2023. május 31.
//
Angéla névnap

Keresztet állítottak a Gulya-dombon

Emlékkeresztet állítottak az 52. Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából csütörtökön a Gulya-dombon, az egykori kis kilátó helyén.

A világkongresszushoz kapcsolódóan minden állami erdőgazdaság területén – az ország összesen 21 pontján – állítottak fakereszteket, a VERGA területén Veszprémben, a Gulya-dombi parkerdőben. 

Az avató ünnepségen Ovádi Péter parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a sziklaszirtről elénk táruló panorámában számos, a kereszténységből gyökerező épületet fedezhetünk fel. Ebből is látszik, a kereszténység milyen fontos része a történelmünknek és a mindennapjainknak is. Mint mondta, a Gulya-dombon egyszerre tudunk kiszakadni a város nyüzsgő zajából és elmélyedni saját gondolatainkban, mégis csodás panoráma nyílik a városra, arra a helyre, ahol élünk, ahol alkotunk, ahol Krisztus tanítása szerint tevékenykedünk minden nap.

Udvardy György érsek a kereszt megáldása előtt arról beszélt: nagyon is van különbség aközött, hogy a hegyormon áll-e kereszt vagy sem. A keresztállításban megfogalmazódik az az eszme, hogy a kereszt a mindennapok eseményei fölé magasodjon, bátorítson, irányt mutasson, erőt adjon. Az érsek rámutatott: ha csüggedtségünkben lehajtjuk a fejünket, nehezen találjuk meg a bajainkból kivezető utat, de ha felemeljük a tekintetünket és rálelünk Krisztus keresztjére, az útmutatást jelenthet. 

Balogh Ákos, az Agrárminisztérium erdészeti igazgatási osztályának vezetője az erdészeket méltatta, akik számtalanszor bizonyították már hazafiasságukat és hitüket, és akiknek küldetése a teremtett világ védelme. 

Halmay Gábor önkormányzati képviselő dicsérte a VERGA választását a kereszt helyét illetően, hiszen nincsen szebb miliő, mint amit az ezeréves püspöki város adhat. Hozzátette: Veszprém ismét hitet tett történelmi öröksége mellett azzal, hogy a templomrombolás helyett a keresztállítást választotta.

A szeptember 5-től 12-ig tartó Eucharisztikus Világkongresszus csúcspontja Ferenc pápa látogatása lesz a zárónapon. Az egyházfő hét órát tölt Budapesten, mely során találkozik Áder Jánossal és Orbán Viktorral, a magyarországi püspökökkel, a zsidó-keresztény történelmi egyházak hazai képviselőivel, valamint szentmisét celebrál a Hősök terén.

vehir.hu

További cikkek

Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dupla előadás keretében rendezte meg hagyományos néptáncgáláját pénteken az Agórában. Az esemény hatalmas sikert aratott: a több mint kétszázötven táncos egyaránt telt ház előtt léphetett színpadra.
Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.
Idén is gazdára talált a kádártai Dévai Bíró Mátyás-díj
Idén is gazdára talált a kádártai Dévai Bíró Mátyás-díj
Vidám gyereknapi programokat szerveztek Kádártán vasárnap, ahol átadták az idei Dévai Bíró Mátyás-díjat is, amivel hagyományosan azt a helyi lakost ismerik el, aki sokat tett Kádárta közösségéért. A nap további részében koncerteken és utcabálon szórakozhattak a városrész lakói és akik ellátogattak Kádártára.
Szereted a frissen nyírt fű illatát? Ezentúl másképp fogsz rá gondolni!
Szereted a frissen nyírt fű illatát? Ezentúl másképp fogsz rá gondolni!
Tavasszal előbb-utóbb minden kertben és füves utcai területen felbőgnek a fűnyíró gépek és a fűkaszák. Még azoknál is, akik nagyon helyesen egy ideig méhlegelőként hagyták tündökölni a pázsitban burjánzó gyönyörű vadvirágokat.