újságírás

Manapság úri dolga van egy újságírónak: laptop, okostelefon, autó, internet segíti a munkáját. Ezzel szemben néhány évtizeddel ezelőtt írógépen flekkpapírra írták a cikkeket, gyalog járták a várost, autóbusszal a vidéket, vezetékes telefont használhattak ugyan a szerkesztőségben, de akit hívni szerettek volna, annak sok esetben nem volt készüléke.

Amióta van újságírás, azóta léteznek sajtóhibák, és ez mindig így lesz, mert a kettő együtt jár, mint napsütés idején a test és az árnyéka.

Egy érdekes történet a rendszerváltáskori újságírás kulisszái mögül Darcsi István tollából.

Balla Emőke, a Napló főszerkesztője volt az Arcok, képek, utak beszélgetős sorozat legutóbbi vendége, akivel a szokott helyen, a Papírkutya kultúrbisztróban beszélgetett Sótonyi Mónika, a Királynék földjén csapatának tagja. Némileg a Magyar Sajtó Napjához is kapcsolódó beszélgetésen szóba került az újságírás helyzete, kitérve arra, hogy nőként hogyan lehet érvényesülni ebben a folyamatosan változó hivatásban. Terítékre kerültek sikerek, kudarcok és összességében egy több, mint három évtizedes karrier. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a teljes beszélgetést.

Darcsi István írása egy igaz történetről, ami még az újságírás egy korábbi korszakában történt meg. Gyilkosság, nyomozás és egy óriási fake news, amikor még nem is ismerte senki ezt a fogalmat.

Átadták a Szabad Sajtó díjat a frissen felújított Ruttner-házban. Az önkormányzati elismerést lapunk főszerkesztője, Hajas Bálint vehette át.

A magyar sajtó napjának ünnepe előtt röviddel álljon itt egy tanulságos és valós történet a média és az újságírók igazi erejéről!

Annak idején volt egy értékes jegyzetfüzetünk és egy magán telefonkönyvünk, jó esetben egy üzembiztos autónk is. Az internetet és a mobiltelefont álmainkban sem ismertük. De volt valami, ami azóta igencsak megkopott: és ez az újságírók iránti bizalom. Ez segített át a technikai hiányosságokon, bár olykor igencsak groteszk helyzeteket kellett átélniük a rendszerváltás krónikásainak.