Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

oktatás

Kiderült, kit hova vettek fel Kiderült, kit hova vettek fel Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. 2021. július 22. 20:12 Megújultak az érettségi vizsgakövetelmények Megújultak az érettségi vizsgakövetelmények A köznevelés tartalmi megújulásának következő lépéseként elkészültek a 2020-ban módosult Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek tartalmához illeszkedő részletes érettségi vizsgakövetelmények. 2021. július 16. 11:01 Együttműködik a miskolci és a veszprémi egyetem Együttműködik a miskolci és a veszprémi egyetem A Pannon Egyetem és a Miskolci Egyetem hétfőn délelőtt írta alá azt az együttműködési megállapodást, amely elősegíti a két intézmény jövőbeli stratégiai együttműködését az egyetemi oktatás és továbbképzés, a tudományos kutatás és fejlesztés, innováció, valamint a szakmai érdekképviselet területein. 2021. július 13. 9:44 Gerstmár: meg kell nézni, mit érdemes megtartani, vagy elhagyni a kényszerintézkedésekből az oktatás területén Gerstmár: meg kell nézni, mit érdemes megtartani, vagy elhagyni a kényszerintézkedésekből az oktatás területén Az LMP helyi önkormányzati képviselője, Gerstmár Ferenc az oktatási rendszer reformjait sürgette szerdai sajtótájékoztatóján. 2021. június 29. 14:11 Projektzárás a Pannon Egyetemen oktatás Projektzárás a Pannon Egyetemen A Pannon Egyetemen 2021 júniusában zárul az EFOP-3.2.14-17-2017-00003 „Nyelvtanulással a boldogulásért” projekt, amely 2018 óta a nem formális nyelvtanulási lehetőségek biztosításával kívánta segíteni a részt vevő (elsősorban hátrányos helyzetű kistérségekben tanuló) középiskolások nyelvtudásának fejlődését és a középiskolai nyelvtanárok eszköztárának alapvetően élménypedagógiai alapú megközelítéssel történő bővítését. 2021. június 28. 11:31 Véget ért a tanév, elballagtak a nyolcadikasok Véget ért a tanév, elballagtak a nyolcadikasok Ezekben a napokban a középiskolai évzárókkal és általános iskolai ballagásokkal mindenütt véget ér a tanév. 2021. június 19. 10:01 Vidámabb lesz az iskolába járás a Cholnoky diákjainak Vidámabb lesz az iskolába járás a Cholnoky diákjainak Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő javaslatára csütörtökön egy modern ugróiskolát festettek fel a Cholnoky Jenő Általános Iskola előtti aszfaltra. 2021. június 10. 22:49 10 hónapon át nem jártam be az iskolába Vendégkönyv 10 hónapon át nem jártam be az iskolába 10 hónapnyi távoktatás után már talán a rendes kerékvágás fogalma is megváltozott több diákban. Később keltünk, gyakran pizsamában, az ágyból hallgattuk az órákat, sokunk motivációja pedig valahol a földbe tiporva hevert. Az optimistábbaktól hallhattuk, hogy, „De legalább megtanultuk magunknak beosztani az időnket”. Ez teljesen jó, de milyen áron? Szétesett közösségek, kihűlt barátságok, és rengeteg óra melyet órai munka és tudásunk gyarapodása nélkül töltöttünk el. Kovács Örs, 18 éves gimnazista vendégírása. 2021. június 16. 21:34 Elismerték a kistelepülések pedagógusait Pedagógusok a kistelepülésekért díj Elismerték a kistelepülések pedagógusait Csütörtök délután adták át a Pedagógusok a kistelepülésekért díjat és a Lámpás díjat a Hangvillában. 2021. június 3. 19:03 Átadták a Ranolder-díjakat Átadták a Ranolder-díjakat Óvodapedagógus, iskolaigazgató, valamint testnevelő-, illetve szolfézs és zene oktató vehette át az elismerést a Városházán. 2021. június 2. 17:41 Véget értek az írásbeli vizsgák Véget értek az írásbeli vizsgák Befejeződtek kedden az idei május-júniusi érettségi vizsgaidőszak írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal szerdán. 2021. május 26. 10:36 Szóbelizhet, aki nem tudott részt venni az írásbeli érettségin Szóbelizhet, aki nem tudott részt venni az írásbeli érettségin A kormány döntése értelmében azok az érettségizők, akik önhibájukon kívül, például koronavírus-fertőzés miatt nem tudtak megjelenni az írásbeli vizsgákon, szóbeli vizsgát tehetnek még a jelenlegi vizsgaidőszakban. 2021. május 18. 11:00 Átadták Hajmáskér új tornatermét Átadták Hajmáskér új tornatermét 465 millió forintból, egy egykori lovarda átalakításával jött létre Hajmáskér új tornaterme. 2021. május 7. 21:26 Az angol írásbelikkel megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák Az angol írásbelikkel megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák Ma reggel 9 órakor megkezdődnek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok angolból közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról. 2021. május 6. 8:22
... 26 27 28 29 30 ...
