Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mike Friderika

A kezdeti bizonytalanság után valódi együttműködés jött létre – interjú Mike Friderikával, az EKF programfejlesztési igazgatójával interjú A kezdeti bizonytalanság után valódi együttműködés jött létre – interjú Mike Friderikával, az EKF programfejlesztési igazgatójával Dr. Mike Friderika nyolc éven át meghatározó szereplőként vett részt, már a kezdetektől, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban, amely új alapokra helyezte Veszprém és a Bakony-Balaton régió kulturális életét. 2024. november 12. 17:26 Az EKF év lendülete kitart, programdömpinggel érkezik a Gizella Napok Gizella-napok Az EKF év lendülete kitart, programdömpinggel érkezik a Gizella Napok Május elején ismét megrendezik a Gizella Napokat, immár a harmincegyedik alkalommal. A nagy múlttal és fontos tradíciókkal rendelkező rendezvénysorozat évről évre tartogat meglepetéseket, és a tavalyi év nagy sikere után idén is tartják a szervezők a színvonalat.   2024. április 29. 17:13 Veszprém gyerekeknek címmel jelent meg új kötet kultúra Veszprém gyerekeknek címmel jelent meg új kötet Megjelent a Veszprém gyerekeknek, melynek egyik célja, hogy az olvasó fiatalokat, elsősorban a negyedik osztályosokat közelebb hozza a városhoz, s hogy Veszprém identitás képző legyen számukra. Csütörtök délután hivatalos keretek között adtak át példányokat helyi iskolák vezetőinek. A kötet két szerzője Tóth Eszter és Berta-Szénási Panna. 2023. november 17. 16:52 Megnyílt a Fixir, az adatművészet szentélye Veszprémben Megnyílt a Fixir, az adatművészet szentélye Veszprémben Csupán pár hete nyitott meg a Foton audiovizuális központ a Tűztorony lábánál, szombaton már egy másik attrakció miatt gyűltek össze az emberek az udvarban. A Fixir digitális kiállítótér és médialabor gondolata jóval megelőzte a korát, idén viszont végre testet öltött ez az ötlet az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően. Ez a fejlesztés is azok során gyarap-tja, amelyek 2023 után is itt maradnak Veszprémben. 2023. június 17. 22:51 A magyar virtus a kulcs – jön a hatodik Operett Fesztivál A magyar virtus a kulcs – jön a hatodik Operett Fesztivál A Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál hatéves történetében első alkalommal saját bemutatóra is készül a Veszprémi Petőfi Színház társulata, méghozzá a Csárdáskirálynővel. Június 15-18. között tehát az operetté lesz a főszerep. 2023. május 17. 22:50 A zene nem csak zenére tanít A zene nem csak zenére tanít Június 1-4. között a kórusoké lesz a főszerep a királynék városában, hiszen jön a Dalvölgy, az EKF egyik kiemelt eseménye. 2023. május 5. 14:57 Veszprémről nem csak veszprémieknek: hamarosan indul az idén 30 éves Gizella-napok Gizella-napok Veszprémről nem csak veszprémieknek: hamarosan indul az idén 30 éves Gizella-napok Veszprém kiemelt összművészeti fesztiválja, a 30 éves jubileumát ünneplő Gizella-napok kibővített és a szokásosnál is színvonalasabb programsorozattal várja május 7. és 14. között az érdeklődőket. 2023. április 24. 15:05 A sikeres rajt után tovább folytatódik a programsorozat az EKF keretében A sikeres rajt után tovább folytatódik a programsorozat az EKF keretében A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón összefoglalták az Európa Kulturális Fővárosa első negyedévében elért sikereket, amely mintegy 840 kulturális programot foglalt magába, és csaknem 50 ezer látogatóval ismertette meg Veszprémet és a régiót. 2023. április 20. 12:47 Elkészült az Egyetemváros utcagalériája Elkészült az Egyetemváros utcagalériája Egy egyszerű, ám látványos megoldással sikerült az Egyetemvárosban az utcák hétköznapiságába belecsempészni a kultúrát, ráadásul helyi festőművész alkotásaival. Az Open Galéria projektet a fiatalokból álló ProBono Veszprémért Egyesület valósította meg a VEB2023 Európa Kulturális Főváros támogatásával. 