Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Történelemből vizsgáznak a diákok

2021. május 5. 8:27 // Forrás: MTI
Ma a történelem írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák, amelyeket az első két napon alkalmazott szigorú járványügyi intézkedések betartása mellett rendeznek országszerte.

Szerdán történelemből középszinten 66 ezer, emelt szinten mintegy 8 ezer diák érettségizik.

A középszintű írásbeli 180 percig tart, a diákoknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, a második szöveges (kifejtendő) feladatokból áll.  A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat csaknem fele a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik. 

Segédeszközként a vizsgázók az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlaszt használhatják, ezt a diákoknak kell magukkal vinniük. Vizsgacsoportonként legalább három helyesírási szótárt az iskola biztosít. 

A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, a középszintűhöz hasonlóan.  A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot.  A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval.

Csütörtökön megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák, a diákok angolból tesznek írásbelit érettségit.

vehir.hu
további cikkek
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben sport A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. tegnap 15:38 Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson közélet Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. tegnap 11:28 A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását közélet A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. 2026. január 31. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.