Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Vidámabb lesz az iskolába járás a Cholnoky diákjainak

2021. június 10. 22:49
Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő javaslatára csütörtökön egy modern ugróiskolát festettek fel a Cholnoky Jenő Általános Iskola előtti aszfaltra.

Az önkormányzati képviselő a kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta, már jó ideje megfogalmazódott benne a gondolat, hogy jó lenne egy látványos bíró mintával színesebbé és vidámabbá tenni az iskola előtti teret. Egy ugróiskola például kiváló megoldás lenne, hiszen amellett, hogy rendkívül attraktív és felpezsdíti az iskolába tartó gyerekeket, még fejlesztő hatással is bír.

Mivel hivatalosan az intézmény előtti aszfalt közterületnek számít, előbb a Városüzemeltetési Irodát is meg kellett keresni az ügyben. „Szerencsére azonban semmi akadálya nem volt annak, hogy megvalósítsunk itt egy ugróiskolát, így Górné Fazekas Ágnes igazgatónő támogatásával, Vadonné Nagy Irén pedagógus ötletei alapján festettük fel a motívumokat.”

A kivitelezésben az iskola tanulói mellett az E-Pannon Kft segített, akik szponzorként nemcsak a munkaeszközöket, az aszfaltkrétákat és a kiváló minőségű festéket biztosították, de munkatársaik a festésből is kivették a részüket.

Az ugróiskola egyébként nem mindennapi elemekből áll, élénk színekben pompázó nap, csillag vagy éppen béka is szerepel a motívumok között. „Bízom benne, hogy a diákok reggelente majd mosollyal az arcukon lépnek be ezek után az iskolába az idei tanév hátralévő napjaiban, illetve a következő tanévben, de a nyári szünetben is jó kikapcsolódást jelenthet az ugróiskola a gyerekeknek – sőt, tapasztalatom szerint a kisgyerekes szülőknek is. Az ugróiskola emellett bizonyítottan javítja az egyensúlyérzéket, a szem-kéz koordinációt is” – tette hozzá Sótonyi Mónika.

Górné Fazekas Ágnes igazgatónő úgy fogalmazott, egy ilyen feszültségekkel terhelt időszak után igazán ránk fér a vidámságot sugárzó környezet. Ráadásul aki becsülettel végigcsinálja az ugróiskolát, annak az edzettsége is nő – ezt pedig bárki megteheti, hiszen a játékot nem csak az iskolások használhatják.

Vadonné Nagy Irén szintén örömét fejezte ki, hogy egy újabb játékkal bővíthetik az iskolát, amelyekből máskülönben nem tudnának olyan sokat biztosítani, mint szeretnének. Korábban szintén saját tervei alapján már felfestettek egy ugróiskolát az intézmény udvarán, amit lelkesen vettek birtokba a diákok, így az iskola előtti teret is biztosan hamar megtöltik majd a vidám gyerekek.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.