Először köszönthetjük Veszprémben, hiszen még nem játszott a városban. Hogyan történt a felkérés?
A tavalyi évad végén megkeresett Oberfrank Pál igazgató úr, és megkérdezte, hogy eljönnék-e vendégszerepelni a színházába. Megkértem, hogy küldje el a szóban forgó drámát, majd elolvastam, és rájöttem, hogy ez egy kiváló darab, kiváló kollégákkal, így boldogan mondtam igent a felkérésre.
Mit mérlegel egy ilyen megkeresésnél?
Nagyon sok mindent szem előtt kell tartani, így azt is, hogy a Vígszínházban elég sok elődásom van. A hat hete zajló próbaidőszakban gyakorlatilag az utolsó hétig fel-le jártam, hiszen Pesten játszottam, itt pedig próbáltam. Mondhatni, tökéletesen jött össze, és az utolsó héten már koncentrálhatok kimondottan erre a feladatra.
Amellett, hogy városunkba is a munka kapcsán jött, jelenthet egyfajta felüdülést a fővárosból a vidékre jönni?
Igen, éppen az imént említettem egy kollégának, hogy amikor kiülök ide a parkba, egyszerűen mintha kicserélnének. Hatalmas élmény itt lenni. Nem ismerem az egész várost, de bizonyos területeit igen, hiszen nyaranta, amikor az unokáimmal Almádiban vagyok, átjövünk az Állatkertbe, kicsit bejövünk a városba is. Különleges kisugárzással bír, nagyon nyugodt, a park a madarak dalolászásától zajos, a levegő tiszta. Ezek nem elhanyagolható apróságok.
És hogy haladnak a parkon túli, színházon belüli dolgok?
Most értünk a finisbe, rettentő izgalmas ez az időszak. Ezek már tényleg az utolsó pillanatok, ma már lement az egész előadás fénnyel, jelmezzel, mindennel. Kíváncsi vagyok a közönség fogadtatására. A Sírpiknik egy komédia ugyan, de végig a halálról van szó, hiszen három özvegyasszony története ez, önmagában tehát nem egy vidám téma.
Éppen ettől a kettőségtől van nehéz dolgunk, hiszen folyamatosan billeg a mérleg.
A nyelvezete rendkívül speciális, Parti Nagy Lajos szövegével dolgoztunk, már-már a matematika nyelvéhez hasonlítanám azt, ahogy egymásra épülnek a poénok. Tűpontosan kell tudni a szöveget. Bízom benne, hogy a közönség jókat nevet majd, ugyanakkor óhatatlanul lesznek olyanok a nézőtéren, akik párjukat valóban elveszítették, vagy más veszteség érte őket; azt gondolom, hogy a traumák feldolgozásában is segíthet az előadás.
Hogy érzi magát a Veszprémi Petőfi Színház társulatában?
Nagyon jó kollégák vesznek körül, minden alkotóval most dolgozom először, de már az olvasópróbán érezhető volt, hogy tényleg megszületik valami az egészből. Ennél az előadásnál – mivel három barátnőről beszélünk – különösen fontos az összetartozás. Egyébként előfordult, hogy próbák után átmentünk még a Mackóba; tényleg szeretünk együtt lenni. Minden egyes próba jó hangulatban telt, nagyon bízom az előadásban.
Tudja, úgy van ez, hogyha vígjátékot próbál az ember, akkor egy idő után elkopnak azok a poénok, amelyeken az elején még nevettünk. Hiszen mi már hallottuk, de most már nagyon várom, hogy úgy reagáljon a közönség, ahogy mi először reagáltunk, amikor összeolvastuk a darabot.
Mi jelentette az Ön karakterében a legnagyobb kihívást?
Lucille figurája tőlem teljesen távol áll. Egészen más alkat vagyok, nem jellemző rám, hogy nagyszájú vagy kihívó lennék, de éppen ezért élvezem. Rengeteg hasonló alkatú nővel találkoztam már, örülök, hogy végre kipróbálhatom, hogy milyen csajosnak lenni, és milyen nagy kanállal zabálni az életet.
Érdekes, hogy a „csajos” szót említi, korábbi interjúiban gyakran előkerült, hogy Ön inkább fiús lány volt…
Igen, ez így van! Ferencvárosban nőttem fel, és főként fiúk vettek körül, mondanom sem kell, hogy a foci például elég erőteljesen jelen volt a gyerekkoromban, de persze babáztam is. Egyszerűen ilyen hatással volt rám a környezet, próbáltam idomulni.
Egy beszélgetésben arról kérdezték nemrég, hogy a jókedélye vajon mindig valódi-e. Ön azt mondta: „Közhely, de a világ olyan, amilyennek megteremted!”…
Úgy gondolom, hogy az ember, azt kapja vissza, amit ad. Ha én a jókedélyemet adom a környezetnek, akkor vissza is kapom. Természetesen nem lehet az ember minden pillanatban ilyen, hiszen problémák vannak, az élet senkinek sem könnyű. De szeretetteljes közegekben – mint amiben a mostani próbafolyamat is zajlott –, az ember még hangulatot is szívesen csinál. Szeretem a legjobb formámat hozni, hiszen az olyan légkör, ahol teljes bizalommal fordulhatunk a másikhoz, rendkívül fontos. Nem csak a színházban, de az életben is.
