Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

oktatás

A fiúk már az Egry úti óvodán dolgoznak A fiúk már az Egry úti óvodán dolgoznak Pár hete több nagyobb munkagép jelent meg az Egry úti óvoda környékén. A feltűnésük nem meglepő, ugyanis gőzerővel zajlik az új óvoda építése. 2020. február 26. 9:28 A kulturális főváros építésében versenyeznek A kulturális főváros építésében versenyeznek Az Európa Kulturális Fővárosa program egyes elemeit dolgozták fel a résztvevő hallgatók a Tímár László Esettanulmányi Versenyen. 2020. február 24. 16:30 Csütörtökig kell hitelesíteni a felvételi jelentkezéseket Csütörtökig kell hitelesíteni a felvételi jelentkezéseket Csütörtökig kell hitelesíteni a felvételizőknek jelentkezésüket a szeptemberben induló képzésekre. 2020. február 18. 9:04 A kutatás örömével ismerkednek a fiatalok Veszprémben A kutatás örömével ismerkednek a fiatalok Veszprémben A reál- és természettudományok fiatal kutatóié lesz a főszerep két napon át Veszprémben. Idén a Vetési Albert Gimnáziumban rendezik a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciáját, amelyre száznál is több középiskolás diák érkezett Veszprémbe. 2020. február 14. 15:30 Felvételi: négy nap maradt a jelentkezésre Felvételi: négy nap maradt a jelentkezésre Alig több mint négy nap maradt a felsőoktatási jelentkezési határidőig. A felvételizőknek február 15-ig kell meghozniuk a döntést, hogy melyik egyetem melyik szakján szeretnének továbbtanulni. 2020. február 11. 16:48 Az egyetemi évek véget értek, a tanulás nem Az egyetemi évek véget értek, a tanulás nem Csütörtökön délelőtt kézhez kaphatták a diplomájukat a Pannon Egyetem Mérnöki Karának végzős hallgatói. Az egyetemi éveket immár a hátuk mögött tudhatják a fiatalok, az (ön)képzés viszont folytatódik. 2020. február 6. 14:45 Dr. Pósfai Mihály kapta a Polinszky-díjat Dr. Pósfai Mihály kapta a Polinszky-díjat A Pannon Egyetem oktatója, a korábban többek között Széchenyi-díjjal is kitüntetett geológus korábban úttörő eredményeket ért el az ásványtani kutatás területén. 2020. február 6. 13:23 Tíz év alatt harmadával nőtt a bölcsődei férőhelyek száma megyénkben Tíz év alatt harmadával nőtt a bölcsődei férőhelyek száma megyénkben A bölcsődefejlesztésekről és a Családvédelmi Akciótervről tartottak tájékoztatót a Megyeházán szerdán. 2020. február 5. 15:20 Környezettudatosságra is nevel a Szilágyi Keresztény Iskola Környezettudatosságra is nevel a Szilágyi Keresztény Iskola Óvodásoknak szervezett kétfordulós természetismereti vetélkedőt a Szilágyi Keresztény Iskola, hogy bemutassa az intézményben folyó munkát és erősítse a természet iránti elköteleződést. 2020. február 4. 16:16 Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Kásler Miklós úgy fogalmazott: a módosított Nat a jelennek és a jövőnek készült és a múlt értékeire épít. 2020. január 31. 14:06 Rossz félévi bizonyítvány miatt is megszökhetnek a szorongó diákok otthonról Rossz félévi bizonyítvány miatt is megszökhetnek a szorongó diákok otthonról Az ORFK múlt héten hívta fel a figyelmet a tanulmányi eredményeik miatt szorongó, és olykor akár haza se térő diákokra. Országosan mintegy 1500 fiatalkorú hollétéről alig tudni valamit. 2020. január 30. 16:36 Indulnak a Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatásai Indulnak a Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatásai Hamarosan országszerte megkezdődnek a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatásai. A 2011 óta működő intézmény elsődleges célja a hátrányos helyzetű fiatalok felkutatása. 2020. január 24. 10:27 Nyelvtanulással a boldogulásért Nyelvtanulással a boldogulásért Csütörtökön szervezett szakmai napot a Pannon Egyetem, ahol – többek között – értékeltél a mögöttük álló huszonnégy hónapot, mely során hátrányos helyzetben lévő régiók középiskolásainak biztosítottak ingyenes nyelvoktatást. 2020. január 23. 19:50 A te felelőtlenséged az adófizetők másfél millió forintjába is kerülhet A te felelőtlenséged az adófizetők másfél millió forintjába is kerülhet Milyen a baleseti helyszínelők élete? Mennyibe kerül egy műszaki mentés? És vajon mennyi a valóságalapja annak, amit filmeken a rendőrség életéből látunk? Ezekre is választ kaphattunk a Veszprémi Rendőrkapitányság keddi pályaválasztási nyílt napján. 2020. január 21. 15:25
... 35 36 37 38 39 ...
