Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

oktatás

Chatszobákban tartják meg az Educatio kiállítást Chatszobákban tartják meg az Educatio kiállítást Rendhagyó módon rendezik meg a hagyományos felsőoktatási börzét januárban. 2020. november 21. 4:00 Eplényben húszezer általános iskolás ismerkedhet meg ingyen a síeléssel Eplény Eplényben húszezer általános iskolás ismerkedhet meg ingyen a síeléssel A Ski43 Program Nonprofit Zrt. közleménye szerint az országos program lehetőséget ad minden magyarországi általános iskolásnak, hogy megismerje a közkedvelt téli mozgásformákat, így a mostani idényben akár 20 ezer diák élvezheti majd a síelés örömeit térítésmentesen a bakonyi helyszínen. 2020. november 25. 4:00 30 ezer dollárból fejlesztheti az Ipari mechatronikai képzését 30 ezer dollárból fejlesztheti az Ipari mechatronikai képzését Harmadszor pályázott a nemesvámosi Howmet-Köfém Kft. amerikai anyacégének alapítványához a VSZC Ipari Technikum, az intézmény pedig ismét 30 ezer dollárt nyert, amelyből a mechatronikai képzés digitalizációját fejlesztik a Festo és a Controlsoft segítségével. 2020. november 21. 15:00 Orbán: ingyen internet jön a digitális oktatásban tanulóknak Orbán: ingyen internet jön a digitális oktatásban tanulóknak Aláírta Orbán Viktor miniszterelnök azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében ingyen internetet használhatnak a digitális oktatásban tanulók. 2020. november 18. 4:00 Új ablakot nyit a világra az Ipari Új ablakot nyit a világra az Ipari Európai uniós támogatással cseréltek ablakokat és szigeteltek padlásfödémet az Ipari Technikumban. 2020. november 18. 4:00 Középiskolák között válogathattak a nyolcadikasok Középiskolák között válogathattak a nyolcadikasok Pályaválasztási rendezvényt szervezett hétfő délután a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. 2020. november 10. 13:00 Környezettudatosságban versenyeztek középiskolások az egyetemen Pannon Egyetem Környezettudatosságban versenyeztek középiskolások az egyetemen Greenlike címmel rendezett versenyt a körforgásos gazdasággal kapcsolatban pénteken a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara. 2020. november 13. 4:00 Együttműködési megállapodás született a Pannon Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem között Pannon Egyetem Együttműködési megállapodás született a Pannon Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem között 2020. október 30. 4:00 A Lovassy a legjobb vidéki gimnázium a HVG szerint Lovassy László Gimnázium A Lovassy a legjobb vidéki gimnázium a HVG szerint A HVG új kiadványában, mely az ország 100 legjobb gimnáziumát mutatja be, a Lovassy László Gimnázium vezeti a vidéki intézmények rangsorát. 2020. október 23. 4:00 'Középpontban az atommag!': komplex tehetséggondozó program a Lovassyban Lovassy László Gimnázium 'Középpontban az atommag!': komplex tehetséggondozó program a Lovassyban 2020. október 24. 4:30 Pénteken kezdődnek az őszi érettségi vizsgák Pénteken kezdődnek az őszi érettségi vizsgák Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka, a vizsgákat az erre kijelölt középiskolák és a kormányhivatalok a tavasszal már bevált járványügyi óvintézkedések szigorú betartásával szervezik - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. 2020. október 15. 15:00 Összhangban az iparral, ismét komolyabb fejlesztés történt a szakképzésben Veszprémi Szakképzési Centrum Összhangban az iparral, ismét komolyabb fejlesztés történt a szakképzésben Közel 30 millió forintból fejlesztette az eszközparkot a Veszprémi Szakképzési Centrum a balatonfűzfői Öveges József Technikum és Kollégium tagiskolájában. A centrum és az iskola vezetői céljuknak a XXI. századi oktatás megteremtését és megerősítését fogalmazták meg. 2020. október 15. 4:00 Megerősítette kapcsolatát a Pannon Egyetem és a Tungsram Pannon Egyetem Megerősítette kapcsolatát a Pannon Egyetem és a Tungsram Új együttműködési megállapodást írtak alá a Pannon Egyetem és a Tungsram vezetői – az intézmény és a cég szorosabbra fonja együttműködését a jövőben. 2020. október 12. 4:00 Óvoda, ahol jó gyereknek, szülőnek és dolgozónak lenni Egry úti Óvoda Óvoda, ahol jó gyereknek, szülőnek és dolgozónak lenni Hivatalosan is átvágták a szalagot az Egry Úti Körzeti Óvoda bejáratánál, a gyermekek pedig egy megújult XXI. századi intézményben tölthetik mindennapjaikat, a remények szerint hamarosan már komolyabb egészségügyi óvintézkedések nélkül is. 2020. október 8. 4:00
... 27 28 29 30 31 ...
közélet
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.
sport
Női vízilabda Eb: Büntetőpárbaj után döntőben a magyarok! A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot. Tour de Hongrie: Veszprémben zárul az idei verseny! Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg. Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén. Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban Kós Hubert és Pádár Nikolett is nyert egy-egy számot a texasi Austinban rendezett Sterkel Classic elnevezésű úszóversenyen. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Geddes visszatért, majd másfél hónap után távozott Távozik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzői posztjáról Alex Geddes – közölte a klub kedden a veszpremkosar.hu felületén. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.