közélet
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. Miért kerülik el az esőfelhők hazánkat? Tóth Tamás meteorológus a Vmeteo kamerája előtt ezt is érthetően magyarázta el A Kárpát-medencében egyre durvább arcát mutatja az időjárás: a heteken át tartó kánikulákat aszályok, majd hirtelen lezúduló, de a talaj vízhiányát nem pótló csapadékok kísérik. Vajon miért oszlanak fel rendre az esőfelhők, mielőtt elérnék hazánkat? Többek között erre is választ ad a Vmeteo, veszprémi időjárási portál legújabb videós interjúja, melynek vendége Tóth Tamás, az ország egyik legismertebb meteorológusa volt. A hangulatkeltés és a tények csaptak össze a közgyűlésen Kemény politikai csörtékkel indult az októberi közgyűlés Veszprémben, ahol az ellenzék ingatlanügyekben és a hivatal működésével kapcsolatban is interpellálta a polgármestert és jegyzőt, Porga Gyula és Dancs Judit viszont határozottan utasították vissza a vádakat, miközben a városvezető kiemelte, a hangulatkeltés és a ferdítések helyett a tényekre és a városfejlesztésre kellene koncentrálni. A testület elé került még a Takácskert II. több évtizedes problémájának rendezése, és sürgősséggel engedélyezték a Vetési Iskola beázó tornacsarnokának tetőfelújítását is, amivel hónapok óta sikertelenül keresik az illetékes minisztériumot. Társadalmi egyeztetésre bocsátották december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, a véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a vonatkozó törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december 24. - olvasható a kormany.hu oldalon elérhető Dokumentumtár felületén. Lemondott az Európai Központi Bank elnöke Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke bejelentette lemondását, és 2027. február 7-én távozik posztjáról. Ezzel csaknem kilenc hónappal mandátuma lejárta előtt hagyja el a tisztséget, elegendő időt hagyva az Európai Unió vezetőinek az utódja kiválasztására. Nyílt levelet írtak a jogászok a rendszerváltás jogállami örökségéről Tíz pontban fogalmazták meg a büntető igazságszolgáltatással szembeni alapvető elvárásaikat az ország neves jogászai. Többek között az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartását, a letartóztatás szigorú feltételekhez kötését és a büntetőeljárások politikai látványossággá alakításának elkerülését hangsúlyozzák levelükben. A nyilatkozatot Schiffer András Facebook oldalán tették közzé.  Mostantól nem nevezhetnek akármit sümegi bornak, uniós védelmet kapott a helyi bor Újabb magyar bor kapott uniós eredetvédelmet, ráadásul ezúttal Veszprém megyéből. Az Európai Bizottság jóváhagyta a Sümeg és Sümegi elnevezés bejegyzését az oltalom alatt álló eredetmegjelölések közé. A döntés nemcsak a sümegi borászok számára jelentős, hanem a vásárlóknak is garanciát adhat arra, hogy a palackban valóban a megjelölt térségből származó, szigorú előírások szerint készített bor található. Jogosítvány kellhet az elektromos rollerekhez, Veszprémben is változhatnak a szabályok Jövőre már jogosítványhoz köthetik a gyorsabb elektromos rollerek használatát, a kisebb teljesítményű eszközökre pedig korhatárt és új biztonsági előírásokat vezetnének be. A kormány október 28-án tette közzé a KRESZ módosításáról szóló tervezetet, amely a bérelhető rollereket is érinti. A változás Veszprémben is sokakat érinthet, ahol évek óta népszerűek a közösségi rollerek.
sport
Mexikói Nagydíj: Antonellié a világbajnoki cím, Verstappen nyert Mexikóvárosban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén négy fordulóval az idény vége előtt. Megszerezte első bajnoki pontját a VESC az Extraligában Ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a VESC női röplabdacsapata a Fatum Nyíregyháza ellen a női röplabda extraliga vasárnapi fordulójában. Mészáros Péter együttese ugyan 2:3-ra alulmaradt, de megszerezte első bajnoki pontját az élvonalban. Kiütéssel nyert Budapesten a VSC Veszprém Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott a VSC Veszprém az 1908 SZAC Budapest vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnybe került, a második játékrészben pedig tovább növelte a különbséget. Molnár Balázs mesterhármast szerzett. Jelmezes futásra várják a veszprémieket szerdán November 4-én ismét jelmezes futásra várják az érdeklődőket a Pannon Egyetemen. A résztvevőkre egy könnyen teljesíthető, 1,5 kilométeres táv, valamint számos kísérőprogram is vár. Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. Nemzetek Ligája: Tóth Alexre több hónapos kihagyás vár Várhatóan több hónapot kell kihagynia Tóth Alexnek, a Bournemouth magyar válogatott futballistájának, aki így biztosan lemarad a Nemzetek Ligája novemberi utolsó két fordulójáról. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.