Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C

Ovádi Péter

Focipályával a gazdaság vérkeringéséért közélet Focipályával a gazdaság vérkeringéséért Kedden kora este ünnepélyes körülmények között avattak fel egy műfüves focipályát a Jendrassik-Venesz Szakközépiskolában. Nagyon jó hír, hogy a harmincmilliós beruházásból mindösszesen hárommillió forintot kellett biztosítania városunknak. A fennmaradt összeget, huszonhétmillió forintot ugyanis a Magyar Labdarúgó-szövetség állta. 2020. augusztus 4. 20:11 A szélmalmok árnyékában futottak A szélmalmok árnyékában futottak Harmadik alkalommal rendezték meg Tésen Don Quijote Run elnevezésű jótékonysági futóversenyt vasárnap délelőtt. A Bakony legmagasabb pontján lévő településen különböző távokat, különböző tájakon teljesítették a résztvevők. 2020. augusztus 4. 4:05 Magyar Falu Program keretében újult meg a dudari művelődési ház Magyar Falu Program Magyar Falu Program keretében újult meg a dudari művelődési ház Újabb kistelepülés nyert el támogatást a Magyar Falu Programból, amelynek keretében legutóbb a dudari Bencze László Művelődési Házat újították fel. 2020. augusztus 3. 4:30 Egyre népszerűbb az örökbefogadás az állatkertben Veszprémi Állatkert Egyre népszerűbb az örökbefogadás az állatkertben Legutóbb az oroszlánok kaptak örökbefogadót Ovádi Péter országgyűlési képviselő személyében, de rajta kívül is már több mint 100-an örökbefogadói valamelyik állatkerti lakónak. 2020. július 30. 4:00 Családi álom vált valóra egy vendégház formájában turizmus Családi álom vált valóra egy vendégház formájában Péntek délelőtt ünnepélyes keretek közt átadták a Szentgálon a családi Bakony-Cinca vendégházat. A vállalkozás az első fontos mérföldköve lehet, hogy a bakonyi településen is fellendüljön a belföldi turizmus. 2020. július 28. 4:00 Jégre teszik a Tüzér utcai sporttelepet jégkorong Jégre teszik a Tüzér utcai sporttelepet Mintegy egymilliárd forintos beruházás részeként épülhet új jégcsarnok a Dózsavárosban. 2020. július 31. 4:00 Útszakasz újult meg Bándon Magyar Falu Program Útszakasz újult meg Bándon A Magyar Falu Program keretében 1 km hosszan, Bánd településhatárától a Kakukk vendéglőig újított fel útszakaszt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2020. július 28. 4:00 Festménykiállítással és Zserbótangóval indult az érzékenyítő fesztivál Festménykiállítással és Zserbótangóval indult az érzékenyítő fesztivál Fehér Dániel festménykiállításával és Kulcsár Lajos Zserbótangó című darabjával indult el a Petőfi Színház „Lélektől Lélekig” nevű érzékenyítő fesztiválja csütörtökön. 2020. július 20. 5:02 Veszprém Virágszívvel mond köszönetet az egészségügyi dolgozóknak Veszprém Virágszívvel mond köszönetet az egészségügyi dolgozóknak A kórház előtti körforgalmat a jövőben egy virágokból kialakított szív fogja díszíteni, amit Ovádi Péter országgyűlési képviselő ötlete nyomán, a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. kertészei ültetettek hálájuk jeléül az egészségügyi dolgozóknak. 2020. július 10. 4:00 Nyolc műfüves focipályával gazdagodik Veszprém megye Nyolc műfüves focipályával gazdagodik Veszprém megye A Magyar Labdarúgó-szövetség infrastrukturális fejlesztésének köszönhetően közel 200 milliós pályaberuházás valósulhat meg a megyében őszig. A tervezett pályákból négy Veszprémben, szintén négy a környező településeken lelhet otthonra. A szövetség városunk élvonalbeli futsalcsapatával, illetve a szakképzési centrummal is együttműködik majd szakmai partnerként. 2020. július 7. 13:06 Lássuk a medvét! Lássuk a medvét! Elkészült a Veszprémi Állatkert legújabb attrakciója, a medvekifutó. A négy fekete medve már birtokba is vette új élőhelyét, a látogatók pedig több szinten, különböző látószögekből is megcsodálhatják őket. 2020. július 1. 4:00 Teljesen átépítik a csetényi iskolát Teljesen átépítik a csetényi iskolát 944 millió forint értékben, nagyrészt uniós, részben állami támogatással újulhat meg a csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola. 2020. július 1. 4:00 Közel 120 millió forintot kapott munkahely megőrzésre a Herendi Porcelánmanufaktúra Közel 120 millió forintot kapott munkahely megőrzésre a Herendi Porcelánmanufaktúra A kormány gazdaságvédelmi akciótervének keretében 657 manufaktúrában dolgozó munkavállalót lehet segíteni. 2020. június 29. 4:05 Megújult az egészségház Kislődön Megújult az egészségház Kislődön A Magyar Falu Program keretében közel 20 millió forintból újult meg Kislődön az Egészségház. 2020. június 26. 4:00
... 54 55 56 57 58 ...
közélet
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva.
sport
Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila döntőbe jutott 400 méteren Molnár Attila megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a férfi 400 méter szombati fináléjába a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Távozik a Szeged szerb jobbátlövője és orosz beállója A szerb Jovica Nikolic és az orosz Gleb Kalaras is távozik az idény végén a Szeged férfi kézilabdacsapatától, és mindketten a horvát PPD Zagrebhez igazolnak. Erőt demonstrált Újpesten a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. Fiatal tehetséggel erősített a VEHIR.HU Futsal Veszprém Hivatalossá vált, hogy Knizs Olivér a VEHIR.HU Futsal Veszprémben folytatja pályafutását. A 22 éves játékos a lengyel Wiara Lecha együttesétől érkezik, ahol 28 mérkőzésen 15 gólt szerzett, emellett 17 gólpasszt is jegyzett. MLSZ-közgyűlés: Szalai Ádámot utánpótlásért felelős alelnöknek választották A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén. Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó Az idény végén visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes labdarúgó. Pro Handball USA: az Egyesült Államok helyett Európában rendezik a tornát Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik idén nyáron a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.