Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

városfejlesztés

Elkészült és újra járható a Szent István utca útfelújítás Elkészült és újra járható a Szent István utca Befejeződtek a munkálatok a Szent István utcában, szombattól már korlátozások nélkül közlekedhet rajta bárki. A fél évig tartó munka során az útburkolat felújítása mellett megoldották a csapadékvíz elvezetését is, a járda térkőburkolatot kapott, a régi közvilágítást pedig modern LED-égők biztosítják ezentúl. 2024. október 5. 15:22 Szóbeszéd helyett a tények a Szabadság tér átalakításáról Millenniumi emlékmű Szóbeszéd helyett a tények a Szabadság tér átalakításáról Javában dolgoznak a munkagépek a Szabadság tér átalakításán, ahol már elhelyezték a millenniumi emlékművet, nem kis vita után. A veszprémi közbeszédben viszont több egymásnak ellentmondó hír is kering arról, hogy pontosan hogyan is fog kinézni a tér az átalakítás után, valamint, hogy mennyi közpénzt emésztett fel a szoboráthelyezés és a térfelújítás. Utánajártunk ezeknek a számoknak, a képlet pedig csupán annyira bonyolult, mint egy Exel-tábla, amin két oszlop van. 2024. október 1. 11:23 A sikeres városok kulcsa már Veszprémben van A sikeres városok kulcsa már Veszprémben van Újabb országos elismeréssel gazdagodott Veszprém, ezúttal a Sikeres Városok Kulcsa-díj került a Királynék városába. 2024. szeptember 23. 15:35 Helyzetjelentés a Dózsavárosból Helyzetjelentés a Dózsavárosból Hegedűs Barbarát, Veszprém alpolgármesterét és a Dózsaváros, valamint Jutaspuszta és Csererdő önkormányzati képviselőjét fogadóórája után értük el, aki a jelenleg is zajló beruházások mellett a jövőben fejlesztésekről is beszélt, külön kitérve a Szent István utcában zajló felújítás végére is. 2024. szeptember 3. 19:45 Háromszáz millió forintból újult meg a Városi Stadion sportcsarnoka városfejlesztés Háromszáz millió forintból újult meg a Városi Stadion sportcsarnoka A városvezetőség és a Veszprém Pannon SE (VPSE) összefogásával, sikeres együttműködésének köszönhetően pályázat útján a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) háromszáz millió forintot biztosított a Városi Stadionban található sportcsarnok felújítására, amelynek első szakasza lezárult. 2024. március 6. 13:12 Költségvetés 2024 - az idei esztendő a veszprémiek éve lesz költségvetés Költségvetés 2024 - az idei esztendő a veszprémiek éve lesz „2024 a veszprémiek éve lesz” – hangzott el Porga Gyula polgármestertől hétfő este, amikor az ActiCity-ben bemutatta Veszprém idei költségvetésének sarokpontjait. A büdzsé 43,5 milliárd forintról szól, aminek egyharmada fejlesztésekre fog menni, valamint elindítanak több olyan programot és támogatási rendszert, amelyeket kifejezetten csak a veszprémiek vehetnek majd igénybe. Az idei költségvetés viszont nem csak 2024-ről szól, a polgármesternek ennél hosszabb távú tervei vannak. 2024. február 6. 0:49 Időugrások Veszprémben Időugrások Veszprémben A Google utcakép funkciójának segítségével készített időgépet egy fiatal videós, amiben pár perc alatt egy évtizedet ugrálhatunk az időben Veszprémben. 2023. december 21. 14:48 Befejeződött a József Attila utca felújítása, jövőre pedig több másik helyszínen folytatódik a munka útfelújítás Befejeződött a József Attila utca felújítása, jövőre pedig több másik helyszínen folytatódik a munka Befejeződött a József Attila utca felújítása, de a városban nem állnak meg az útrekonstrukciós munkák, jövőre további helyszíneken folytatják. 2023. december 18. 11:29 Kiderült, hogy milyen parkot álmodtak maguknak a Csermák és Csikász lakói közösségi tervezés Kiderült, hogy milyen parkot álmodtak maguknak a Csermák és Csikász lakói Néhány hónap alatt egy olyan koncepciót sikerült letenni az asztalra, ami egyszerre figyel a hagyományos stílusjegyekre, a környezeti adottságokra, mellette pedig a mai kor igényeire szabva alakítaná át az Egyetemvárosban a Csikász és Csermák utcák közötti parkot. A közösségi tervezés módszertana itt is jól vizsgázott, a tervek megvalósítása pedig akár már jövőre elindulhat. 2023. december 13. 15:53 Okos parkolási rendszer segíti Veszprémben az autósokat parkolás Okos parkolási rendszer segíti Veszprémben az autósokat Már bontogatja szárnyait az az új rendszer, ami hamarosan lényegesen megkönnyíti a belvárosi parkolást Veszprémben. Ráadásul nem csak a parkolóhelykeresés kálváriáját csökkenti majd, hanem a környezetszennyezés elleni törekvésekben is nagy előrelépés lesz. A parkolásirányítási rendszernek már az élespróbája zajlik, eközben néztük át a működését az üzemeltető VKSZ Zrt. szakembereivel. 2023. november 23. 21:10 További tizenhat helyszínen lesznek út- és járdafejlesztések Veszprémben További tizenhat helyszínen lesznek út- és járdafejlesztések Veszprémben Elsősorban a lakossági igényekre reagálva döntött a város, hogy saját forrásból hol folytatja az útfelújításokat. A képviselők és az alpolgármester azt ígérték, hogy jövő év május közepéig elkészülnek ezek. 2023. november 15. 12:12 Eltűnt a furcsa installáció a Dimitrovról, hogy felújítva visszatérjen Eltűnt a furcsa installáció a Dimitrovról, hogy felújítva visszatérjen A hét közepén egyszer csak eltűnt a Dimitrov homlokzatáról a jól ismert térplasztika, de csak azért, hogy hamarosan felújítva térjen vissza, közölte az épület átalakítását menedzselő Veszprém 2030 Kft. 2023. október 29. 8:35 Új utakon a Dózsavárosban Dózsaváros Új utakon a Dózsavárosban Ismét ülésezett a Dózsavárosi tanács, ahol több megvalósult, befejezett és tervezett útfejlesztés is téma volt. A Martinovics tér befejeződött, felkészül a Veszprémvölgyi utca. 2023. október 7. 12:24 Elkészült az új veszprémi vasútállomás, a város kapuja Elkészült az új veszprémi vasútállomás, a város kapuja Véget ért a felújítás, immáron Európa kulturális fővárosához méltó vasútállomásra érkeznek azok, akik a kötöttpályás közlekedést választják. Sőt, bizonyos adottságaiban országosan is egyedülálló lett a veszprémi állomás. 2023. október 5. 13:04
1 2 3 4 5 ...
közélet
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. Ovádi Péter: Új szakaszba lépett a veszprémi mentőállomás ügye Három év előkészítő munka után a megvalósítás irányába mozdult el Veszprém új mentőállomásának projektje – számolt be róla közösségi oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselő. Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára.
sport
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.