közélet
XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait XIV. Leó pápa külön audiencián fogadja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait a november 3. és 7. közötti "ad limina" látogatás alkalmával, amely napokban magyar nyelvű misét mutatnak be az összes római pápai bazilikában - osztotta meg a látogatás programját Törő András, a Pápai Magyar intézet rektora az MTI-vel hétfőn. Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga kormányfő Fülöp királynak hétfőn, miután a kormánykabinetnek nem sikerült megállapodnia a 2027-es belga szövetségi költségvetésről - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap. 'Amíg tudunk cseresznyefára mászni, addig fel kell menni!' Veszprémi nyugdíjasokat kérdeztünk arról, mennyit és hogyan mozognak egy nap, a válaszokból pedig kiderült, ők az egyik legaktívabbak a városban. Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán. Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. Miért kerülik el az esőfelhők hazánkat? Tóth Tamás meteorológus a Vmeteo kamerája előtt ezt is érthetően magyarázta el A Kárpát-medencében egyre durvább arcát mutatja az időjárás: a heteken át tartó kánikulákat aszályok, majd hirtelen lezúduló, de a talaj vízhiányát nem pótló csapadékok kísérik. Vajon miért oszlanak fel rendre az esőfelhők, mielőtt elérnék hazánkat? Többek között erre is választ ad a Vmeteo, veszprémi időjárási portál legújabb videós interjúja, melynek vendége Tóth Tamás, az ország egyik legismertebb meteorológusa volt. A hangulatkeltés és a tények csaptak össze a közgyűlésen Kemény politikai csörtékkel indult az októberi közgyűlés Veszprémben, ahol az ellenzék ingatlanügyekben és a hivatal működésével kapcsolatban is interpellálta a polgármestert és jegyzőt, Porga Gyula és Dancs Judit viszont határozottan utasították vissza a vádakat, miközben a városvezető kiemelte, a hangulatkeltés és a ferdítések helyett a tényekre és a városfejlesztésre kellene koncentrálni. A testület elé került még a Takácskert II. több évtizedes problémájának rendezése, és sürgősséggel engedélyezték a Vetési Iskola beázó tornacsarnokának tetőfelújítását is, amivel hónapok óta sikertelenül keresik az illetékes minisztériumot. Társadalmi egyeztetésre bocsátották december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, a véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a vonatkozó törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december 24. - olvasható a kormany.hu oldalon elérhető Dokumentumtár felületén.
sport
Mexikói Nagydíj: Antonellié a világbajnoki cím, Verstappen nyert Mexikóvárosban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén négy fordulóval az idény vége előtt. Megszerezte első bajnoki pontját a VESC az Extraligában Ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a VESC női röplabdacsapata a Fatum Nyíregyháza ellen a női röplabda extraliga vasárnapi fordulójában. Mészáros Péter együttese ugyan 2:3-ra alulmaradt, de megszerezte első bajnoki pontját az élvonalban. Kiütéssel nyert Budapesten a VSC Veszprém Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott a VSC Veszprém az 1908 SZAC Budapest vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnybe került, a második játékrészben pedig tovább növelte a különbséget. Molnár Balázs mesterhármast szerzett. Jelmezes futásra várják a veszprémieket szerdán November 4-én ismét jelmezes futásra várják az érdeklődőket a Pannon Egyetemen. A résztvevőkre egy könnyen teljesíthető, 1,5 kilométeres táv, valamint számos kísérőprogram is vár. Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. Nemzetek Ligája: Tóth Alexre több hónapos kihagyás vár Várhatóan több hónapot kell kihagynia Tóth Alexnek, a Bournemouth magyar válogatott futballistájának, aki így biztosan lemarad a Nemzetek Ligája novemberi utolsó két fordulójáról. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.