Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Csomagokkal támogatja az iskolakezdést a Katolikus Karitász Csomagokkal támogatja az iskolakezdést a Katolikus Karitász Az iskolakezdés terheit csökkenti a Katolikus Karitász, akik a főegyházmegyében több mint félezer diáknak segítenek. 2023. szeptember 13. 11:33 Lehet, hogy a kormány szervezte meg Magyarország elleni legnagyobb terrorcselekményt? történelem Lehet, hogy a kormány szervezte meg Magyarország elleni legnagyobb terrorcselekményt? Szerdán hajnalban 0:15 perckor volt éppen 92 éve annak, hogy a biatorbágyi vasúti viadukton egy hangos robbanás történt, pár másodperccel később pedig egy újabb, amikor a hídon haladó vonat mozdonya felrobbant a mélybe történő becsapódás után. Ez volt Magyarország XX. századi történetének legnagyobb terrorcselekménye, amit számos rejtély övez még mindig, többek közt az elkövető valódi kilétét is megkérdőjelezik sokan. 2023. szeptember 12. 21:50 Jön a Fiatalok Napja, újratöltve fiatalok Jön a Fiatalok Napja, újratöltve Főleg a helyi középiskolásokra alapoznak a közelgő Fiatalok Napján, akik már szervezőként is részt vesznek az idén még több programot kínáló szeptemberi eseményen. Marvel-karakterek, Veszprém mint szabadulószoba, John Wick, sport és beatbox, hogy csak néhány hívószót említsünk az idei kínálatból. 2023. szeptember 12. 16:02 Csaknem 95 millió forinttal támogatja az állatvédelem fejlesztését a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány állatvédelem Csaknem 95 millió forinttal támogatja az állatvédelem fejlesztését a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Az összeget elsősorban civil állatvédő és állatkerteket tömörítő ernyőszervezetek kapják, és legnagyobb arányban ivartalanításra és infrastruktúra-fejlesztésre fordíthatják. 2023. szeptember 11. 11:40 Tízéves a Veszprém mélységeit és magasságait összekötő lépcső Tízéves a Veszprém mélységeit és magasságait összekötő lépcső Ugyan a látvány meglepően hasonló, a klíma mégis egy kicsit más, így aztán egészen olyan, mintha egy nagy utazáson vennénk részt, mire végigjárjuk: éppen tíz éve épült meg a Veszprém-völgyet és a Gulya-dombi parkerdőt összekötő Rovaniemi lépcső, mely a magyar–finn barátságot is szimbolizálja. 2023. szeptember 11. 13:44 Olyan jó nyárbúcsúztatót tartottak, hogy a nyár is úgy döntött, tovább időzik itt Dózsaváros Olyan jó nyárbúcsúztatót tartottak, hogy a nyár is úgy döntött, tovább időzik itt Évről évre vidám forgataggal zárják le a nyarat a dózsavárosiak, idén azonban az évszak úgy gondolta, neki annyira tetszik ez a hagyomány, hogy marad még egy kicsit. 2023. szeptember 10. 13:46 Az öngyilkosságnak mindig van egy jobb alternatívája: az élet Az öngyilkosságnak mindig van egy jobb alternatívája: az élet Néha egy beszélgetés is elég ahhoz, hogy valaki az öngyilkosság kapujából forduljon vissza. De, hogy ez a beszélgetés valóban életmentő legyen, nem mindegy, hogy mi és hogyan hangzik el. Pénteken Veszprémben erről is szó volt a lelki telefonos elsősegélynyújtók országos konferenciáján. 2023. szeptember 9. 12:02 Újabb földrengés volt Szarvas környékén Újabb földrengés volt Szarvas környékén Szarvastól tíz kilométerre 3,1 magnitúdójú földrengés volt 7 óra 9 perckor - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma pénteken. 2023. szeptember 8. 8:57 Azon vannak, hogy még fiatalosabb legyen Veszprém fiatalok Azon vannak, hogy még fiatalosabb legyen Veszprém Ennyire még talán soha nem szólhattak bele a fiatalok, hogy milyen legyen Veszprém a jövőben. 2023. szeptember 8. 16:34 Megújult az Akácfa és a Batthyány utca közlekedés Megújult az Akácfa és a Batthyány utca Két felújított utcát adtak át csütörtökön. 2023. szeptember 8. 10:28 Pártot alapít Vona Gábor Pártot alapít Vona Gábor Második Reformkor néven párttá alakul a Vona Gábor volt Jobbik-elnök által létrehozott alapítvány. A politikus erről a közösségi oldalára csütörtökön feltöltött videóban beszélt. 2023. szeptember 7. 11:51 Vizsgálja a MÁV, hogy miért siklanak ki a vonatok Veszprém és Eplény között közlekedés Vizsgálja a MÁV, hogy miért siklanak ki a vonatok Veszprém és Eplény között A közelmúltban három vonatkisiklás is történt, ráadásul kísértetiesen ugyanazon a helyen, a Veszprém és Eplény közötti vonalon a 82-es út vasúti átjárójánál. A MÁV már vizsgálja a pálya állapotát, de amíg ezzel nem végeznek, addig is megoldották a zavartalan és biztonságos vonatközlekedést. 2023. szeptember 7. 11:52 Jelentős állami többletforrás érkezik a civil szektorba Jelentős állami többletforrás érkezik a civil szektorba 2023 októberében írják ki a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatait, melynek részleteit szerda délután a „CIVIL INFO – NEA 2024" című országos tájékoztató rendezvény veszprémi előadásán mutatták be a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága munkatársai.   2023. szeptember 6. 23:13 Puffasztott rizsszeletet hív vissza az Aldi Puffasztott rizsszeletet hív vissza az Aldi Visszahívja az Aldi az ENJOY FREE! márkájú natúr és sós puffasztott rizsszeletet, mert azokban határérték feletti lehet a kadmium-tartalom - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán. 2023. szeptember 6. 14:19
... 204 205 206 207 208 ...
