Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

kultúra

Így szólt a Kézfogás Veszprémből az egész Kárpát-medencébe Így szólt a Kézfogás Veszprémből az egész Kárpát-medencébe Megmutatjuk, milyen volt, amikor több száz veszprémi óvodás és kisiskolás énekelte a Kézfogás című dalt pénteken a Zöld városban. 2023. június 3. 22:33 A Dalvölgy gálakoncertjétől zeng az ActiCity kultúra A Dalvölgy gálakoncertjétől zeng az ActiCity A nagyszabású, négynapos rendezvény szombati napján három órától az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ szabadtéri színpadán megkezdődött a gála, ahol több mint hatvan kórus, közel ezerháromszáz énekes gyűlt össze. 2023. június 3. 16:11 A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak Péntek délután hivatalosan is átadták az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program által támogatott, felújított Dózsavárosi Könyvtárat a nagyközönség számára. A régóta várt beruházásnak köszönhetően végre méltó színteret kaptak a városrész civil szervezetei. 2023. június 2. 21:56 Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke Péntek délelőtt a Zöld városban több száz veszprémi óvodás és kisiskolás énekelte Szarka Tamással, a Ghymes együttes énekesével a Kézfogás című dalt, ami a magyarság összetartozásáról szól. Ez volt az országos és határon túli kezdeményezés központi eseménye idén. 2023. június 2. 13:57 Szent Margit bátor sorsvállalása a mai ifjúságnak is példaértékű lehet Szent Margit bátor sorsvállalása a mai ifjúságnak is példaértékű lehet Különleges helyszínen, a Szent Margit romoknál tartja legújabb bemutatóját a Kabóca Bábszínház június 6-7-én. 2023. június 2. 15:15 Veszprémben lesz az Ünnepi könyvhét országos megnyitója kultúra Veszprémben lesz az Ünnepi könyvhét országos megnyitója Június 8. és 10. között, a Kossuth utcán rendezik meg Veszprémben a könyvhetet. 2023. május 31. 22:17 Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie, de egészségesnek igen! Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie, de egészségesnek igen! Sporttudomány az egészség és teljesítmény szolgálatában címmel tartották meg a XX. Országos Sporttudományi Kongresszust a Pannon Egyetemen. Az országos rendezvény három napon keresztül látja vendégül a szakma jeles képviselőit. 2023. május 31. 17:01 Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából Vérpezsdítő tánc, nagy szerelmi hódításokat bemutató operák – Sevilla érzéki arcát mutatta meg a veszprémieknek. 2023. május 30. 21:22 Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája Szilágyi Erzsébet Általános Iskola Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dupla előadás keretében rendezte meg hagyományos néptáncgáláját pénteken az Agórában. Az esemény hatalmas sikert aratott: a több mint kétszázötven táncos egyaránt telt ház előtt léphetett színpadra. 2023. május 30. 11:54 Egyszerre elegáns és fiatalos – elindult a MusiColours ifjúsági zenei fesztivál zene Egyszerre elegáns és fiatalos – elindult a MusiColours ifjúsági zenei fesztivál Tizenhárom országból közel ezer fiatal érkezett Veszprémbe, hogy bekapcsolódjanak a MusiColours Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál programjaiba. A fellépőkkel már vasárnap délután lehetett találkozni a város különböző színpadjain, a hivatalos megnyitót viszont csak este tartották az ActiCity-ben. Itt nem csupán a környezet és az új épület miatt elegáns, emelkedett a hangulat, a gyerekek és fiatalok bemutatták, hogy a zene iránti alázat és profizmus nem feltétlen az életkor függvénye. 2023. május 29. 11:07 Huszárok, tüzérek és haditengerészek is felvonultak a hősök napján Veszprémben Huszárok, tüzérek és haditengerészek is felvonultak a hősök napján Veszprémben Vasárnap délután a Vörösmarty téri I. világháborús emlékműnél tartották Veszprém Hősök napi ünnepségét. A megemlékezés előtt a Centenáriumi Hadtörténeti Egyesület szervezésében korabeli huszárok, tüzérek, de még haditengerészek is felvonultak a belvárosban. 2023. május 28. 22:49 Vonatfütty helyett hegedűszó a menetrend szerinti járaton zene Vonatfütty helyett hegedűszó a menetrend szerinti járaton A vasárnap induló Musicolours zenei fesztivál előfutáraként szombat délelőtt egy különleges vonat indult el Zircről Veszprém felé. Habár a MÁV menetrend szerinti szerelvényéről volt szó, mégis egy svájci fiatal kvartettnek köszönhetően a vonat zakatolása helyett a vonósok dallamai adták az utazás ütemét. 2023. május 28. 16:05 Udvardy György pünkösdkor: szeretnénk érteni, hogy mi történik Udvardy György pünkösdkor: szeretnénk érteni, hogy mi történik Pünkösd napját ünneplik vasárnap a keresztény egyházak. A húsvéti időszakot lezáró ünnepen a keresztények a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Dr. Udvardy György, veszprémi érsek a Szent Mihály székesegyházban tart misét, de videóüzenetében minden embernek üzent. 2023. május 28. 10:46 Láthatóvá vált az idő a kiállításon Láthatóvá vált az idő a kiállításon A két művész sokáig nem is tudott egymásról, és arról sem, hogy pont ugyanazt a dolgot csinálják egymással szemben. Csupán a Balaton választotta el őket. Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően viszont most összekapcsolódott Szalontai Ábel és Szabó Dezső fotóművészek munkássága. A Művészetek Házában péntek este két különböző, mégis egy kiállítás nyílt meg. 2023. május 27. 16:43
... 82 83 84 85 86 ...
közélet
Kemencét építettek a jutaspusztaiak A polgármester támogatásával és a helyiek társadalmi munkájával készült el, amit szombaton fel is avattak a városrészben. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett.
sport
A dunaszerdahelyi Élő Beatrix 11 gólt lőtt Élő Beatrix 11 góllal járult hozzá a már biztosan bajnok Dunaszerdahely 39-22-es győzelméhez a TJ Sokol Poruba otthonában a szlovák-cseh közös női kézilabda-bajnokság, a MOL Extraliga szombati játéknapján. Az Esztergom 11 gólos előnyben a magyar negyeddöntőben Az újonc Esztergom 36-25-re legyőzte a pályaválasztó Mosonmagyaróvárt a női kézilabda Európa Liga negyeddöntőjének szombati, első mérkőzésén, Győrben. Fedett pályás atlétikai vb: döntős a férfi 4x400 méteres váltó Országos csúccsal döntőbe jutott a Kovács Árpád, Wahl Zoltán, Steigerwald Ernő, Csahóczi Csanád összeállítású magyar 4x400 méteres váltó a lengyelországi Torunban zajló fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Magabiztos diadalt aratott az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK magabiztos, 102-73-as győzelmet aratott a Peka Bau-MEAFC Wolves ellen a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakaszának 24. fordulójában, szombaton a Vetési Albert Gimnáziumban. Női kézilabda BL: ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila hatodik 400 méteren Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte. A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Olaszországot A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.