Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Hol vagytok, örömlányok? / – álszemérmesek is olvashatják – Hiánypótló könyv jelent meg a közelmúltban egy veszprémi szerző, Hogya György tollából. A sokkötetes helytörténész-író olyan témát választott, aminőhöz nem könnyű hozzányúlni. A téma nem más, mint az örömlányok és a bordélyok világa. 2008. május 25. 12:50 Véget ért a Tánc fesztiválja / Bozsik Yvette és Szabó Réka társulata nyerték a zsűri fődíját Ladányi Andrea döbbenetes koreográfiájával véget ért az idei Tánc fesztiválja Veszprémben. A rendezők, Krámer György és Vándorfi László átadták a díjakat. Köszöntőjükben mindketten hangsúlyozták, nem a nehézségeken kell szomorkodni, hanem örülni az eredménynek. Fantasztikus öt nap áll mögöttünk, melyben a szakma krémje mutatkozott be legújabb produkcióival. 2008. május 25. 1:49 Szenvedély és fülsiketítő döbbenet / L.A. Dance Company – Aino és a szívek Ladányi Andrea nem hétköznapi alakja a kortárs táncművészetnek. Koreográfiái bármerre jár, nagy port kavarnak. De talán nem is a szórakoztatás a célja, megdöbbenteni akar, felrázni, és ehhez nem válogat az eszközökben. Addig feszíti a húrt, míg a leg szélsőségesebb érzéseket váltja ki közönségéből. Az Aino és a szívek velőt rázó. Egy hamar nem lehet elfelejteni. 2008. május 25. 1:39 Élő múlt, hagyományok, tradíciók a tánc nyelvén / Duna Táncműhely – Fosszíliák A Fosszíliák a múlt értékeit kelti életre. Olyan időket idéz a performance, mikor a nő még valóban Nő volt, s nőiességét sugározta minden mozdulatában. De a múltra és a hagyományokra utal a népies zene, a néptánc elemeit alkalmazó koreográfia. Mindez egy vibráló színpadon, tükrök között egy háromszög alapú térben. Az előadás már látványában is lenyűgöző. 2008. május 25. 0:34 A tánc fesztiválja 2008: Andalító bárzene a Tánc fesztiválján A Tánc fesztiválja, nem csak tánc- hanem összművészeti fesztivál. A kísérő programok között számos koncertet is hallhatott a közönség. A budapesti Beat Caffe andalító bárzenéje nagy sikert aratott. A fiatal csapat még alig egy éves, bossa-nova elemekkel tarkított jazz zenét játszanak. Már a pikáns dalszövegekre is felkapja az ember a fejét. Szókimondó csapat, egy nagyszerű hangú énekesnővel. Vándorfi László a Vehírnek elmondta, hogy Fekete Boglárka a jövő évadban két előadásban is szerepel majd a Pannon Várszínházban. 2008. május 25. 0:00 A tánc fesztiválja 2008: Véget ért a Tánc fesztiválja / Bozsik Yvette és Szabó Réka társulata nyerték a zsűri fődíját Ladányi Andrea döbbenetes koreográfiájával véget ért az idei Tánc fesztiválja Veszprémben. A rendezők, Krámer György és Vándorfi László átadták a díjakat. Köszöntőjükben mindketten hangsúlyozták, nem a nehézségeken kell szomorkodni, hanem örülni az eredménynek. Fantasztikus öt nap áll mögöttünk, melyben a szakma krémje mutatkozott be legújabb produkcióival. 2008. május 24. 