Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
13°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
13°C

Felülvizsgálják az idősügyi koncepciót

2021. október 29. 12:23
Ismét ülésezett a városházán az Idősügyi tanács, ahol a legfontosabb feladatok közt a város koncepciójának felülvizsgálata szerepelt, amely kifejezetten az idős emberek ügyeivel, lehetőségeivel és támogatásával foglalkozik.

Az Idősügyi tanács hagyományosan kétszer ülésezik egy évben, egyszer az év elején a költségvetés elfogadásakor, valamint ősszel. Csütörtök délután a városházán találkoztak a tanács vezetői, a nyugdíjas klubok delegáltjai, valamint a városi intézmények vezetői, az idősellátásban résztvevő szervek, illetve önkormányzati képviselők és az idősüggyel foglalkozó önkormányzati dolgozók.

A tanácskozást Hegedűs Barbara, alpolgármester, az Idősügyi tanács elnöke, valamint Török Lajos, a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke vezették, amelyen a felmerülő ötletek és javaslatok mellett az egyik legfontosabb pont a város idősügyi koncepciójának felülvizsgálata volt.

Hegedűs Barbara, alpolgármester és Csík Richárd, önkormányzati képviselőHegedűs Barbara, alpolgármester és Csík Richárd, önkormányzati képviselő

A megjelentek egyet értettek abban, hogy a most érvényben lévő koncepciót, amit még 2012-ben fogadták el, így közel 10 év után már esedékes, hogy felülvizsgálják, a mostani állapothoz és kibővült lehetőségekhez igazítsák.

Hegedűs Barbara két fontos irányelvet fogalmazott meg, amely alapján elindulnak az új ötletek beépítésével a koncepcióba. Ezek alapján kidolgozzák, hogy hogyan lehetne még hatékonyabban támogatni az aktív, a városi közéletben és kulturális eseményeken folyamatosan részt vevő nyugdíjasokat, valamint másik pillérként azokat az időseket sem hagyják ki, akik már kevésbé tudják ellátni magukat és különböző segítségre szorulnak a mindennapokban.

Az alpolgármestertől megtudtuk, a tervek szerint 2022-ben fogják elfogadni az új koncepciót, ami 5 évre, azaz 2027-ig tartalmaz majd programpontokat.

vehir.hu
további cikkek
Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Kihívások Napja Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. ma 11:22 Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio közélet Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. ma 10:58 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. ma 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.