Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

A répa-dog az év strandétele gasztronómia A répa-dog az év strandétele A Balatoni Kör hetedik alkalommal kereste idén az év strandételét. A hét döntős közül öten vegetáriánus harapnivalóval készültek, ami jelzi: a minőségi vendéglátósok ma már túlléptek a rántott sajton és rántott gombafejeken. 2021. augusztus 5. 12:00 Korlátozások nélkül ünnepelhetünk augusztus 20-án Korlátozások nélkül ünnepelhetünk augusztus 20-án Korlátozások nélkül lesznek látogathatók az augusztus 20-ai állami és önkormányzati rendezvények, de további két alkalommal is felfüggeszti a kormány a veszélyhelyzet alatti védelmi intézkedéseket. 2021. augusztus 4. 14:18 2021-ben a NAPRAFORGÓ lett Magyarország Tortája 2021-ben a NAPRAFORGÓ lett Magyarország Tortája Fodor Sándor budapesti cukrász kreációja, a „NAPRAFORGÓ” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt és az „Egy a Természettel” versenyt is Füredi Krisztián cukrászmester nyerte a „Beszterce rózsája” és a „Nimród” fantázianevű alkotásokkal. 2021. augusztus 4. 13:05 Valóban a körforgalmak városa Veszprém? közlekedés Valóban a körforgalmak városa Veszprém? Mielőtt elolvasnák a cikket, tippeljenek, vajon hány körforgalom van Veszprémben? A végén eláruljuk a pontos számot, de előtte még mutatunk érdekes, sokszor meghökkentő megoldásokat a nagyvilágból. 2021. augusztus 4. 4:00 Közügyektől való eltiltás. Mit jelent pontosan? kék fény Közügyektől való eltiltás. Mit jelent pontosan? A bűnügyi hírek közt gyakran szerepel a közügyektől való eltiltás fogalma. Mit tehet és mit nem, akit eltiltanak a közügyektől? A főügyészség megyei statisztikákkal válaszol. 2021. augusztus 3. 2:00 Mégis elindulhat az előválasztáson Katanics Sándor Katanics Sándor Mégis elindulhat az előválasztáson Katanics Sándor A DK helyi politikusa közösségi oldalán jelentette be, hogy ugyan nem a DK színeiben, de várhatóan el tud indulni az ellenzéki előválasztáson ősszel. 2021. augusztus 2. 13:53 Kerítésbe szorult kutyát mentettek a fűzfői tűzoltók Balatonalmádiban Hétvezér Kerítésbe szorult kutyát mentettek a fűzfői tűzoltók Balatonalmádiban Kollégánk szerkesztés közben lett figyelmes a síró kutyára, tárcsázta a 112-t. 2021. augusztus 2. 13:53 Rétvári: megkezdődik a tankönyvek kiszállítása az iskolákba oktatás Rétvári: megkezdődik a tankönyvek kiszállítása az iskolákba Hétfőn megkezdődik az ingyenes tankönyvek kiszállítása az iskolákba; a kormány a kiadványok ingyenességével 13 milliárd forintnyi kiadást vesz le a magyar családok válláról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Pest megyei Üllőn. 2021. augusztus 2. 9:56 A közösségek ünnepe volt a szombati nap a térségben A közösségek ünnepe volt a szombati nap a térségben Több környező településen is most szombaton tartották meg a hagyományos falunapokat, amelyeket tavaly a járvány miatt nem lehetett megszervezni. A kulturális programok mellett a helyi értékek megőrzése és bemutatása volt az egyik kulcsmomentum. 2021. augusztus 1. 11:10 Állati jó családi napot tartottak a Balatoni Élményparkban állatvédelem Állati jó családi napot tartottak a Balatoni Élményparkban Nem csak szórakozási lehetőségek, hanem az állatvédelem fontosságát kiemelendő programokkal is készültek a Balatoni Élményparkban szombaton. 2021. július 31. 15:19 Boróka királyné és Habakuk király megnyitójával indult el pénteken a 28. Kabóciádé Kabóca Bábszínház Boróka királyné és Habakuk király megnyitójával indult el pénteken a 28. Kabóciádé A Kabóca Bábszínház fesztiválja vasárnap estig várja az érdeklődőket a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren. 2021. július 30. 23:11 Veszprémi július: látótávolságban a nyári fesztiválok, Tokióba induló sportolók hírösszefoglaló Veszprémi július: látótávolságban a nyári fesztiválok, Tokióba induló sportolók Júliusi hírösszefoglalónk következik Veszprémből. 2021. augusztus 2. 18:34 A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni? A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni? Együtt örülnek velünk, amikor boldogság ér bennünket, s támaszt nyújtanak, amikor úgy tűnik, minden összedől. Szerencsés esetben egy életen át játszanak velünk, mint Kosztolányi versében, s az elvesztésük néha jobban fáj, mint a szerelmünkben csalódni. A barátság az egyik legnagyobb áldás az életünkben, a barátság világnapján pedig annak természetéről és alakulásáról beszélgettünk Kungli Dóra pszichológussal. 2021. július 30. 12:13 Veszprém megyében is gyűjtik a búzaadományokat Veszprém megyében is gyűjtik a búzaadományokat Veszprém megyében tavaly 185 gazdálkodó 14 tonna búzát ajánlott fel a rászorulóknak. A Magyarok Kenyere program idei búzagyűjtő napját Tésen tartották csütörtök délelőtt. 2021. július 29. 12:58
... 346 347 348 349 350 ...
sport
Női vízilabda Eb: Büntetőpárbaj után döntőben a magyarok! A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot. Tour de Hongrie: Veszprémben zárul az idei verseny! Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg. Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén. Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban Kós Hubert és Pádár Nikolett is nyert egy-egy számot a texasi Austinban rendezett Sterkel Classic elnevezésű úszóversenyen. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Geddes visszatért, majd másfél hónap után távozott Távozik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzői posztjáról Alex Geddes – közölte a klub kedden a veszpremkosar.hu felületén. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46.
kézilabda
Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Férfi kézilabda Eb: a Szeged jobbszélsője bekerült az álomcsapatba A horvát Mario Sostaric, a Szeged jobbszélsője bekerült a férfi kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába. Férfi kézilabda vb-selejtező: Szerbiával vagy Litvániával találkoznak a magyarok Szerbiával vagy Litvániával találkozik a magyar férfi kézilabda-válogatott a jövő évi olimpiai kvalifikációs világbajnokság májusi selejtezőjében. Férfi kézilabda Eb: dán-német döntő lesz Németország után az olimpiai és világbajnok Dánia jutott döntőbe a férfi kézilabda Európa-bajnokságon, mivel 31-28-ra legyőzte Izlandot a második elődöntőben, pénteken Herningben. Szerb irányítót szerződtetett a Veszprém kézilabdacsapata A magyar bajnoki címvédő One Veszprém HC hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a szerb Vojvodina 22 éves irányítóját, Stefan Dodicsot.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.