Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Mosom a kezem, sika-sika: dalt írt a koronavírus-helyzetről a Hősök Mosom a kezem, sika-sika: dalt írt a koronavírus-helyzetről a Hősök A veszprémi illetőségű rapduó mellett Kovács-András Péter humoristát is megihlette már a járvány. 2020. március 18. 7:42 A traumák feldolgozásában is segíthet az előadás – Sírpiknik a Petőfiben A traumák feldolgozásában is segíthet az előadás – Sírpiknik a Petőfiben Amikor ez az interjú készült márciusban, magunk sem gondoltuk, hogy a Sírpiknik premierjére csak negyed évvel később, június derekán kerülhet sor. Az ötszereplős előadás Lucille-ét, a Jászai-díjas Igó Évát kérdeztük. 2020. június 25. 4:00 Ezeket a tudósításokat nem tudjuk megírni Ezeket a tudósításokat nem tudjuk megírni A március 11-gyel elrendelt veszélyhelyzet miatt tömegesen mondják le a különböző rendezvényeket a koronavírus terjedésének megfékezése miatt Veszprémben is. Összeszedtük, hogy miket kell kihúzni az eseménynaptárból és milyen alternatívák adódnak így is. 2020. március 13. 14:37 Nemzeti dal, ami el sem hangzott Nemzeti dal, ami el sem hangzott 1848. március 15-én Petőfi Sándor elszavalta a Nemzeti dalt a múzeum lépcsőjén – vagy mégsem? Kutakodtunk egy kicsit a korabeli leírásokban és nagyon valószínű, hogy eddig rosszul tudtuk, hogy mi is történt valójában a szabadságharc kirobbanásakor. 2020. március 13. 13:18 Legyünk büszkék a saját városunkra! Legyünk büszkék a saját városunkra! Egy város különlegessége nem attól függ, mekkora a mérete. Ha felfedezzük kulturális örökségét, történelmét, rájöhetünk, egy kisváros lakójaként is lehet okunk a büszkeségre. 2020. március 13. 11:53 Mozgalom indult a kultúra és a művészek támogatásáért Mozgalom indult a kultúra és a művészek támogatásáért A szerdán bejelentett országos vészhelyzet miatt rengeteg programot kell lemondani. 2020. március 12. 9:46 Ha a mese és a jóga találkozik Ha a mese és a jóga találkozik Interaktív meseórák zajlanak Veszprémben, méghozzá Cziraki Kitty jóga oktató, egészségfejlesztő, és Pap Lívia, a Pannon Várszínház színművésze jóvoltából. 2020. március 9. 9:53 A hosszú élet titka: menjen múzeumba! A hosszú élet titka: menjen múzeumba! Kutatások szerint már évi egy-két galéria vagy színházlátogatás is segíthet, hogy hosszabb életet éljünk. 2020. március 7. 17:01 Petőfi máig példakép Petőfi máig példakép Petőfi Sándor 1848-as veszprémi látogatására emlékeztek pénteken a Mackó cukrászdánál. 2020. március 6. 23:24 Közelebb kerülni a kulturális örökségünkhöz Közelebb kerülni a kulturális örökségünkhöz Hat város fiataljai tudhattak meg többet saját és a partner városok kulturális örökségéről a „tárd fel európai kulturális örökséged” című program keretében. A másfél éve kezdődött projekt pénteken nemzetközi konferenciával zárult. 2020. március 6. 18:25 Érkezzen meg Veszprém térsége Európába! Érkezzen meg Veszprém térsége Európába! Csúcsminőségű programok helyett a térségi identitás erősítése, költséges infrastruktúra helyett a nemzetközi figyelem felhívása: dr. Navracsics Tibor kormánybiztos szerint 2023-ban erre van szüksége a régiónak, melyről a Veszprém megyei közművelődési szakmai napon beszélt. 2020. március 5. 15:17 A cél akár az Operaház színpada A cél akár az Operaház színpada Ötödik alkalommal rendezték meg szerdán a Csermák Antal Zeneiskolában a Klasszikus Magánének Versenyt. 2020. március 4. 11:31 Aprócska, törékeny asszony, akit minden érdekelt Aprócska, törékeny asszony, akit minden érdekelt Bertalan Rózsa festőművész tanár születésének 100. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. 2020. március 3. 18:06 Koncertszínházi zenekar debütál márciusban Veszprémben Koncertszínházi zenekar debütál márciusban Veszprémben Zene, koncert és színház fúziója, különleges fényfestéssel megfűszerezve. Ilyen Veszprémben még nem volt, de az országban sem igen. A Bolyongók koncertszínházi zenekar viszont most arra vállalkozik, hogy március 14-ei debütálásukkal meghonosítsák ezt a műfajt nálunk. A zenekar frontemberével, Magyar Jánossal beszélgettünk. 2020. március 3. 11:39
... 179 180 181 182 183 ...
