Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Ovádi Péter

Új üzemcsarnokot épített a Beurer Veszprémben gazdaság Új üzemcsarnokot épített a Beurer Veszprémben Több, mint 4000 négyzetméteres csarnoképületet épített a Beurer Hungária Kft. Veszprémben. Az orvostechnikai eszközök gyártására specializálódott cég beruházását a magyar kormány is támogatta, az átadón pedig jelen volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki a fejlesztés nemzetstratégiai jelentőségére is rávilágított. 2021. július 20. 21:25 Kanyarban előzött a veszprémi Nass Magnet Hungária gazdaság Kanyarban előzött a veszprémi Nass Magnet Hungária Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter veszprémi látogatása során kedd délután a Nass Magnet Hungária Kft-nél átadta azt a támogatói okiratot, amely összesen 450 millió forintos beruházásról szól, ehhez a kormány 225 millió forinttal, azaz a fejlesztés összegének 50%-ával járult hozzá. A külügyminiszter emlékeztetett a vidéki vállalatok kiemelt szerepére a gazdaság újraindításában és a munkavállalók megbecsülésére is. 2021. július 20. 19:46 Ovádi: nem igaz, hogy az ellenzéki képviselőkkel nem köszönünk egymásnak - VIDEÓ Ovádi Péter Ovádi: nem igaz, hogy az ellenzéki képviselőkkel nem köszönünk egymásnak - VIDEÓ Közéleti beszélgetés-sorozatunk következő vendége Ovádi Péter, országgyűlési képviselő volt. Milyen gyakran beszél a miniszterelnökkel? Igaz, hogy az ellenzéki képviselőkkel nem köszönnek egymásnak a Parlament folyosóján? Hogyan súlyozza a helyi feladatait, amikor hirtelen a fővárosba kell utaznia? Ezekről is beszélgettünk, valamint feltettük olvasóink által küldött kérdéseket is a képviselőnek. Videónkban mutatjuk a válaszokat. 2021. július 21. 23:53 A megye legjobb fogathajtói versenyeztek A megye legjobb fogathajtói versenyeztek Hatodik alkalommal rendeztek Bándon Fogathajtó versenyt a Herceggyöpi Lovas Egyesület szervezésében. 2021. július 18. 14:48 Közösen rendez raliversenyt Veszprém és Székesfehérvár autósport Közösen rendez raliversenyt Veszprém és Székesfehérvár Az előttünk álló hétvégén Veszprém és Székesfehérvár együttes erővel biztosít otthont az országos rali-bajnokság ötödik futamának. 2021. július 13. 16:48 Veszprémből startolt szombaton az Egészségpart rendezvénysorozat egészség Veszprémből startolt szombaton az Egészségpart rendezvénysorozat Veszprém volt az első állomása az Egészségpart névre keresztelt szűrőprogramnak, amely összesen 7 Balaton-parti, illetve ahhoz közeli településen várja majd az embereket szűrőprogramokkal, tanácsadással a nyár folyamán. 2021. július 10. 16:28 A veszprémi olimpikonokat köszöntötte a polgármester sport A veszprémi olimpikonokat köszöntötte a polgármester A veszprémi olimpiai csapattal töltötte a délutánt Porga Gyula polgármester – közölte a városvezető közösségi felületén. 2021. július 9. 18:45 Az alap stabil, új szintre emelnék a veszprémi futsalt VEHIR.HU Futsal Veszprém Az alap stabil, új szintre emelnék a veszprémi futsalt A Magyar Kupa-címvédő Balaton Bútor FCV a jövőben szigorúan a bajnoki dobogóra fog koncentrálni. A célkitűzés eléréséhez a brazil Serginho Paulista személyében BL-győztes, Dorogi Benjamin révén pedig korosztályos válogatott futsalos segíti a veszprémieket, akiknek a kerete egyelőre még nem végleges. 2021. július 8. 16:39 Alapkőletétel után pár hónappal már áll a váza a Szakiparknak szakipark Alapkőletétel után pár hónappal már áll a váza a Szakiparknak Pár hónapja tették le az alapkövét az északi iparterületen épülő Szakiparknak, mostanra pedig már fel is épült az új csarnoképület szerkezete. A helyi gazdaság és a szakképzés szempontjából is kiemelkedő fejlesztésnél kedd délelőtt tartottak helyszínbejárást. 2021. július 6. 15:36 Születésnapi ünnepséggel egybekötött falunapot tartottak Hárskúton Születésnapi ünnepséggel egybekötött falunapot tartottak Hárskúton Szombaton tartották meg Hárskúton a hagyományos falunapot, ami 2021-ben egyszerre jelentette a település 65. születésnapját és a koronavírus utáni első nagy közösségi rendezvényt a bakonyi településen. 2021. július 4. 11:35 Akár a telefonunkat is feltölthetjük a Kossuth utca új okospadjain ülve Akár a telefonunkat is feltölthetjük a Kossuth utca új okospadjain ülve A Kossuth utcai óra mellett található, napenergiával működő pad USB bemenetekkel és vezeték nélküli töltővel is rendelkezik, emellett folyamatosan monitorozza a környezeti hatásokat. 2021. július 2. 15:43 Elkészült a Jutas-lakótelep legnagyobb látványossága Európa Kulturális Fővárosa Elkészült a Jutas-lakótelep legnagyobb látványossága Befejezte a munkát Mentha és IKE a Halle 5. tűzfalán, így már mindenki végleges formájában láthatja Veszprém első monumentális street art alkotását. A későbbiekben van rá esély, hogy még több társasház hasonló dekorációt kapjon. 2021. július 1. 22:29 Átadták a Dudar és Csetény között felújított útszakaszt Átadták a Dudar és Csetény között felújított útszakaszt 2,3 kilométer hosszan, állami támogatásból újult meg a Zircet Mórral összekötő út Dudar és Csetény közötti szakasza. 2021. július 1. 15:02 Egykori faluja iránti szeretet ihlette a jásdi művésznő képeit Egykori faluja iránti szeretet ihlette a jásdi művésznő képeit Egyenesen Németországból, Nürnbergből látogatott haza a festő-, grafikusművész, akinek egykori falujában, Jásdon nyílt kiállítása a Bodzaházban. Nagy Boginak Spanyolországtól Japánig már számos kiállítása nyílt, most a bakonyi kis faluban egy egészen egyedülálló és interaktív módját választotta, hogy átadja üzenetét a képein keresztül. 2021. június 26. 10:24
... 47 48 49 50 51 ...
közélet
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről.
sport
Magabiztos diadalt aratott az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK magabiztos, 102-73-as győzelmet aratott a Peka Bau-MEAFC Wolves ellen a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakaszának 24. fordulójában, szombaton a Vetési Albert Gimnáziumban. Női kézilabda BL: Ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila hatodik 400 méteren Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon. Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte. A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Olaszországot A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila döntőbe jutott 400 méteren Molnár Attila megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a férfi 400 méter szombati fináléjába a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.