sport
Milánó 2026: Kezdenek a magyar sífutók, Kónya Ádám bizonyíthat! Vasárnap a második versenynapon rendezik a milánói-cortinai téli olimpia egyik leginkább várt számát, a női lesiklás, illetve a magyarok is megkezdik a szereplésüket a két férfi sífutó, Büki Ádám és Kónya Ádám révén. Tizenhét éve, hogy szíven szúrták az országot Tizenhét éve, 2009. február 8-án Marian Cozma szíve örökre elcsendesedett. A kiváló sportolóra egy korábbi jegyzetünkkel emlékezünk. Női kézilabda BL: a Buducnost legyőzésével negyeddöntős a Győr A címvédő Győr biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a csoportkör 12. fordulójában, szombaton 34-22-re legyőzte a vendég montenegrói Buducnost Podgoricát. Női kézilabda BL: Szikoráék legyőzésével rájátszásba jutott a Debrecen A Debrecen kiharcolta a rájátszásba jutást azzal, hogy saját közönsége előtt 29-23-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szombaton. Dudaszós tripla döntött Jászberényben – szoros vereséget szenvedett az Insedo Veszprém Hiába vezetett többször is a hajrában az Insedo Veszprém, a végjátékban Kinney dudaszós triplája döntött, így a Jászberényi KSE 86–83-ra megnyerte az NB I/B Piros csoport 19. fordulójának rangadóját. Újpesten sem hibázott a VEHIR-VESC Az UTE U21-es csapata ellen aratta szezonbeli 16. győzelmét a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata.  Milánó 2026: Tomba és Compagnoni, valamint Goggia gyújtotta meg az olimpiai lángot Három alpesi síző, Alberto Tomba és Deborah Compagnoni Milánóban, illetve Sofia Goggia Cortina d'Ampezzóban gyújtotta meg az olaszországi téli ötkarikás játékok lángját. Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a milánói San Siro Stadionban. Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen.
kézilabda
Női kézilabda BL: a Buducnost legyőzésével negyeddöntős a Győr A címvédő Győr biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a csoportkör 12. fordulójában, szombaton 34-22-re legyőzte a vendég montenegrói Buducnost Podgoricát. Női kézilabda BL: Szikoráék legyőzésével rájátszásba jutott a Debrecen A Debrecen kiharcolta a rájátszásba jutást azzal, hogy saját közönsége előtt 29-23-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szombaton. Dudaszós tripla döntött Jászberényben – szoros vereséget szenvedett az Insedo Veszprém Hiába vezetett többször is a hajrában az Insedo Veszprém, a végjátékban Kinney dudaszós triplája döntött, így a Jászberényi KSE 86–83-ra megnyerte az NB I/B Piros csoport 19. fordulójának rangadóját. Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Lukács Péter 11 gólt lőtt Lukács Péter 11 góllal járult hozzá a listavezető Elverum HB 34-28-as hazai győzelméhez a Naerbö IL ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Magabiztos diadalt aratott a One Veszprém HC A címvédő One Veszprém HC 43-19-re nyert a vendég Budakalász ellen a naptári év első bajnoki mérkőzésén. Elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy hosszan tartó betegség után, mindössze 42 éves korában elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó. Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be A válogatott Hanusz Egon két góllal vette ki részét a Cesson-Rennes 34-26-os hazai győzelméből a Toulouse ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba Nagy Benedek a szezon végén távozik a jelenleg német másodosztályú Balingen-Weilstetten férfi kézilabdacsapatától és újra a spanyol élvonalbeli Recoletas Atlético Valladolid játékosa lesz.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.