közélet
Új főispán a vármegye élén Hét főispáni kinevezésről döntött a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatból. Kevesen tudják, mi rejtőzik a veszprémi vasútállomásnál egy fém ajtó mögött Sokan elsétáltak már mellette és valószínűleg bele sem gondoltak, mi rejlik a fém ajó mögött. A Múzeumok Éjszakáján viszont megnyílt a veszprémi vasútállomás melletti bunker, ahol korabeli tárgyak és szakértői bemutató segítségével elevenedett meg a hidegháború időszaka. Súlyosan megsérült egy magyar gyerek a bledi várnál Súlyosan megsérült egy magyar gyerek, miután szerdán lezuhant a szlovéniai bledi vár melletti kilátónál - közölte a helyi rendőrség. Megérkezett Veszprém új elektromos busza, teljessé vált a V-Busz zöld flottája Újabb elektromos autóbusszal bővült a V-Busz flottája, ezzel lezárult a város Zöld Busz Programja. A legújabb járművet csütörtökön mutatták be a sajtó képviselőinek, méghozzá rendhagyó módon: a tájékoztatót magán az autóbuszon tartották. Az eseményen Porga Gyula polgármester és Bartha László, a V-Busz Kft. ügyvezetője ismertette a fejlesztés részleteit, majd a bemutatót követően az önkormányzati képviselők is egy rövid városi körön próbálhatták ki az új járművet. Közgyűlés előtt és közben: polgármeseri találkozó tiltakozókkal, kell-e médiacentrum, fűnyírás hiánya direkt Több, a veszprémiek mindennapjait érintő kérdésben is döntött a városi közgyűlés csütörtöki ülésén. Az interpellációk között a városi hetilap önkormányzati támogatása, a Gyárkert zajterhelése, valamint a Haszkovó buszfordulóba tervezett energiatároló is szerepelt. A képviselők emellett döntöttek a részvételi költségvetés folytatásáról, több alapítvány támogatásáról, valamint számos városfejlesztési kérdésről is. A legpikánsabb esemény mégsem a Városháza falain belül, hanem a ház előtt történt, amikor egy, az Aranyosvölgybe tervezett ingatlanfejlesztés miatt tiltakozó csoporttal találkozott a polgármester. Az alacsony vízállás a Balaton-átúszást is átrendezi A 44. LIDL Balaton-átúszást július 18-án rendezik, a tó alacsony vízállása mellett, ami az úszást nem befolyásolja, de a szervezők részéről különleges intézkedéseket igényel.   Több bor, hosszabb esték, változatlan hangulat a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon Két hét múlva, július 10-én Veszprém óvárosa kicsit kiszakad a megszokott pezsgésből és mintegy önálló faluként szerepel majd a térképeken. Nem először történik ilyen, hiszen az elmúlt másfél évtizedben majdnem minden nyáron felépült a borfalu, hogy teret adjon a hazai és vendégként a legjobb külföldi boroknak és pezsgőknek, na meg persze az igényes, jazzalapú zenének a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon. A szervezők idén sem ígértek többet, mint a már bizonyított recept, néhány részletében mégis alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Félrevezető információkat terjesztenek az aranyosvölgyi építkezés kapcsán Csütörtökön tárgyalta volna a városi közgyűlés az Aranyosvölgybe tervezett ingatlanberuházás egy újabb elemét, viszont Porga Gyula, polgármester elnapolta az őszi ülésszakra ezt a vitát, elsősorban azért, hogy a helyi közéletben megjelent félrevezető és csupán a közhangulat hergelésére alkalmas információkat mindenki megismerhesse és értelmezhesse a fejlesztéssel kapcsolatban. Egy Pannonos kutatásból épül nemzetközi egészségügyi startup Veszprémi egyetemi kutatásból nőtt ki az a nemzetközi piacra készülő egészségügyi startup, amely új segítséget adhat a tüdőrákos betegek kezelésében. A Pannon Egyetemről indult CheMOnitor most fontos mérföldkőhöz érkezett és aláírták a befektetői szerződést.  Mintegy 250 millió forint uniós támogatást kaptak sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó Veszprém vármegyei intézmények Mintegy 250 millió forint uniós forrásból valósult meg az Esélyt a gyermeknek elnevezésű program, amelynek keretében négy Veszprém vármegyei intézmény részesült támogatásban. A projektnek köszönhetően új eszközök és gépjárművek érkeztek az intézményekhez, emellett a pedagógusok továbbképzéseken is részt vehettek.
sport
Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón. A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét Negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági labdarúgótornáját Siklósi Dániel Veszprémben, az Erdész utcai sporttelepen, ahol 35 csapat és 450 játékos lépett pályára. A sport mellett ezúttal is az összefogásé volt a főszerep: a résztvevők és támogatók közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a Sporttal a Gyermekért Alapítvány javára. Vb-2026: a kieséses szakasz menetrendje A labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának menetrendje: Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen. Strandkézilabda-vb: a hetedik helyért játszhat a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott a hetedik helyért játszhat vasárnap a zágrábi világbajnokságon, mivel 2-1-re kikapott Spanyolországtól az 5-8. helyért rendezett szombat esti mérkőzésen. Strandkézilabda-vb: a magyar válogatott kikapott a horvátoktól a negyeddöntőben A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-0-ra kikapott házigazda és címvédő Horvátországtól a zágrábi világbajnokság szombati negyeddöntőjében. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.