Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Koncertszínházi zenekar debütál márciusban Veszprémben

2020. március 3. 11:39
Zene, koncert és színház fúziója, különleges fényfestéssel megfűszerezve. Ilyen Veszprémben még nem volt, de az országban sem igen. A Bolyongók koncertszínházi zenekar viszont most arra vállalkozik, hogy március 14-ei debütálásukkal meghonosítsák ezt a műfajt nálunk. A zenekar frontemberével, Magyar Jánossal beszélgettünk.

Jani neve nem ismeretlen a színházszerető közönségnek: 2014 óta játszik a Pannon Várszínházban, emellett vezetője az eplényi Fortuna Színjátszó Egyesületnek is, akikkel 2017-ben Engedjük el! címen egy musicalt is bemutattak a Honeybeast zenekar dalaira építve, melyet ő maga rendezett.

De a zenei életben sem mozog idegenül: többször vett részt kisebb-nagyobb tehetségkutatókon, néhány éve pedig egy saját zenekart is alapított, igaz, utóbbiból inkább csak azt tanulta meg elmondása szerint, hogyan ne csináljunk bandát. „Rengeteg hibája volt, én sem tudtam igazán, hogyan kell egy zenekart menedzselni, két koncert után fel is bomlottunk, mert egyszerűen nem működött a dolog. De tanulópénznek nagyon jó volt” – meséli.

Fotók: marton AdriennFotók: marton Adrienn

Arról az ambíciójáról viszont nem tett le, hogy egyszer legyen egy igazi zenekara, így az előző tapasztalatokkal felvértezve, belevágott egy újba. A Bolyongók zenekart jelenleg öt fő alkotja: a doboknál Farkas-Csányi Attila ül, a billentyűknél Szűcs Tamás, a Pannon Egyetem fiatal, tehetséges hallgatója, a basszusgitáros Nyakas Krisztián, aki az LGT Emlékzenekarból, az ÉSTE formációból és a Swing-Swing Együttesből is ismerős lehet, szintén az ÉSTE formáció tagja Dobosi Gergő, a szólógitáros, míg énekesként Jani áll a színpadon. Egyébként vezetőként ő felel a zenekar körüli szervezési feladatokért is, de mint mondja, maga a produktum, hogy mit hoznak létre és adnak elő, abszolút közös munka, ezért is tartotta fontosnak, hogy ezúttal olyan embereket gyűjtsön maga köré, akik már bizonyítottak a szakmában, vagy „pályakezdőként” eszméletlenül tehetségesek.

Eddig persze ez egy hagyományos együttesnek tűnik, a Bolyongók mégsem az. Tartalmában és formájában ugyanis a koncertszínházat idézi meg, noha lesznek klasszikus bulijaik is: az egyes dalok között monológok, versek is elhangzanak, amelyekből egy történet kerekedik. A zenekar első, március 14-én, a Hangvilla kávézóban debütáló produkciója például Az élet címet kapta, mely Jani életéről mesél, de tulajdonképpen bárkiéről szólhatna. „Nem úgy kell tehát elképzelni, hogy a koncert alatt elnarrálom az egész életemet, hanem különböző szituációkat, élethelyzeteket villantunk fel a monológokon keresztül. Az általános iskolás időktől indulunk, szó lesz az első szerelemről, arról, milyen fiatalon bekerülni a színházi közegbe, 18 évesen elköltözni otthonról és megtapasztalni, hogy mostantól a saját lábadon kell megállnod, és nem fordulhatsz a szüleidhez pénzszűkében, és a jelenről is" – magyarázza.

Hozzáteszi, alapvetően egy interaktív koncertszínházi előadást képzeltek el, a dalokat pedig a kortárs magyar popzenéből válogatták: felcsendülnek Rúzsa Magdi, a Margaret Island, a Honeybeast és a Lóci játszik számai is. Emellett a koncert a fénytechnikát illetően is rendhagyó lesz: a megszokott színházi lámpák helyett lézershowt és fényfestést képzeltek el – a terem részét képezve utóbbival lesz „megfestve" a zenekar is.

Visszatérve egyébként az első előadásra, rizikósnak tűnhet olyan produkcióval kiállni a közönség elé, amely ennyire személyes ihletésű, Jani azonban másként látja. „Elgondolkoztam ezen a minap, hogy vajon jó-e az, ha az én életemről szól ez a történet és mennyire lesznek rá kíváncsiak az emberek. Mert végül is miért lennének? Hétköznapi gyerek vagyok. De úgy gondolom, ha szeretnék megismerni a zenekart, melynek én vagyok a vezetője, akkor ehhez egy kicsit engem is meg kell ismerniük" – mondja.

De készülnek már egy másik előadással is, amely túllép a személyes vonalon, és nem is feltétlenül egy konkrét történetre épül. „Az egy retro műsor lesz, amelyben többek között Révész Sándor dalait adjuk, illetve olyan verseket, monológokat, amelyek egyébként nagyon ritkán hangzanak el. Ismerősek lehetnek valahonnan, de nem tudjuk róluk, pontosan ki a szerzőjük, mert nincsenek annyira a köztudatban."

Az az előadás várhatóan májusra áll össze, a zenekar pedig kb. havi rendszerességgel lépne fel – a következő időpont már meg is van, így ha valaki a márciusi eseményről lemaradna, már most beírhatja a naptárába április 4-ét. Jani elmondása szerint pedig, ha minden jól alakul, szeptembertől turnézásba is kezdhetnek, hiszen már most több külsős helyszín tulajdonosával egyeztet, akik nagyon nyitottak a produkcióra. Úgy tűnik, ha valami újdonság, az mindig nagyon népszerű, a Bolyongók koncertszínházi jellege, a különleges fénytechnika használata pedig abszolút az, hiszen ilyesmi Veszprémben egyáltalán nincs, de az országban se sok akad.

A zenekar lelkesedését pedig nemcsak a lehetséges fellépőhelyek tulajai osztják, de az előadásokban felcsendülő dalok eredeti előadói is. „A Honeybeast régi partnerünk, ők például nagyon szeretik azt a fajta tevékenységet, amit folytatok, és nagyon támogatnak bennünket a zenekarral" – mondja Jani. Hosszú távon viszont szeretnének még nagyobbat lépni, és teljesen saját produktummal előrukkolni. „Arra most egyikünknek sincs elég kapacitása, hogy saját dalokat írjunk, éppen ezért a jövőben szeretnék felvenni erre egy zeneszerző-dalszövegírót. Hiszen az lenne az igazi."

Bertalan Melinda
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.