Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Táncos lábak fesztiválja Füreden / – V. Sirály Táncfesztivál Balatonfüred 2008. június 19-22. –

2008. június 24. 11:03 // Forrás: Balogh Erzsébet művészeti vezető
A négynapos rendezvény első két napján a Kisfaludy Színpadon (az ország egész területéről érkező) 42 csoport ötszáznál is több résztvevője mutatta be versenyprogramját a társadalmi zsűri előtt. A közönség szavazatai alapján két közönségdíjat is átadtak (közönségdíjak 19-én, csütörtökön: Jonatán Táncegyesület Nyíregyháza, Hullámok című koreográfia, mv.: Babka Beáta; 20-án, pénteken: Bárdos Lajos Művészeti Iskola, Tiszaföldvár Keringő fényében című koreográfia, mv.: Szarvas Katalin).
A gálaműsort szombaton, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban rendezték meg. Az eső részben táncjáték és bemutató számokat láthatott a közönség, majd a társadalmi zsűri által kiválasztott legkiemelkedőbb 25 műsorszám következett, amelyekből a díjazott produkciók kerültek ki. Baán Beáta, a Városi Művelődési Központ igazgatónője színpadra szólította valamennyi csoport művészeti vezetőjét, majd dr. Bóka István országgyűlési képviselő, Balatonfüred polgármestere minden résztvevő csoportnak emléklapot adott át.

Közönségdíj 21-én, szombaton: Dance Dimensions Modern Táncművészeti Egyesület, Budapest, Finálé című produkciója mv.: Gellén Anna.

Gyermek-junior korcsoportban: RE-flex Moderntánc Stúdió Nyíregyháza Társasjátékok című koreográfia, mv.: Rácz Erika; Fonti 5 tánccsoport Pécs, Szirombontás című koreográfia mv.: Fontányi Gréta; Jonatán Táncegyesület Nyíregyháza, Tell Vilmos nyitány című koreográfia, mv.: Babka Beáta.


Ifjúsági-felnőtt korcsoportban: Fonti 5 tánccsoport Pécs, Tabula Rasa című koreográfiája mv.: Fontányi Gréta; Óbuda Mozgásművészeti Stúdió Budapest, Tűnő idő című koreográfia, mv.; Pers Júlia; Ritmodarnce SE Golden Five csoportja Budaörs, Show Time című koreográfia, mv.: Bozsó Viktória és Mészáros Csaba.


Különdíjak:

Gombor József festőművész alkotását nyerte: Hammido Alapfokú Művészet Oktatási Intézmény Szeged, mv.: Kékes Szabó Marietta. Az Annagora Aqua és Welness Park felajánlását nyerte: Angyali Rózsák majorette csoport, Tiszavasvári, mv.: Schmidtné Horváth Zsuzsa. FAWA Sport Centrum Budapest, mv.: Göllei Zsuzsa.

A balatonfüredi Hotel Silver Resort**** felajánlását nyerte: Fonti 5 tánccsoport, Princhaus Bianka szólista Pécs, Hangszerem című koreográfiája, mv.: Fontányi Gréta.

Balatonfüred Város Önkormányzatának díját nyerte: Dance Dimensions Modern Táncművészeti Egyesület (Budapest), Don Quijote című produkciója, mv.: Gellén Anna.

A Városi Művelődési Központ ajándékát az ötödik alkalommal a fesztiválon résztvevő táncpedagógusok részére, a szervezők nevében Balogh Erzsébet adta át: Szarvas Katalin (Bárdos Lajos Művészeti Iskola Mezőtúr és Tiszaföldvár), Kékes Szabó Marietta (Hammido Alapfokú Művészet Oktatási Intézmény Szeged), (Gellén Anna Dance Dimensions Modern Táncművészeti Egyesület Budapest).

Vasárnap este a Füred Kemping színpadán adtak látványos műsort a fesztivál résztvevői, majd össztánccal búcsúztatták a nagysikerű rendezvényt.

Balatonfüredi fellépők voltak:

Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara, karnagy Csincsi Ferenc, BERMAZSI csoport mv.: Balogh Erzsébet, Talabér néptánccsoport mv.: Petneházi Lászlóné, Eötvös L. Ált. Isk. Történelmi társastánc csoportja mv.: Szűcsné Sallai Margit, X-Tacy tánccsoport mv.: Babári Krisztina.

Zatkalik András
további cikkek
SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában kultúra SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában A Művészetek Háza Veszprém szervezésében február 8-án megnyílt Zachar István képzőművész SzocMODern című kiállítása a Csikász Galériában. ma 11:30 „Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” közélet „Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” A Veszprémi Érseki Főiskolán közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítést szerveztek. A Szabadító című dokumentumfilm rávilágít, a bűnözés és a drogok világából van kiút. tegnap 18:14 Miért olyan jók az osztrákok borászatban? bor Miért olyan jók az osztrákok borászatban? Elcsépelt közhelynek tűnik, mégis van igazságtartalma, hogy a magyar borok világhíresek… Magyarországon. Ezzel szemben a sógorok pincészeteiben készült borok a világ szinte bármelyik szegletében felbukkannak elegánsabbnál elegánsabb éttermekben és borbárokban. Csütörtök este a veszprémi Wine&Vinyl hagyományos borklubjában Ausztria borai kerültek terítékre, ráadásul az egyik legilletékesebb személy tolmácsolásában. A Zöld veltelini és a Rajnai rizling társaságában pedig kiderült, mit lenne érdemes ellesni egykori monarchiabeli társunktól. tegnap 12:21 Nem volt közömbös a csend kultúra Nem volt közömbös a csend Február harmadikán a veszprémi Hangvillában Cseh Tamás emlékesttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. A Csönded vagyok című teltházas este végén álló tapssal fejezte ki háláját a közönség. Véleménycikk és köszönetnyilvánítás a tizenkettedik sorból. 2025. február 7. 11:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.