22:46 A tánc fesztiválja 2008: A zsűri táncos lelke / A klasszikus balettől a modern táncokig – interjú Pongor Ildikóval Pongor Ildikó a kezdetektől fogva zsűritag a veszprémi Tánc fesztiválján. Azt mondja idén is nagyon szép a felhozatal, bár van, aki ez alkalommal csalódást okozott. A zsűri minden előadás után megvitatja, hogy mit látott, így próbálják közös nevezőre hozni a véleményüket. Pongor Ildikó a klasszikus balett egyik hazai legnagyobb alakja. Művészi munkáját Liszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész és Kossuth-díjjal is kitüntették. A művésznő szinte az egész világot végigtáncolta. Ideje nagy részét a Magyar Állami Operaházban tölti, ahol magántáncos és örökös tag. 2008. május 24. 16:49 A tánc fesztiválja 2008: Tünet Együttes – Buddha szomorú (Avagy ne mássz fel, mert leesel) Szabó Réka Társulatának előadása a próza és a tánc mesteri elegye. Lázár Ervin novellája alapján elgondolkoztató, műfajában és látványában is egyedi új mű született. A Buddha szomorú egy nagy utazás önmagunkba, kérdések, amiket olyan félszegen teszünk fel magunknak, szembesülés a magunkról alkotott saját és mások véleményével. 2008. május 24. 13:08 A tánc fesztiválja 2008: Mi rejlik a tudat alatt? / Szegedi Kortárs Balett: Tudattalan Az idén 20 éves Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója a legősibb emberi erőket kutatja. Azt az ösztönt, ami a tudatunk alatt irányít bennünket. Lehet ezt egyáltalán irányítani? Létezik szabad akarat? Vagy egyes tetteink után úgy térünk magunkhoz, mint egy részeg tivornya után? Két koreográfus más időbe, és más közegbe kalauzolja a közönséget, a történet valahol mégis ugyan az. 2008. május 24. 11:46 A tánc fesztiválja 2008: Monotánc a Tűztorony udvarán / Frenák Pál: Mennono Frenák Pál a tánc nyelvén igazi monodrámát, vagyis egy monotáncot alkotott. Várnagy Kristóf pedig elmeríti nézőit a nagy kékségben. Ez a kék egyszerre vonz és taszít, ellök a hűvössége, vonz a mélysége. A Mennono sokkal inkább egy mozgássor, mozdulatok egymás utánja mint tánc, mely egyszerre él a táncművészet és a képzőművészet adta lehetőségekkel. 2008. május 24. 9:37 Viva la Musica 2008. május 23. 15:57 Borünnep Szigligeten 2008. május 23. 8:12 A tánc fesztiválja 2008: Tranzdanz – MAGENTA A Magenta két egymástól teljesen eltérő, végletes tánc műfajt állít egymás mellé, a népi, illetve a kortárs zenét és táncot. Kovács Gerzson Péter folyamatosan változó, idén 20 éves társulata valami egészen újat hoz létre – a mozgásművészet forradalmát. 2008. május 23. 1:21 A tánc fesztiválja 2008: Bozsik Yvette: Lélektánc / Különbözőségünkben is egyenértékűek vagyunk Bozsik Yvette lélegzetelállító, bénító erővel ható produkciót hozott az idei Tánc fesztiváljára. A Lélektánc provokatívan ábrázolja sérültek és egészséges emberek kapcsolatát. Feladja a leckét a társadalomnak, hogyan is kellene kinéznie az egységnek, melyben nincs másság, mert különbözőségeinkben is egyformák, egyenértékűek vagyunk. Persze puffogtatjuk nap, mint nap az elfogadás közhelyeit, de valóban létezik ilyen szinten integrálás, együttélés? Ezt a kérdést ma este bizonyára mindenki feltette magában, aki a VMK színháztermében látta az előadást. 2008. május 23. 0:39
... 477 478 479 480 481 ...