2023. április 1. 21:47 A tűpróba műhely átadása igazi divatbemutató keretében zajlott A tűpróba műhely átadása igazi divatbemutató keretében zajlott Csütörtök este a Veszprém Középiskolai Kollégiumban átadták az EKF támogatásával létrejött műhelyt, mely a Gizella napokra készülve kap főszerepet. 2023. március 24. 11:22 Három évtizednyi emléket ad vissza a Veszprém TV Három évtizednyi emléket ad vissza a Veszprém TV A Veszprém TV az Európa Kulturális Főváros program keretében lehetőséget kapott, hogy megvalósítsa már régóta dédelgetett álmát, egy bárki számára elérhető weboldal létrehozását, ami az elmúlt három évtized archív felvételeit gyűjti össze és teszi kereshetővé a fontosabb pillanatokat. Az archívum mostanra már elérhető és folyamatosan bővülni fog. 2023. március 22. 22:42 Műgyűjtők napja – különleges együttműködés kultúra Műgyűjtők napja – különleges együttműködés Péntek délután a Dubniczay-palota a szokásosnál is jobban megtelt, hiszen a németországi Soest városból egy különleges kiállítás érkezett, több mint 100 nemzetközi kortárs művészeti alkotással. 2023. január 20. 21:36 Száz nap múlva megkezdődik az Európa Kulturális Fővárosa év Veszprémben Európa Kulturális Fővárosa Száz nap múlva megkezdődik az Európa Kulturális Fővárosa év Veszprémben Ünnepélyes keretek között elindították a visszaszámlálást péntek délután Veszprémben: száz nap múlva, január 21-én rendezik meg az Európa Kulturális Fővárosa program nyitórendezvényét. 2022. október 14. 18:42 Az ország egyik leghosszabb futóköre épül meg a Jutasi lakótelepen Az ország egyik leghosszabb futóköre épül meg a Jutasi lakótelepen Várhatóan jövő nyár elejére elkészül az a 3,2 km-es rekortán futókör, ami a Jutasi lakótelep utcáin és parkjain át vezet majd keresztül. Korábban a lakótelepen végzett konzultáció során is előkelő helyen végzett, mint valós igény egy ilyen futókör megépítése, most pedig a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásából valósul meg. 2022. augusztus 31. 15:10
1 2
közélet
Navracsics Tibor: a kormány célja, hogy a Balaton egy jól élhető régió legyen A kormány azért dolgozik, hogy a Balaton egy jól élhető, magas életszínvonalat lehetővé tevő régió legyen - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a révfülöpi kulturális és turisztikai látogatóközpont átadóján. Mi lesz a kedvenc fesztiváljainkkal? A világban zajló folyamatok nem teremtenek kedvező környezetet a kultúrának. Mi lesz így a kedvenc fesztiváljainkkal? Vasárnaptól csütörtök éjfélig a másodfokú hőségriasztást rendeltek el Hétvégétől ismét tartós kánikulára kell számítani, ezért vasárnaptól csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos. Markovits Alíz lett az ACES magyarországi képviselője A VEB 2023 vezérigazgatóját kérte fel magyarországi képviseletére az európai sportvárosokat és sportrégiókat tömörítő ACES Europe szervezet. Elégedetten távozik Veszprémből az Európa Sportrégiója cím zsűrije Helyszíni szemlét tartott Veszprémben és térségében az Európa Sportrégiója címről döntő ACES Europe zsűrije. A tapasztalataikat csütörtökön, sajtótájékoztató keretében osztották meg az Acticityben. Újra keresztelőkápolna lesz a veszprémi Szent György-kápolna Visszanyeri eredeti funkcióját, újra liturgikus tér lesz a veszprémi Szent György-kápolna, ahol Szent Imre herceg szüzességi fogadalmát tette. A várnegyed legősibb emlékét hosszú várakozás után a július 19–20-i hétvégén a látogatók is megcsodálhatják – vezetett sétákon ugyanis bepillantást nyerhetünk a lassan végéhez közeledő megújítási folyamatba.   