Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Ismeretlen vállalkozó, önkormányzati képviselő és helyi lakosok is tettek a Füredidomb zöldítéséért

2023. november 27. 11:13
Tizenkilenc facsemetét ültetettek el hétvégén a Füredidomb három helyszínén. Az zöldítő programban Kovács Áron, a városrész önkormányzati képviselője mellett helyi civilek és egy neve elhallgatását kérő vállalkozó is részt vett.

A Kalmár téri játszótér, a Szabadságpuszta felé tartó kerékpárút mellett és a Mester utcai közösségi kertek köré is kerültek babérmeggy és fenyőfa facsemeték hétvégén. Az összesen tizenkilenc növény elültetését Kovács Áron önkormányzati képviselő szervezte meg, ő saját képviselői keretéből is fordított rá, rajta kívül pedig egy helyi vállalkozó is támogatta az akciót, aki azt kérte, hogy kilétét fedje homály.

Szombaton délelőtt a képviselő mellett a nemrég megalakult Füredidombi Egyesület tagjai és a környéken élő veszprémi lakosok is részt vettek az ültetésben. Kovács Árontól megtudtuk, hogy az előkésztő munkában és a helyszínek kijelölésében a VKSZ Zrt. Parkgondozási csoportja is segített. Erre azért is volt nagy szükség, mert Veszprémben egyre kevesebb az olyan helyszín, ahová még el lehet ültetni új facsemetéket. Ez részben a föld alatti közművek elhelyezkedése miatt van így, valamint azért, mert az elmúlt években különösen nagy figyelmet szentelt a városvezetés a zöldítésnek. Idén például a mostani akció mellett már 786 darab fát és 73 947 cserjét ültettek el.

Hogy a mostani facsemeték a lehetőségeken belül hova kerüljenek a Füredidombon, azt egyfelől az itt élők igényei szerint határozták meg – folytatta Kovács Áron – valamint egy korábbi ígéretét teljesítette a képviselő, amikor a közösségi kiskertek létrehozásakor azt mondta, hogy azt egy fasor fogja körülölelni.

A mostani akciót hagyományteremtő céllal szervezték meg, a jövőben a lehetőségek függvényében további hasonló zöld-megmozdulások várhatók a képviselő elmondása szerint.

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.