Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ezeket a tudósításokat nem tudjuk megírni

2020. március 13. 14:37
A március 11-gyel elrendelt veszélyhelyzet miatt tömegesen mondják le a különböző rendezvényeket a koronavírus terjedésének megfékezése miatt Veszprémben is. Összeszedtük, hogy miket kell kihúzni az eseménynaptárból és milyen alternatívák adódnak így is.

"Elmarad, törölve, határozatlan időre elnapolva." Ilyen és ehhez hasonló tárgyú e-mail-ek záporoztak szerkesztőségünkbe a szerdai veszélyhelyzet kihirdetése után a különböző kulturális és szabadidős intézményektől, rendezvényszervezőktől.

Ahogy azt Porga Gyula polgármester is megerősítette csütörtöki sajtótájékoztatóján, a veszprémi intézmények is maradéktalanul betartják a Kormány által hozott korlátozásokat, így városunkban sem lesznek megtartva a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények.

Kulturális fővárosként ez hatványozottan rossz Veszprémnek, azonban abban mind a döntéshozók, mind az átlagemberek többsége egyetért, hogy a vírus kordában tartása érdekében szükségesek ezek az intézkedések.

Megpróbáltuk összeszedni, hogy számszerűen ez hány eseményt érint városunkban.

Ha csak a legnagyobb kulturális intézményeinket nézzük és csak márciusban, akkor az Agórában 13 eseményt töröltek, a két színházban összesen közel 30 darab marad el, a Hangvillában 12 előadást mondtak le, az Expresszóba pedig nem látogat el a Hősök, Byealex és a 30Y sem.

Petőfi Színházban sem lesznek megtartva az előadásokPetőfi Színházban sem lesznek megtartva az előadások

A városi ünnepi programsorozatból 8 eseményt töröltek, közte a központi Dózsa téri megemlékezést is.

Ezeken kívül még legalább 50 kisebb-nagyobb eseményről kaptunk értesítést, miszerint betartva a kormány által hozott korlátozásokat, elnapolják, vagy törlik az eseményüket.

A Cinema City mozija betartva a létszámkorlátozást, továbbra is nyitva maradnak, tehát 99 főig lehet jegyet vásárolni bármelyik filmre.

Azoknak a programoknak, amelyeket a koronavírus miatt töröltek eltérő, hogy mi lesz a sorsa. A legtöbb esetében a szervezők – bízva, hogy hamarosan javul a helyzet – fenntartják, hogy későbbi időpontban megtartják őket. Ezekről érdemes az adott intézmény honlapján tájékozódni.

Ugyanakkor lesznek olyan programok is, amelyeknél nem lesz lehetőség, hogy későbbi időpontban megtartsák őket. A jegyek visszaváltása helyett nemrég indult egy kezdeményezés, miszerint a kultúra támogatása érdekében ne váltsák vissza az emberek ezeket a feleslegesen megvásárolt jegyeket.

Kapcsolódó cikk
Mozgalom indult a kultúra és a művészek támogatásáért
A szerdán bejelentett országos vészhelyzet miatt rengeteg programot kell lemondani.

A tömegrendezvények korlátozása miatt előtérbe kerülhetnek az olyan fakultatív programok, amelyek nem veszélyeztetnek magunkat, vagy másokat. A különböző erdei túraútvonalakon a kullancsok egyelőre nagyobb veszélyt jelentenek, mint a koronavírus, a kullancsok ellen viszont könnyebb védekezni egy jól betűrt nadrággal, vagy riasztó spray-vel.

Ehhez nekünk is van pár tippünk, hogy merre érdemes kimozdulni, ha nem akarunk feltétlenül otthon maradni a veszélyhelyzet ideje alatt sem. Korábbi cikkünkben írtunk ezekről.

Kapcsolódó cikk
Tíz tuti kirándulóhely a Bakony és Balaton térségben
Ha épp nincs strandidő, vagy valami újra vágyunk, ezekre a helyekre mindenképp érdemes elmennünk a párunkkal, ha romantikázni akarunk. Figyelem! Nem csak párkapcsolatban élőknek!
vehir.hu
további cikkek
Intenzív időszakot zárt az EKF, de a jövő is tartogat még izgalmakat Intenzív időszakot zárt az EKF, de a jövő is tartogat még izgalmakat Látványosan élénkítette a turizmust a régióban az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat az elmúlt időszakban, és ősszel is több száz programmal készülnek az érdeklődőknek. tegnap 22:04 Francia és argentin ízbombákat telepítettek a Veszprémvölgybe gasztronómia Francia és argentin ízbombákat telepítettek a Veszprémvölgybe Csütörtök délután elindult a második Balaton Wine&Gourmet gasztronómiai fesztivál a Veszprémvölgyben, ami rekordgyorsasággal lett Veszprém egyik nemzetközileg is jegyzett fesztiválja. Idén Argentína magyarországi nagykövete is ellátogatott ide, nem pusztán kedvtelésből. tegnap 2:53 A közönség támogatását kéri a Pannon Várszínház Pannon Várszínház A közönség támogatását kéri a Pannon Várszínház Bár az önkormányzat és az Európa Kulturális Főváros program is a színház mellett áll, most mégis a közönsége támogatására is szüksége van a teátrumnak, tették közzé a közösségi médiában. 2023. szeptember 21. 11:17 Öt napig Svájc közelebb lesz, mint bármikor máskor Öt napig Svájc közelebb lesz, mint bármikor máskor Szeptember 20–25. között az alpesi ország vendégeskedik a királynék városában: a Svájci Napok Veszprém-Balatonon rendezvénysorozat keretében nemcsak a közös pontokat ismerhetjük meg, de svájci filmet, színházi előadást is nézhetünk, valamint gasztronómiai különlegességeket is kóstolhatunk. 2023. szeptember 20. 21:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.