Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

1848-as viseleteket bemutató kiállítás nyílt a Városházán

2023. március 6. 22:48
Hétfő délután a Városháza aulája érdeklődőkkel telt meg, hogy ne csupán filmekből és leírásokból, de személyesen, testközelből is megismerjük az 1848-as viseletet.

Elsőként a Csermák Antal Zeneiskola növendékei énekeltek Kossuth-nótákat, a Kőris Zenekar kíséretére. Porga Gyula polgármester ünnepélyesen is megnyitotta a rendezvényt, s reagált a gyermekek énekére, mely véleménye szerint újabb bizonyíték arra, hogy 2019-ben méltán nyerte el Veszprém a Zene Városa címet.

A Méretes Szabósággal nem először találkozhatunk a Városházán, kezük munkáját már több alkalommal láthatta a város, hisz számos ünnepnapon díszítették, gazdagították a helyet a viseletekkel. Vezetőjük, Töreki Tamás is részt vett a megnyitón. Most huszáröltözetekből nyílt tárlat, ami március 15. közeledtével aktuális. Porga Gyula kiemelte: a katonai hagyomány, tradíció, mindig is fontos volt a város számára, egészen az alapítása óta. A jelenlegi kiállítás egy dicső időszak ruházatát jeleníti meg, örökíti meg, s a kézműves hagyomány jelentőségét is megvilágítja.

Porga Gyula köszönetet mondott a Méretes Szabóságnak, Töreki Tamásnak, s örömmel buzdított mindenkit, hogy tekintsék meg a kiállítást, mely három hétig látogatható.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
1848. március 15-én vált felnőtté a szabad magyarság nemzeti ünnep 1848. március 15-én vált felnőtté a szabad magyarság Az elmúlt napokban megtartották a városrészi megemlékezéseket a közelgő nemzeti ünnephez kapcsolódva: csütörtökön Gyulafirátóton, pénteken Kádártán hajtottak fejet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. 2026. március 14. 7:33 A hazaszeretet nem életkor kérdése közélet A hazaszeretet nem életkor kérdése Méltóságteljes ünnepség keretében emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről pénteken Hajmáskéren. A Művelődési Házban tartott eseményen Ovádi Péter országgyűlési képviselő a fiatalokhoz szólva hangsúlyozta, hogy a hazaszeretet és a bátorság kortalan, napjaink hősiessége pedig a közösség építésében mutatkozik meg. 2026. március 14. 18:57 Forradalom a Pilvaxon túl történelem Forradalom a Pilvaxon túl Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy 1848. március 15-e történetét tökéletesen ismerjük. Landerer nyomdája, a Nemzeti dal, a zuhogó eső, a lelkes egyetemisták és a Tizenkét pont. Dr. Nánay Mihály, a Közszolgálati Egyetem docense, a Rubicon történész-főmunkatársa az MCC veszprémi képzési központjában tartott előadásán egészen más vizekre evezett. A megszokott pesti helyszínek mellőzésével a nagypolitika igazi színtereire, Pozsonyba és Bécsbe kalauzolta a hallgatóságot, bemutatva azokat a személyeket, akik a háttérben mozgatták a történelem szálait. 2026. március 15. 7:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.