Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Jól sáfárkodtunk az elmúlt harminc évvel

2020. október 31. 4:00
Kiállítással egybekötött ünnepséggel emlékeztek meg Veszprém és az önkormányzatiság eddigi harminc évéről szombaton a Hangvillában, ahol egykori és a jelenlegi polgármester mondtak beszédet.

1990. október 19. Szinte napra pontosan harminc évvel ezelőtt 31 frissen megválasztott képviselő állt a Megyeháza termében arra várva, hogy esküdt tegyenek arról, a következő időszakban minden tettük a város fejlődését fogja szolgálni, Veszprémért fognak cselekedni.

- Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de az akkori grénium kellően bölcs volt ahhoz, hogy ráérezzen, csak akkor fogunk előre haladni, ha együttműködünk, ezért a korábbi 50%+1 szavazat helyett kétharmados többséget írtunk elő a döntéseknél – emlékezett vissza ünnepi beszédében dr. Dióssy László, az első szabad választásokat követően négy cikluson át töltötte be a polgármesteri pozíciót.

Az önkormányzatiság hajnalán összeülő képviselőtestületet valóban nem egyszerű helyzet fogadta. Az állami vállalatok bedőlésével rengeteg munkahely szűnt meg, szociális problémák sora ütötte fel a fejét, teljesen új utakat kellett kitaposni, ezért az akkori tagok pontosan látták, hogy a célok, amelyeket kitűznek maguk elé, valószínűleg nem egy ciklus alatt fognak megvalósulni.

Dióssy szerint bár akkoriban egyáltalán nem volt egyszerű zöldmezős beruházásokhoz jutni, lassan elindult a fejlődés, idővel megjelentek a kisvállalkozások és gombamód elszaporodtak az olyan civil szervezetek, mint például a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör vagy a Dózsavárosi Baráti Kör, amelyek nagyban hozzájárultak a város épüléséhez.

- Nehéz volt az első négy év, de a kétharmados többség akkor is zsinórmértéket jelentett számunkra, amikor ez jogi formában már nem szerepelt az önkormányzatok életében, és bár időnként természetesen voltak vitás döntések, azt mondtuk, Veszprémet mindig is a sokszínűség jellemezte – fogalmazott.

Emlékezés mindazokra, akik építették a várost, de már nem lehetnek közöttünkEmlékezés mindazokra, akik építették a várost, de már nem lehetnek közöttünk

Idővel folyamatosan sikerült előrelépni, rengeteg munkával lezajlott a vár alatti utcák rekonstrukciója, bár egészen embert próbáló feladat volt, de elindult a Veszprém Aréna építése, később a Betekints-völgy fejlődése, és olyan kezdeményezések születtek, mint a VeszprémFest vagy az Utcazene Fesztivál, amelyet a későbbi önkormányzatok is előszeretettel támogattak.

„Rengeteget kellett egyeztetnünk, de tiszta lelkiismerettel mondhatjuk, hogy igyekeztük az alapokat úgy letenni a képviselőtestülettel, amelyek hosszú távon tovább vihetők” – jelentette ki Dióssy, hozzátéve, az első 16 év persze nemcsak a véresen komoly döntésekről szólt, de a jó sztorikról, humorról is – ezek a Stúdió Veszprém Podcast adásaiban meg is hallgathatók.

Debreczeny János 2006-2010 között töltötte be a polgármesteri tisztséget; egészségi állapota ezúttal nem tette lehetővé, hogy részt vegyen az ünnepségen, ám levélben gratulált Porga Gyula jelenlegi városvezetőnek és a Polgármesteri Hivatal munkatársainak az elmúlt tíz év városfejlesztéseiért.

- Azt mondják, a jogi rendszerváltás ideje hat hónap, a gazdasági hat év, a lelki-szellemi pedig hatvan év. Eszerint még csak a felénél tartunk a rendszerváltásnak – fogalmazott Porga Gyula. Az elmúlt harminc évben ugyanakkor mégis csak jelentős fejlődés történt. Magunk mögött hagytunk egy olyan ideológiára felépített rendszert, ami nem szerette sem az önállóságot, sem a versenyt, és a kreativitást és az innovációt is blokkolta.

- 1990-ben viszont saját kezünkbe vették a sorsukat a kelet-közép-európaiak, saját döntéseket hoztunk, elindult a szabad verseny és már a saját szabályaink és lehetőségeink szerint alakítottuk a városaink sorsát.  Nagy felelősség zuhant ránk akkor, de azt hiszem, büszkén kihúzhatja magát mindenki, aki valamiképpen is hozzátett Veszprém fejlődéséhez: saját vállalkozást alapította, elősegítette, hogy megjelenjenek nálunk is a külföldi cégek leányvállalatai vagy éppen civilként, netán köztisztviselőként segítették a várost – mondta el a polgármester.

A rendezvényen Palásthy Máté zenéltA rendezvényen Palásthy Máté zenélt

A harminc éves évforduló eredményei jól láthatóak azon a kiállításon is, amely az önkormányzatiság elmúlt harminc évéhez kötődően nyílt meg a Hangvillában, megmutatva, honnan hova jutottunk.

„Büszkék lehetünk magunkra, mert tudtunk a helyi erőforrásokra, különlegességekre építeni, és a városok között elindult versenyben is rendre jól teljesítünk: Veszprém az egyik legélhetőbb hazai város, a rangsorokban mindig a dobogón végzünk. Ezzel a harminc évvel tehát, amit szabadságnak hívunk, a veszprémiek jól sáfárkodtak.”

- De amellett, hogy honnan jövünk, természetesen az is fontos, hová tartunk. Mostanra Veszprém Európa jegyzett városai között szerepel, de az a cél, hogy Európa legélhetőbb városai között is ott legyünk. A VeszprémFest nemzetközi híre vagy a kézilabdás sikereink már most azt mutatják, hogy hittel, bizalommal, erővel előre lehet jutni, és ugyanezzel a hittel fogjuk elérni a víziót is, amit kitűztünk magunk elé – tette hozzá Porga.

Az eseményen felszólalt Ovádi Péter országgyűlési képviselő is, aki pohárköszöntőjében büszkeségét fejezte ki, amiért nyolc évig ő is önkormányzati képviselő lehetett. „Nagyon fontos, hogy harminc évvel ezelőtt az önkormányzatiság új lendületet kapott, egy tiszta versenyben vehettünk részt, amiben Veszprémi mindig nagyon jól helytállt, hiszen sikerült a városnak és közösségének is kitalálnia magát. Tősgyökeres veszprémiként én erre a közösségre emelem a poharam.”

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.