közélet
A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! Az autópályák átvételéről és a megyék státuszáról is beszélt Magyar Péter országjárásnak pécsi állomásán Az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részének elengedéséről, a megyék a korszerű közigazgatásban betöltött szerepéről és egy lehetséges békemenet megszervezéséről is beszélt a miniszterelnök országjárásának szombati, pécsi állomásán. Magyar Péter az eseményen Mészáros Lőrincet is megszólította: arra figyelmeztette a vállalkozót, ne merészeljék akadályozni az autópályák és az azokat fenntartó gépek és emberek átvételét. Így köszöntötték az őszt a veszprémi borkedvelők Decemberben jubilál a Veszprémi Borszalon, amikor már a tizedik alkalommal hirdetik meg a térség egyik legkedveltebb borkulturális eseményét. Előtte viszont pénteken sikeresen lezajlott az idénnyitó, "őszköszöntő" borszalon a Dubniczay-palotában, aminek mutatjuk legjobb pillanatait. Ilyen, amikor Veszprém iskolásai egyszerre mozdulnak meg Legyen szó precíz mozdulatokról, komoly fizikai erőt igénylő feladatokról, ügyességről, egyensúly-, vagy labdaérzékről, az idei Sportágválasztón nem volt olyan gyerek, aki ne találta volna meg azt a sportot, amiben valóban sikerélményei lehetnek. Mutatjuk a pénteki mozgalmas nap legjobb pillanatait. Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet a kormány tervezett összeférhetetlenségi szabályozása Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet az az összeférhetetlenségi jogszabály, amelyet a miniszterelnök bejelentése szerint a sportban vezet be a kormány. 'A falak már nem hallgatnak' – Magyar Emlékpont lett a veszprémi Várbörtön Újabb országos jelentőségű elismerést kapott a veszprémi Várbörtön. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság Magyar Emlékponttá nyilvánította az egykori büntetés-végrehajtási intézetet, az ezt jelző emléktáblát pénteken avatták fel a Várbörtön Látogatóközpontban. Az ünnepségen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója, Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Muraközy Péter alpolgármester idézte fel, miért jóval több ez az épület egy régi börtönnél. Országos borpremier a Veszprémi Borszalonon Most pénteken újabb fejezetéhez érkezik a Veszprémi Borszalon A veszprémi Vár szívében, a Dubniczay-palotában megrendezett Őszköszöntő sétálókóstoló ezúttal egy igazi különlegességgel várja a borbarátokat Magyarországon itt debütálnak a legendás toszkán birtok, a Tenuta San Guido legújabb évjáratai. Franciaországban hagytak nyolc diákot egy iskolai kirándulás után Nyolc szlovákiai magyar gimnazista az iskolai kiránduláson rosszul viselkedett és Franciaországban hagyták őket, a többiek pedig hazautaztak. Kinizsi vára a zsebünkben A Magyar Nemzeti Bank népszerű, hazai erődítményeket bemutató sorozatának legújabb, kilencedik elemeként a nagyvázsonyi vár került fel az újonnan vert pénzérmékre.
sport
Bárány Donátot is meghívta Rossi Marco Rossi szövetségi kapitány vasárnap meghívta a Nemzetek Ligájára készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe Bárány Donátot. Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Rennes-ben Hanusz Egon három góllal és kilenc gólpasszal járult hozzá a Cesson-Rennes 29-28-as hazai győzelméhez a Pays d'Aix Université Club ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Fordított a Tatabánya, pont nélkül maradt a VSC Veszprém Hiába szerzett vezetést a VSC Veszprém az OPUS TIGÁZ Tatabánya ellen, a vendégek a hajrához közeledve négy perc alatt megfordították a mérkőzést. Lencsés Domonkos találatára Gaszner Roland és Szegleti Gergely válaszolt, így a Tatabánya 2–1-es győzelemmel távozott a Városi Stadionból a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjának 8. fordulójában. Legyőzte az üzbégeket a magyar férfi futsalválogatott Az októberi világbajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi futsalválogatott 5-2-re legyőzte szombaton Üzbegisztánt a budaörsi tesztmérkőzésen. A veszprémi Kovács Máté is gólt szerzett a találkozón. Ilyen, amikor Veszprém iskolásai egyszerre mozdulnak meg Legyen szó precíz mozdulatokról, komoly fizikai erőt igénylő feladatokról, ügyességről, egyensúly-, vagy labdaérzékről, az idei Sportágválasztón nem volt olyan gyerek, aki ne találta volna meg azt a sportot, amiben valóban sikerélményei lehetnek. Mutatjuk a pénteki mozgalmas nap legjobb pillanatait. Kós Hubert és szupersztár társai októberben együtt versenyeznek Szupersztárok, köztük Kós Hubert is indul októberben a Virginia Egyetem által szervezett rövidpályás úszóversenyen. Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában Leimeter Csaba hét gólja ellenére az újonc Balingen-Weilstetten hazai pályán 29-28-ra kikapott a TVB Stuttgarttól a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. A német után a magyar fővárosban nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém 42–26-ra nyert a Ferencváros vendégeként az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Premier League: Farkas Erik is profi szerződést kötött a Liverpoollal A 17 esztendős Farkas Erikkel profi szerződést kötött az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC, mindezt három nappal azt követően, hogy két évvel idősebb testvérével, Patrikkal is hasonló megállapodás született.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.