emlékpark lett a Szél utcai zsidó temetőből
Csütörtök délután ünnepélyes keretek között átadták az EKF támogatásból helyreállított temetőt.
Mesterséges intelligencia is segített berendezni a Betekints Hotel új prémium szárnyát
Mesterséges intelligencia is segített berendezni a Betekints Hotel új prémium szárnyát
Befejeződött a harmadik olyan szálloda kapacitás-bővítése is, amit az EKF program támogatott Veszprémben, így a hivatalos turisztikai szezon kezdete előtt összesen 50 szobával bővült a helyi kínálat. Utolsóként a Betekints Hotel új prémium szárnyát adták át csütörtök délelőtt, ahol több high-tech megoldást is beépítettek a szolgáltatások közé, de még a dekoráció sem mindennapi, a falakon mesterséges intelligencia által készített képek vannak.
Hurrá bringázunk! – hiánypótló rendezvény a gyermekeknek
Hurrá bringázunk! – hiánypótló rendezvény a gyermekeknek
Rendhagyó eseménysorozathoz nyújt támogatást az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program. Június 3-án és 4-én első alkalommal rendezik meg Balatonfüreden a kétnapos családi biciklis hétvégét, ahol különböző nehézségű pályákon vetélkedhetnek három- vagy négyfős általános iskolai csapatok.