Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C

Átadták a Pro Urbe érdemérmeket

2023. március 16. 23:07
A Veszprém városért – Pro Urbe emlékérmet azoknak ítélik oda, akik kiemelkedő, eredményes munkájukkal beírják nevüket a város történelmének térképére. A csütörtök délutáni, ünnepélyes átadónak helyszínéül a Városháza szolgált.

A díjat idén Kovács Kristóf vegyészmérnök, Szabó Éva gyermekgyógyász, valamint Szokolai László úszóedző vehették át. Ahogy Porga Gyula, Veszprém polgármestere fogalmazott, mindig különleges alkalom, amikor a Pro Urbe emlékérmet átadják. Porga utalt rá: bár ő adja át személyesen, mégis, a díj egy közösség hálája és köszönete. Egy olyan közösségé, amely képes a megújulásra, valamint tagjai külön, egyéni szinten is sikert érnek el. A magas szakmai színvonalban dolgozók munkássága mások számára is példaként szolgálhatnak.

Dr. Szabó Éva nagy hangsúlyt fektet az orvos- és nővérképzésre, az általa kinevelt generáció igyekszik tovább vinni a magas színvonalú ellátást. 2003-ban a Gyermekosztály és az Intenzív Egység, vagyis a jelenlegi Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Centrum vezetője lett, emellett három évig a kórház orvosigazgató-helyettese volt. 2003 és 2007 között Veszprém megyei irányított betegellátási modelligazgató volt. 

Jelentős szerepet vállalt a minőségirányítási rendszer bevezetésében, számos projektet és beruházást koordinált és felügyelt. Évtizedekig osztályvezető főorvosa volt a Gyermekgyógyászati Centrumnak, kuratóriumi elnöke a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványnak.

Dr. Kovács Kristóf 1972-ben diplomázott okleveles vegyészmérnökként a Veszprémi Vegyipari Egyetemen és nyugdíjazásáig a Pannon Egyetemnek, illetve annak jogelődjeinek volt alkalmazottja, sőt nyugdíjba vonulása után is aktív szerepet vállal mind az oktatás, mind a kutatás-fejlesztés területén a mai napig. Pályafutását ösztöndíjas gyakornokként kezdte, 1974-ben egyetemi doktori, 1994-ben kémiai tudomány kandidátusa címet szerzett, többször dolgozott az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban is, majd 1995-ben egyetemi docenssé nevezték ki. 2006-tól tanszékvezetőként, majd 13 éven át intézetigazgatóként vezette az Anyagmérnöki Intézetet.Veszprémben 1967 óta él, közéleti tevékenységét 1969-ben kezdte, szervezője volt az első, 1969-es Veszprémi Egyetemi Napoknak (VEN).

Szokolai László 2003-ban alapította meg a Fűzfői Balaton Úszó Klubot és vezetőedzőként, ügyvezetőként tevékenykedett. 2005-ben székhelyüket Veszprémbe helyezték és megalapították a Balaton Úszó Klubot, 2017-től pedig a Balatonfüredi Úszó Egylet szakedzője lett. Szokolai László részt vett Kiss Judit olimpikon szakmai felkészítésében, Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, junior világbajnok edzője.

Tanítványa lett az első nyíltvízi úszó a 2018-as glasgow-i eredményei alapján, aki Európa-bajnokságon mindhárom távon (5, 10, 25 km) érmet tudott szerezni. Kiváló tanítványai Kalmár Ákos és Betlehem Dávid is, akik kitartásuknak, szorgalmuknak és mesterüknek köszönhetően szintén egyre nagyobb sikereket érnek el.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Művészet a szabadban kultúra Művészet a szabadban Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész „20. századi portrék” című szabadtéri kiállításának, melyet negyven darab különleges portrészobor alkot, immár a színházkert ad otthont. Szerda délután nyitották meg a kőből faragott műalkotásokból álló kiállítást, amit a város egy magángyűjteményből, a Körmendi Galériától vásárolta meg.   tegnap 16:28 Balassa Valéria és Balczár Lajos kapta a Hornig-díjat Balassa Valéria és Balczár Lajos kapta a Hornig-díjat Idén, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Balassa Valériának és dr. Balczár Lajosnak ítélte oda a kitüntetést, melyet kedd délután a Deák Ferenc utcai rendezvényközpontban ünnepélyes keretek között vehettek át. tegnap 15:01 Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. 2023. november 28. 15:43 Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek V-Busz Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. 2023. november 28. 11:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.