A balatoni turizmusnak is betett az időjárás Nem indult könnyen a turisztikai szezon a Balaton egyes területein, és a szélsőséges vihar sem segítette a folyamatot – nyilatkozta az Infórádiónak Somlyai Zoltán, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Jelentős fejlesztésekkel készült a V-Bike a 2025-ös nyári szezonra A Veszprémben 2023. július 1-jén útjára indított V-Bike közbringarendszer, Magyarország egyik első, kizárólag elektromos rásegítésű kerékpárokkal üzemelő rendszere, jelentős bővítésekkel vág neki a 2025-ös nyári szezonnak. Az indulás óta eltelt időszakban a rendszer folyamatosan fejlődött, és mára a város fenntartható közlekedésének egyik meghatározó pillérévé vált – írja honlapján a V-Bike. Sikeresen visszatért a Földre Kapu Tibor Leszállt az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula kedden Kalifornia partjainál. Ezúttal nem földet árulnak a Marson, hanem Marsot a Földön Eladó a Földön ismert legnagyobb, feltételezetten a Marsról származó ásványdarab - a kőzet New Yorkban a Sotheby’s aukciós ház közelgő árverésén lesz megvásárolható.
sport
Bronzérmesek a magyarok a nyíltvízi úszók csapatversenyében A Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összetételű magyar váltó bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók vasárnapi csapatversenyében. Ralikrossz-vb: jól kezdtek a magyarok Nyirádon A szabadedzéseket követő két előfutam után összesítésben három magyar versenyző is az első három között áll a ralikrossz Európa-bajnoki versenyhétvégén, amely a világbajnokság magyarországi állomásának keretében zajlik Nyirádon. Az olimpiai bajnok spanyolokkal találkozik az elődöntőben a magyar női vízilabda-válogatott Az olimpiai bajnok spanyol csapattal találkozik a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokság hétfői elődöntőjében. Az olaszok legyőzésével négy között a női vízilabda-válogatott A magyar női vízilabda-válogatott 12-9-re legyőzte az olasz csapatot a szingapúri világbajnokság szombati negyeddöntőjében. Betlehem érmekért jött Szingapúrba, Rasovszky előrelépett Még nem ért véget Betlehem Dávid küldetése a szingapúri világbajnokság, a nyíltvízi úszók 3 kilométeres kieséses sprintversenyében második magyar versenyző ugyanis további érmekre hajt a viadalon. Betlehem Dávid ezüstérmes a nyíltvízi úszók kieséses sprintversenyében Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók szombati 3 km-es kieséses sprintversenyében a szingapúri világbajnokságon. Rasovszky Kristóf a szám Európa-bajnokaként a hatodik helyen végzett. A címvédő Veszprém a fővárosban kezdi a futsal NB I új idényét A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém idegenben, a Magyar Futsal Akadémia ellen kezdi meg szereplését a férfi NB I 2025/26-os idényében – derült ki a pénteken elkészült sorsolásból, melyet a futsalhungary.hu szakportál tett közzé. „Amit ígértünk, azt mindig betartottuk!” – VEHIR.HU Futsal Veszprém A magyar bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém telt házas, sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankétot rendezett pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok dísztermében, amely során a klub vezetői, szakmai stábja és a csapatkapitány is hiánytalanul válaszolt a jelenlévők kérdéseire. A románok legyőzésével vb-negyeddöntős a férfi vízilabda-válogatott A magyar válogatott 15-11-re legyőzte a román csapatot a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának pénteki játéknapján, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Férfi kézilabda Európa-liga: a Melsungen is a Ferencváros csoportjába került Sipos Adrián, Bartucz László és Palasics Kristóf csapatát, a német MT Melsungent is megkapta a Ferencváros a férfi kézilabda Európa-liga első csoportkörének pénteki sorsolásán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.