2022. május 20.
//
Bernát, Felícia névnap

Pihenőparkot avattak Királyszentistvánon

Mozgalmas hosszú hétvégéjük van a királyszentistvániaknak: pénteken az államalapításról emlékeztek meg, szombaton pihenőparkot avattak a településen.

Itt dőlt el Magyarország sorsa

Pénteken a közösségi házban rendezték meg a település ünnepi megemlékezését, melyen Ovádi Péter parlamenti képviselő szónokolt. A politikus arról beszélt: augusztus 20-án az államalapítást, Magyarország születését ünnepeljük – ebben a kontextusban "Szent Istvánt nyugodtan hívhatjuk Magyarország édesapjának, aki óvta, védelmezte gyermekét, ha pedig szükség volt rá, erős kézzel nevelte, hogy a gyermek túlélvén az apját egy erős, erkölcsileg stabil felnőtt legyen."

Ovádi rámutatott: Magyarország azóta felnőtt, az elmúlt küzdelmes ezer évet pedig azért élhette túl, mert ismerjük Szent István intelmeit és azt az utat, amit kijelölt nekünk a kereszténységen keresztül. A politikus megjegyezte: a királyszentistvániak büszkék lehetnek arra, hogy a település az államalapító nevét viseli, hiszen a király ezeken a földeken vívta végső küzdelmeit Koppánnyal, és itt dőlt el az, hogy Magyarország évezred távlatában is megmaradt független, erős keresztény államnak Európában.

Új parkban pihenhetnek a királyszentisvániak

A hosszú hétvége azonban a nemzeti ünnepet követően is tartogatott ünnepelnivalót a településen. Szombat délelőtt avatták fel a község új, a Leader program keretében megvalósult kultúr- és pihenőparkját. 

A programban három civil szervezettel - a Balatonfűzfő-Litér Turisztikai Egyesület, a Litéri Zöldág Kulturális Egyesület és a Királyszentistváni Polgárőr Egyesület - együttműködve nyújtott be pályázatot az önkormányzat, amivel 4,4 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyertek el. Ehhez még 2,9 millió forintos önerőt kellett mellétennije a községnek ahhoz, hogy a füvesítés, dísznövények telepítése, pihenőpadok és játékasztalok elhelyezése, a napelemes világítás kialakítása megvalósulhasson - mutatta be a projektet Kőszegi Ilona polgármester.

Ovádi Péter a parkavató ünnepségen megjegyezte: az elmúlt másfél év nehézségei után különösen jó érzés, hogy a közösségek újra együtt lehetnek, megünnepelhetik településük fejlődését. E fejlődésben Királyszentistván élen jár, a képviselő szerint jól sáfárkodik a kormány által biztosított lehetőségekkel. Ezt mutatja az is, hogy a falu már hat sikeres pályázatot tudhat maga mögött a Magyar Falu Programban. 

 

vehir.hu
Kovács Bálint

További cikkek

Megnövekedett hanghatásra kell számítani a magyar-amerikai gyakorlat miatt
Megnövekedett hanghatásra kell számítani a magyar-amerikai gyakorlat miatt
Megnövekedett hanghatásra kell számítani egy magyar-amerikai közös kiképzés miatt a Márkó, Veszprém, Hajmáskér, Öskü, Várpalota, Tés és Eplény által határolt területen hétfőtől szerdáig - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken.
Megkezdődtek az új veszprémi labdarúgó-stadion munkálatai
Megkezdődtek az új veszprémi labdarúgó-stadion munkálatai
Már nem csak álom – Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Porga Gyula polgármester és Szabó Péter, a VLS ügyvezetője pénteken terepbejárás keretében ismertették, hogy megkezdődtek az új veszprémi labdarúgó-stadion munkálatai. Az első ütem kezdeti szakasza 827 millió forintnyi TAO-forrásból épül.
Harmincöt éves jubileumához érkezett a Rózsa iskola
Harmincöt éves jubileumához érkezett a Rózsa iskola
Az évfordulót gálaműsorral ünnepelte az intézmény csütörtökön.
Súlyosan megsérült egy gyermek a zánkai Erzsébet-táborban
Súlyosan megsérült egy gyermek a zánkai Erzsébet-táborban
Súlyosan megsérült egy gyermek, akire rádőlt egy rögzített focikapu a zánkai Erzsébet-táborban - közölte az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány csütörtökön
A hadisírok a béke nagykövetei
A hadisírok a béke nagykövetei
Egyhetes munkával tették rendbe a Vámosi úti temetőben található német-magyar második világháborús katonai temetőt magyar és német katonák a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség szervezésében. A munkálatok lezárultával csütörtökön ünnepélyesen fejet hajtottak az áldozatok emléke előtt.